Sopron Hotels

A Fertő-tó Ausztria és Magyarország területén található, így a két ország közös felterjesztése alapján került fel a Világörökségi Listára. A tó a Fertő-Hanság Nemzeti Park része, 1979-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és Európa nemzetközi jelentőségű vadvizeként tartják számon.

A számos ritka, csakis itt élő növény és a kétszáznál is több fészkelő, vonuló madárfaj védelme érdekében a Nemzeti Park egyes részei csak engedéllyel és kísérővel látogathatók. A Fertő vízi telepe nyáron népszerű, strand; lehet itt fürdeni, szörfözni, csónakázni és vitorlázni. A tó körül kerékpárút épült.

A Fertő az eurázsiai sztyep tavak legnyugatibb képviselője, s egyben Európa legnagyobb szikes (alkaline) tava. A víz sekély, a vízmélység állandóan változik, de átlagosan az egy métert sem éri el. Többször is kiszáradt már a tó, legutóbb 1867-1871 között.

Elsősorban a talajvíz és csapadékvíz táplálja, továbbá két patak folyik belé. Természetes lefolyása nincs, vizét a Hanság-főcsatorna vezeti el.

A Fertő-Neusiedler régió viszonylag kis területén különböző klimatikus viszonyok uralkodnak; a kontinentális, a szub-mediterrán és az alpesi éghajlati hatások találkozása változatos növény- és állatvilágot eredményez.

A tó partját a kontinentális szikes tavakra és tengerpartokra jellemző sótűrő vegetáció díszíti. A sűrű nádasok és a mintegy 80 sós mocsárfolt valóságos madár-paradicsom.

A tó környéke 8000 éve különböző kultúrák találkozópontja. A régészeti feltárások során az i.e. VI. századból származó, emberi településre utaló eszközöket találtak. Kelták és rómaiak is éltek itt, megtalálták például egy fürdő maradványait Marcus Aurelius (161-180) idejéből.

Már a rómaiak is bányászták az itteni mészkövet; a fertőrákosi kőfejtő ma színházi- és operaelőadások különleges díszlete. A vidéknek a természeti értékek mellett figyelemre méltó a népi építészete.

A Fertő-tó közelében található települések – Balf, Hidegség, Fertőboz, Hegykő – középkori eredetűek. A környék jelentős kastélyai a XVIII. században épültek.

A fertődi, pompás Esterházy-kastélyban több mint egy évtizedet töltött udvari zeneszerzőként Joseph Haydn. Nagycenken a Széchenyi-család egykori kastélyában Széchenyi István, a “legnagyobb magyar” életművét bemutató kiállítás látható. A kastélytól kisvasút vezet Fertőbozra. A klasszicista Gloriettről páratlan kilátás nyílik a tóra.

A földművelés, állattartás mellett hosszú múltra tekint vissza a szőlő- és borkultúra ezen a tájon. A dombokra felkúszó szőlőültetvényekről zamatos vörösbor, a híres kékfrankos kerül a palackokba.

A táj állandó változását az itt élők mindig is mondákkal, mesékkel támasztották alá, melyek elválaszthatatlanul hozzátartoznak e vidék kulturális örökségéhez.

A Fertő-tó – Neusiedler See környéke olyan egyedülálló, természeti és földrajzi fejlődés eredménye, melynek alakulásában nagy szerep jutott az egymást követő népcsoportok kultúraváltásainak.

A tó háromnegyede Ausztriában fekszik, a régiót azonban mégis olyan természeti egységnek tekinthetjük, amelyet nem jellemez a földrajzi megosztottság.

Népszerűség: 48% [?]

Eisenstadt első ismert írásos említése 1264-ből származik. A latin nyelvű oklevélben „Capella sancti Martini de minore Mortin” bejegyzés található, amely jelentése: Szent Márton kápolnája „Kis Mártonban”, valamivel később németül „wenig Mertersdorff”-ként említik.

Akkoriban egy jelentéktelen falu volt, amely valószínűleg a fenti Szent Márton kápolnából és néhány házból állt. A 13. század végétől kb. a 14. század közepéig kismarton a Gut-Keled család birtokában volt, 1296-ban Mortunzzabou, 1300-ban pedig Zabemortun a neve.

Lajos király egyik 1371-es oklevelében a város a Hornsteini Uradalom részeként szerepel. Birtokosa a Kanizsai család, amely még ebben az évben a várost királyi engedéllyel erős fallal veteti körül („villa seu oppidum Zabamortum”). Egyidejűleg egy várat is építettek itt és ezzel megindult a város fejlődése is.

