Sopron Hotels

Soproni Szálláskatalógus

Mandarin Panzió Sopron Sopron és a Fertő-táj 7 csodája - Ingyenes útikönyv Sopron és környékének felfedezéséhez

PetőházaGyőr- Moson- Sopron megyében a Sopron- Fertődi kistérségben található a Kisalföld északnyugati részén, az Ikva- Patak mellett fekszik, Soprontól 27 km.-re.

Petőháza név már az 1390.-es években szerepelt írásos oklevelekben, ekkor a Petőházi családot említették, a községnevével, pedig először 1437.-es évből találkozhatunk.

A terület már a kőkorszakban is lakott volt, 1880.-ban itt, Kelta sírokra bukkantak. A római kórból is találtak leleteket, pl. a Lés erdő alatt egy római kori villa maradványait találták.

A „Cunpald” – kelyhet Petőházán találták a frank püspök 9. századi sírjában. A Petőházi család a 15. században volt a falu birtokosa, a majorüzem 1548 körül indult be. A római katolikus templom még 1766.-os években is fatornyos volt, első említése 1754.-ből való és 1903.-ban építették mai fórmájára.

1535.-ben horvátok vándoroltak a területre ekkortól nagyobb részben már ők laktak a településen. A vasútvonal 1876.-ban épült meg Sopron-Győr között, ekkor már jelentős volt a répatermelés a területen.

A Petőházi Cukorgyár 1871 után épült. A II. világháborúban a gyárat légitámadás érte, amely szerencsére nagyobb károkat nem okozott, a németek, pedig a gyár felrobbantását tervezték, de tervük meghiúsult. Sajnos a gyár vesztesége így is nagy volt, a németek 65 vagon cukrot szállítottak el, a tűzoltókocsival együtt.

A gyárat 1973.-ban korszerűsítették. 2007.-ben elrendelte a Magyar Cukor Zrt. a Petőházi Cukorgyár bezárását.

Látnivalók

  • Arborétum,
  • Termálfürdő, amely főként mozgásszervi betegségek gyógyítására alkalmas, igaz még hivatalosan vize nincs gyógyvízzé nyilvánítva.
  • A faluban védett falusi tornácos házakat láthatunk,
  • A Katolikus Szent háromság templom 1902-ben épült, mely romantikus stílusú.

Népszerűség: 2% [?]

Kőszegpaty község igazgatási területe ma egységes területtel rendelkezik. Korábban két településből állt. Kispaty és Nagypaty egyesítésével jött létre a XIX. század elején. Kispaty jelentéktelen község volt 6 házzal, ugyanakkor Nagypaty a mai Petőfi utca környékét ölelte fel. Kispaty elnéptelenedett, már korábban eltűnt a települések közül. A település jelenleg Kőszeg jelenleg a Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása és az Írottkő Natúrpark része. A XIX. század elején önálló jegyzőség, majd a tanácsi korszaktól lukácsházi székhelyű jegyzőség tagja. A községben élők alapfokú ellátása, napi ellátás, igazgatás, posta, egészségügy, általános iskola, óvoda stb. részben helyben vagy a körjegyzőség más településével együtt működve főleg Lukácsházán biztosítható. Ennél magasabb fokú ellátást a szomszédos Kőszeg város tud nyújtani. Felsőfokú ellátást a megyeszékhelyen kell igénybe venni.
Népesség számának alakulása XX. század elején 484 fő, XX. végén 223 fő már a korábbi évtizedektől kezdődően fogyó települések közé tartozik alapvetően a község. Kiemelkedően magas halandóságokat tapasztalunk. Ugyanakkor a születések számában nem volt ilyen radikális változás.
Népesség vallás szerinti megoszlása: a lakosok 98,5%-a római katolikusnak vallja magát. Az evangélikus, református, görög katolikus egyenlő kicsiny arányban található meg. A nemzetiségűek jelenléte, arányuk nem kimutatható: Minden lakóterület rendezési terv szerinti beépítés 36 db telek áll rendelkezésre.
A település a korábbi éveknél dinamikusabb fejlődést indított el és ennek folytatását szolgálja a lakóterületi kínálat: legjelentősebb fejlesztések a Kossuth Lajos utca vonalán találhatók. A település közintézményei falusi lakóterületekbe kerültek besorolásra, a temető különleges besorolást kapott.

Polgármesteri Hivatal: Kossuth út, óvoda Petőfi út. Kultúrház, könyvtár orvosi rendelő Kossuth út. Római Katolikus templom és plébánia, élelmiszerbolt Petőfi út. Italbolt, falugondnoki szolgálat, Kossuth temető,Szociális otthon (Festetics kastély)

Népszerűség: 2% [?]