Sopron Hotels

Soproni Szálláskatalógus

Mandarin Panzió Sopron Sopron és a Fertő-táj 7 csodája - Ingyenes útikönyv Sopron és környékének felfedezéséhez

BabótFekvése
Kapuvártól délkeletre 4 km.-re található település, a 85-ös főút közelében. Közeli települések: Kapuvár, Veszkény, Vitnyéd, Hövej.

Története
A terület már a neolitikum idején lakott volt, az itt folyó ásatások számos római kori és avarkori leleteket hoztak felszínre. Valószínűleg már I. István óta van temploma a településnek. 1217.-ből származik első írásos említése Bobeth néven, később a Képes Krónikában már Bobuthként említették, a 14. században, pedig az oklevelekben Baboth néven szerepelt.

A régészek a 19. században tártak fel egy Feketevár nevű erődöt, mely az Árpád-korból származik. 1387-ig volt a falu királyi várbirtok, aztán a Kanizsayaké, később Nádasdyak, majd az Eszterházyak tulajdonába került.
A törökök az 1590-es években érkeztek a faluba és pusztították el, a település a 17. század elején népesült be újból. A községnek már 1610-ben volt evangélikus papja, az új templom1667-ben épült meg. A fejlődés a 18-19. században indult meg a településen. A kolerajárványban, 1830-ban igen sokan életüket vesztették. Később 1887-ben, pedig tűz pusztította el a falut.

A baboti lakosok mezőgazdaságból, juhtenyésztésből és dohánytermesztésből tartották fenn magukat.

A településen kiépült az elmúlt évtizedekben a vezetékes ivóvíz, csatornahálózat, telefonhálózat, a lakosok közül még ma is sokan mezőgazdaságból élnek.

Nevezetességei
A Kocsányos tölgyek, királyfák, melyeket 1896-ban ültették, több mint száz évesek.
A római katolikus templom 1667.-ből származik, Barokk stílusú, 1911.-ben építették át romantikus formájúra.

Népszerűség: 5% [?]

HorvátzsidánySzombathelytől 30km.-re, Kőszegtől 7 km.-re az osztrák határ mellett fekvő község. Horvátzsidány túlnyomórészt horvátok lakta község, horvát neve: Hrvatski Zidan.

1225.-ben a települést Terra Sydan alakban említették először oklevélben. A tatárjárás idején a falu áldozatul esett a pusztításnak és 1243.-ban telepedett be újra a település.

A magyar lakosságot a 15. században pestis járvány majd 1532.-ben a török hadjárat teljesen kipusztította. A 14. században Jurisich Miklós kapta meg a községet, aki 1533. és 1544 között horvátokat telepített ide.

1711.-ben újabb pestis járvány tőrt ki, ekkor ismét sokan meghaltak. A faluban a horvát nyelvű iskola már a 17. században működött. 1910.-ben a településnek 1051 lakosa volt, többsége horvát anyanyelvű.

A település ekkor Sopron vármegye Csepregi járásához tartozott.

Nevezetességek

  • 1836.-ban építették a Keresztelő Szent János titulusú templomot.

Népszerűség: 3% [?]

Und

Und Sopronhorpács és Zsira között, helyezkedik el, legközelebbi városok Sopron és Kőszeg. 1265-ben „Und” néven említették először írásos oklevelek. A terültre a tatárjárás után horvátok települtek. A 16. században újabb horvát családok vándoroltak a területre, a település ekkor lett horváttá.

A 18. században népes településnek számított 1738.-ban kapta meg az országos vásártartási jogot. A templom 1750.-ben épült. A falu lakói nyírfa seprűt készítettek és árultak, ezen kívül, pedig gyümölccsel kereskedtek, több iparosa volt a településnek, mint pl.: kovács, cipész, asztalos, bognár, boltos.

A lakók közül sokan az elmúlt században már Ausztriába jártak dolgozni, 1945 után ezt megszüntették. A Tsz. 1950.-ben alakult meg melyet Új Élet Tsz. néven később újjá szerveztek. A településen megoldották az anyanyelvi oktatását a gyerekeknek és a könyvtárban horvát nyelvű irodalmat olvashatnak.

Nevezetességek

  • Szent Márton templom 1750.-ben épült Barokk épület, előtte a Szentháromság szobor áll.
  • A falu szélén áll a Madonna szobor.
  • Műemlék jellegű régi házak láthatóak a Fő utcában.

Népszerűség: 2% [?]