A várost az erős védőfala miatt, miután bevehetetlennek tartották „Eherne” vagy „Eiserne” névvel is illették. Ebből alakult ki a mai Eisenstadt elnevezés.

A város ősi település helyén fekszik. Számos lelet bizonyítja, hogy a Burgstallberg már a Hallstatti kultúra idején is lakott volt. Később a kelták és a rómaiak telepedtek meg itt. Az egykori római település a mai kaszárnya területén volt, amit a számos feltárt lelet is bizonyít. A népvándorlás idején a környék különböző germán törzsek és a hunok küzdőtere lett.

568-ig a longobárdok éltek a környéken. Utánuk az avarok jöttek. A karolingok idején 800 körül megkezdődött a bajuvarok letelepedése, amely a magyarok leverése után tovább folytatódott.

1118-ban „castrum ferreum”-ról tesznek említést az análék, míg az első ismert írásos említés 1264-ből származik.

1300 körül a település neve „Zabemortum”, a szó „zabe” jelentése szabad, ami arra utal, hogy „Mortun” (Klein-Martinsdorf) már bizonyos szabadságjogokkal rendelkezett, valószínűleg vásárokat tartottak itt.

1373-ban kapott „Eysenstat” városjogot, 1388-ban pedig vásárjogot. Ebben az időben emelteti a Kanizsai család az erős városfalat és a falon belül épül meg a vízivár.

1440-45-ben a Kanizsaiak elvesztik a várost, amely VI. Albrecht herceg zálogába megy át.

Az 1491-es pozsonyi béke majd 15 éves osztrák fennhatóságot eredményez a városnak. A város a következő évtizedekben különböző osztrák nemesi családokhoz kerül zálogba.

1529-ben és 1532-ben a törökök elfoglalják és innen támadják Bécset. A városfalat megerősítik és bástyákkal látják el. 1530-ban a református gondolatok elérik Eisenstadtot is, a század közepén a polgárok többsége lutheránus. 1585-ben végbement az ellenreformáció a bécsi udvar segítségével. 1589-ben a város nagy része leég.

A Fraknói és az eisenstadti Uradalom elzálogosításával 1622-ben Esterházy Miklósé lesz a birtok és marad is a következő három évszázadban a család tulajdonában.

Amikor 1648-ban a nyugat-magyarországi elzálogosított részeket a császárság újra magához szerette volna venni., Eisenstadt polgármesterének, Paul Eisforthnak sikerült a várost 16000 gulden és 3000 mérő bor (értéke 9000 gulden) ellenében kivásárolnia, így lett Eisenstadt szabad királyi város.

1671-ben az eisenstadti zsidók lakóhelyüket a számukra kijelölt Alsóhegyre tették át. A gettó itt önálló egységet képezett a városon belül. 1674-ben létrehozták a kórházat és 1701-ben megkezdődött a Hegyi templom (Bergkirche) építése.

Először építőmunkások, majd a hercegi tisztviselők és művészek költöztek a Felsőhegyre.
1704-ben és 1706-ban a kurucok elfoglalják a várost. 1768-ban nagy tüzek pusztították el a várost, 1776-ban a városközpontot újjáépítették.

A virágzó polgári kultúra tükrözödött a 2-3 emeletes épületek megjelenésében. Részben még késő gótikus boltozatok, ill. barokk homlokzatok formájában. De középkori elemek is megfigyelhetők, a már említett városfal és a lőportorony esetében.

Mindezek ma is harmonikusan illeszkednek a város építészetébe, a Szent Márton templom (dóm) kimagaslásával. 1713-ban a pestis sok áldozatot szedett magának, egyebek között Esterházy Pál herceg is áldozatául esett.

1761-ben Joseph Haydn az Esterházy udvari zenekar helyettes vezetője lesz és ezzel új fejezet kezdődik az európai zenekultúra történetében, amely a várost világszerte ismertté tette.
A város I. és II. Miklós herceg idején élte virágkorát. 1809-ben a francia csapatok elfoglalják Eisenstadtot. 1813-ra a hercegi ház eladósodik, így kénytelenek lesznek takarékosabban bánni a pénzzel. A híres udvari zenekart feloszlatják .
Az 1848-as forradalom viharos eseményei a várost alig érintik. 1853-ban megkezdik a kadétképző iskola építését a város szélén.

A magyar közigazgatási reform szeint 1876-ban Eisenstadt elveszti a szabad királyi város jogot. Innentől kezdve „Stadt mit geregeltem Magistrat”, amely a vármegyének van alárendelve. 1897-ben az összekötő vasúti szakasz kiépítésével elérhetővé válik Sopron és Pozsony.

1918-ban az első világháború után, a Monarchia összeomlik és kérdésessé válik melyik országhoz is tartozik Eisenstadt.

A többéves tárgyalások eredményeként, a trianoni békeszerződés értelmében a mai Burgenland 1921. augusztus 28-án kerül Ausztriához. Miután Sopron 1922-ben a népszavazás szerint Magyaroszágon marad, ezért az új osztrák tartomány kormánya Eisenstadtban telepedik meg.

1925. április 30-án lesz hivatalosan is Eisenstadt a tartomány fővárosa és a tartományi kormány székhelye. 1938-ban elveszti a tartományi főváros funkcióját, mivel Burgenland Steiermark és Reichsgaue Niederdonau tartományba olvad be.

Eisenstadt neve magyar nyelvterületen mind a mai napig Kismarton (vö. Wien – Bécs).

A zsidók náci üldözése a Eisenstadt történetének legsötétebb fejezete.
1944. május 5-én súlyos bombatámadás éri a várost. 1945-ben a Vörös hadsereg csapatai elfoglalják a várost. A tartományi kormány székhelye az Esterházy-kastély lesz, Eisenstadt pedig úujra a tartomány fővárosa.

A szovjet megszállás vége, amikor is aláírásra kerül az osztrák államszerződés. 1960-ban a város a katolikus egyházmegye és egyidejűleg az evangelikus szuperintendancia székhelye lesz. A következő évtizedek a gazdasági növekedéssel a városképet is megváltoztatták.

• A titokzatos Eisenstadt
• Fontos tudnivalók Eisenstadtról

Népszerűség: 25% [?]

A geológiai és kultúrtörténeti értékekben egyaránt gazdag Fertőrákos területén található kőfejtő a Fertő parti látványosságok egyik legismertebbike. A rómaiakra is jellemző sajátos bányaművelési módszer során oszlopcsarnokos formájúvá alakított fertőrákosi kőfejtő önmagában is turisztikai látványosság, Barlangszínházként pedig ismert színház- és előadóterem.

A FERTŐRÁKOSI KŐFEJTŐ

A Világörökség egyik kiemelkedő része a fertőrákosi Kőfejtő, egyedülálló geológiai, őslénytani, botanikai és kultúrtörténeti értékeket jelenít meg, amelyet a rómaiaktól 1948-ig műveltek.

Eredete 12 millió évre nyúlik vissza, amikor még a Pannon-beltenger volt az úr. Ebből ülepedett le és alakult ki a jó minőségű építőanyagot szolgáltató lajtamészkő, melyet rengeteg ma is álló soproni és bécsi épületbe használtak fel egykor.

A kőfejtő falaiban és törmelékes oldalaiban ma is megtalálhatók az egykori tengeri állatok maradványai. A bányászat során kialakult barlangban és résekben denevérek tanyáznak és nyaranta sarlósfecskék fészkelnek, melyeket mit sem zavar az itt kialakított barlangszínház.

Fertőrákos a Fertő tó nyugati partján, a magyar-osztrák határ közvetlen közelében található. Neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik a község északi területén emelkedő domb kőbányájával.

A fehér, nagy szilárdságú, jól faragható lajtamészkövet a római uralom idején kezdték el bányászni. (Maga a “lajta” megjelölés a Fertő-parti Lajta-hegység nevéből ered.)

A környező településeken – elsősorban Sopronban és Bécsben – védőfalak, templomok, középületek és lakóházak épültek a Fertőrákosról és a szomszédos, burgenlandi Szentmargitbányáról (St. Margarethen) származó mészkőből.

A kőbányászat Fertőrákoson 1948-ban megszűnt. A különleges bányaműveléssel létrejött oszlopcsarnokos barlangrendszert ettől kezdve idegenforgalmi célokra alakították át és használták fel. Kezdetben a szabadtéri színpad, 1970-től pedig a kiépített Barlangszínház kínált a nyári hónapokra kulturális, főként zenei programokat.

Turisztikai értékét az is fokozza, hogy a dombtetőről kitűnő a rálátás a Fertő tóra, és hogy Ausztria is közel van. Az emlékezetes 1991. évi “nagy NDK-s áttörés” óta Fertőrákosnál gyalogosan és kerékpárral, valamint hajón is át lehet jutni Ausztriába.

A kőfejtő anyagát adó lajtamészkő keletkezése mintegy 10-12 millió évre vezethető vissza, amikor is a környéket a Pannon-beltenger borította. Ennek sekély, meleg vizében éltek azok a mészvázas vörösmoszatok (Lithothamnium nemzetség), amelyek hatalmas iszaptömeget hoztak létre.

Ebbe a mésziszapba rakódott bele sokféle állat teteme és növény maradványa. Ezek együttese alkotja az ősi kristályos rétegekre rakódó lajtamészkövet.

A leggyakoribb, vezérkövület-alkotók a mohaállatok, a vastag héjú osztrigák, a fésűkagylók, a tüskésbőrűek, a csigák és a halak körébe tartoznak. Különlegességként említhetjük a lajtamészkőben előforduló cápafogakat.

A bánya hatalmas termeinek falán és a 15-25 méteres oszlopain, azaz a hajdanvolt tenger lerakódásaiban jól megfigyelhetők a megkövesült állat- és növénymaradványok. Bizonyos helyeken a mészkő magába zárta a környéken az idő tájt működő vulkánok hamuját is.

Erről tanúskodnak a világosabb mészkőtől elütő, sötét színű, néhány centiméter vastagságú tufarétegek.

A kőfejtőnek mintegy 5 hektáros felszínén kevés a fa és a cserje. A sziklafüves és száraz kaszálórét számos védett és ritka virágos növényfajt őriz. Hazánkban csak ott fordul elő például a sziklai benge nevű cserje.

A kopár, sziklás oldalak nyári különlegessége a naprózsa. A kőfejtő tetején, a dolomitszerűen aprózódott lajtamészkő a pannon lejtősztyepp maradványfoltjainak ad helyet, mely sok érdekes és védett növénynek ad otthont.

Tavasszal mindent sárga virágszőnyegbe von a tavaszi pimpó (Potentilla areanaria), melyek közt előbújnak a védett tavaszi hérics (Adonis vernalis) és a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) sárga, ill. lila virágai.

A nagy látogatottság ellenére találhatunk orchideaféléket és ezüstösen “hullámzó” árvalányhajakat (Stipa capillata, S. joannis), melyeket sajnos igencsak megritkítanak a turisták. Meg kell említeni, hogy az országban csak egyedül itt és a Szárhalmi erdőben él a sziklai benge (Rhamnus saxatilis).

A fertőrákosi kőfejtő szép számú állatfajnak is otthont ad. A réten gyakori a sakktáblalepke, az imádkozó sáska, a fürge és a zöld gyík. A dróthálóval védett barlangfelszín oltalmában négy denevérfaj él együtt a nappal oly hangos sarlósfecskecsapattal, éjszakai ragadozója a macskabagoly.

A tengeri eredetű lajtamészkövet a Fertő-parti dombvonulaton többnyire lazább szerkezetű, durva kavicsréteg fedi. Ezt csaknem teljes egészében agyagbemosódásos barna erdőtalaj borítja, s rajta igen változatos növénytársulások alakultak ki.

A közeli Szárhalmi-erdő, a maga tölgyeseivel és sztyeprétjeivel, kiemelkedő fajgazdagságú védett területe; azt egy kiépített tanösvény kapcsolja össze – ez év májusától – a fertőrákosi kőfejtővel.

A mészkő őslényeinek, valamint a felszín sajátos növény- és állatvilágának tudományos feltárása és védelmének igénye a századforduló óta együtt jelenik meg. Varga Lajos soproni honvéd-főreáliskolai tanár 1931-ben “…a védelem szükségességét és megkésettségét” fejtette ki a Magyar Természettudományi Társulathoz küldött dolgozatában.

Húsz évvel később a Műemlékek Országos Központja nyilvánította védetté a fertőrákosi kőfejtőt. A védelem, sajnos, nem említette a növény- és állatritkaságokat, pedig akkor még előfordult ott néhány molyhos tölgy árnyékában papucskosbor, a száraz kaszálóréten pedig rákosréti vipera is.

A BARLANGSZÍNHÁZ

A Soproni Ünnepi Hetek gerincét az Európa-hírű fertőrákosi kőfejtőben 1970-től rendszeressé váló előadások jelentik.

A kezdet kezdetén a soproni fúvósok úgynevezett sétahangversenyeket rendeztek. Az első előadást 1970. nyarán tartották. Egy 1982-ben készült építészeit szakvélemény szerint: “a kőfejtő külső és belső tereinek egybeolvadása, a fény és árnyék irracionális játéka olyan élményt nyújt, amihez hasonlót csak az ókori építészet tudott nyújtani.”

A hagyományokhoz híven elsősorban operaelőadásokat mutatnak be a számos operett, táncprodukció és zenekari hangverseny mellett.
A színház befogadóképessége: 743 fő

Népszerűség: 11% [?]

A település földrajzi fekvése
Harka, Magyarország északnyugati részén,Gyõr-Moson-Sopron megyében, az Alpokalján, Soprontól délre, 5 km-re, közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el.

Tengerszint feletti magassága 204 m. Sopron felõl közelítve a faluba, a Harkai csúcs képe tárul elénk, régi nevén Kogelberg. A 276 m magas domb kõzete gnejsz, természetvédelmi terület. Védett növénye a szártalan bábakalács.

Történelmi áttekintés
A falu nevének elsõ írásos említése egy Székesfehérváron 1245 májusában kelt oklevélen található.Harka környéke már a rómaiak korában lakott terület volt, Kr. elõtt 18-ban érkeztek erre a vidékre. Itt tartózkodásuknak néhány tárgyi bizonyítéka került elõ a századok során. A XVI. században egy hatalmas szarkofágot találtak Harkán, feliratán a Scarbantia névvel (Sopron ókori neve). 900-ban a Kecske patakkal párhuzamos vízvezetéket találtak, amely a Keresztúri telephez vitte a vizet.

Néhány év múlva Reitner Mihály harkai gazda a Naphegy közelében újabb római szarkofágot talált nõi csontvázzal, szaglóüregekkel és üveggyöngyökkel.

A krónikából, valamint Bíborban született Konstantin császár mûvébõl több, mint hetven magyar férfinevet ismerünk. Ezen nevek egyike Harka.

A honfoglaló hét magyar törzs Kér nevû törzsének vezérét Téténynek hívták és a harka méltóságot viselte, ami bírót jelentett. Tétény vezér fiának, a jövendõ harkának a Harka személynevet adta. Harka, mint vezér részt vett a honfoglalásban.

A X. században a szálláshelyeket (településeket is) úgy hívták, ahogy az ott szállásolót (pl. Szabolcs, Gyula). Így volt ez Harka esetében is, tehát a honfoglaló törzsek egyikétõl származtathatja a nevét (Harkától), mint annak a szállásbirtoka. Harka unokájának, a kalandozó, és 955-ben Augsburgnál kivégzett Bulcsu harkának szálláshelyét a Szombathely melletti Bulcsu (ma Bucsu) nevû faluban kereshetjük. 1245-ben a tatárjárás után említi Harkát elõször írásos dokumentum.

IV. Béla királyunk adománylevelében: „A község a XIII. század közepén a Küllõi család birtoka lesz. Ezt a birtoklást örökös perek, sõt gyilkosság is kísérte, majd 1429-ben Harka Sopron jobbágyközsége lett.”

Az 1500-as évek elején Harka a különbözõ birodalmak egymással vívott csatájának a színhelye volt. A lándzséri vár ura (ma Landsee Burgenlandban) megtámadja, kifosztja, és felgyújtja Harkát. 1529-ben a Bécs ellen vonuló törökök ismét kirabolják, és felégetik a községet. Az õslakos szájhagyomány szerint egy ideig török félhold volt az 1300-as évek elején épült Péter-Pál templom tornyán.

A XVI. század második felében Harkán is elterjednek a reformáció tanai, igaz egy ideig még tilos volt evangélikus istentiszteletet tartani, a jobbágyok a tilalom ellenére Sopronkeresztúrra vagy Nyékre jártak, ahol evangélikus lelkész prédikált.

Különösen sokat szenvedett a község lakossága a Bocskay felkelés alatt, majd az egymással csatázó Bethlen Gábor és II. Ferdinánd hadai fosztogatva, rabolva, dúltak végig Harkán. A harkaiak szorgalmának és hazaszeretetüknek köszönhetõen ismét felépült és felvirágzott a falu. II. József türelmi rendelete után 1787-ben megépült az evangélikus templom, igaz, tornya még nem lehetett, csak száz év múlva, építették hozzá.

A katolikusok és az evangélikusok megegyeztek, hogy az evangélikus gyülekezet tulajdonát képezõ harangot közösen használják a katolikus templomban. A harangon levõ felirat ma is olvasható: „A harkai evangélikus gyülekezet tulajdona, öntötték 1658-ban!”
1707. október 2.-án a Rákóczi szabadságharc egyéb eseményeként kuruc-labanc csata volt Harka határában.

A harkai oktatás tetõpontja a Nemesi Akadémia volt. Ekkor országos hírû lett a község.
1784-89 között egész Magyarország területérõl jöttek a nemes ifjak, Nagy György evangélikus lelkész iskolájába tanulni, ahol fél év alatt elsajátították a német nyelvet. 1862-ben Petz lelkész megalapította híres négyszólamú Concordia kórust, akik 1879-ben Bécsben egy kórusvetélkedõn elsõ díjat nyertek.

1881. április 7.-én Liszt Ferenc Sopronból Harkán át hintón ment Doborjánba, szülõfalujába. A Concordia férfikórus köszöntésül elõadta a Szózatot, Liszt így szólt: „Uraim, önöknek arany van a torkukban.”

Harka gazdasági és kulturális élete minõséget jelentett a környezõ települések között. A lakosok földmûves emberek voltak, áruikat Sopronban adták el. Hazájukat és a falut szeretõ német ajkú lakosság két emlékmûvet is adományozott Harkának, az 1896-ban állított millenniumi emlékmûvet és az Amerikába kivándorolt harkaiak az I. Világháborúban elesett rokonaik és barátaik emlékére a hõsi emlékmûvet.
1946-ban véget ért a falu történetének több évszázados, példaértékû korszaka. A német ajkú magyar lakosságot kitelepítették, mindössze 15-en maradhattak. Az új lakosok elsõsorban a Rábaköz falvaiból, de az Alföldrõl és Erdélybõl is jött néhány család.

1947-ben Rajk László belügyminiszter, akkor Harka község képviselõjelöltje, a félrevezetett harkai magyar telepesek követelésére a falu nevét Magyarfalvára változtatta, és önkényesen rendelte el a honfoglaláskori magyar Harka falunév eltörlését, és a sebtében kitalált Magyarfalva falunév bevezetését.

1947. augusztus 20.-án az avatási ünnepségen részt vett Rajk László is, õ volt a nap szónoka. Majd 43 év múlva egy helyi népszavazás után 1990. április 1-én a falu újra visszakapta az õsi, Harka nevet.

Népszerűség: 15% [?]

Kópháza egy község Győr-Moson-Sopron megyében, a Sopron–Fertődi kistérségben. Soprontól 7 km-re dél-keletre fekszik lakosainak száma ~1900 fő, amely évről évre növekszik. A lakosság 60 %-a horvát nemzetiségű vagy beszéli a nyelvet. Megközelíthető Győr felől a 85-ös úton Nagycenkig, tovább a 84-esen, vagy Sümeg felől a 84-esen; vasúton: a Sopron-Szombathely vonalon.

Története
A 12. századi oklevelek Kópháza község mai területén két településről tesznek említést, Ravazd és Vis névvel.

Egy 1429-ben kelt oklevélben található először a magyar hangzású “Kolphaza” elnevezés. A név eredete Kolb Péter városi polgár nevéhez fűződik, aki nagyobb részt birtokolta a települést.

Kópháza 1430-tól 1848-ig Sopron jobbágy-községe volt.

Az első horvát letelepülők nevei 1537-től kezdődően találhatók az oklevélben. Az idevándorolt horvátok főleg a tengermelléki területekről származtak.

A község közepén található Szent Márton templom, amely régen a temető dombon állt. A 18. század végén bontották le, hogy felépítsék új helyén. A község nevezetessége a 18. század második felében a Szűzanya tiszteletére épült kápolna, amely a környék és a távolabbi horvátság zarándokhelye.

1987-ben került felavatásra a faluház, ahol a helytörténeti gyűjteményt tekinthetik meg az ide látogatók.

Népszerűség: 7% [?]

Földrajzi hely
Eisenstadt a Lajta hegység déli lejtőjénél fekszik, a Wulka patak felé eső teraszokkal, tengerszint feletti magassága 182 m (Meteorológiai Állomás 230 m). A város korábban kelet-nyugati irányban terjeszkedett, a nyugati Felsőhegytől a keleti kaszárnyáig.

Csak később kezdett el terjeszkedni délre a Wulka patak irányába, majd az elmúlt pár évtizedben északra is a Lajta hegység lejtőire, egyre inkább kiszorítva a szőlőket.

A Lajta hegység majd 400 m magas, lombos erdővel borított, rajta szőlő, sárgabarack, őszi barack és mandula terem. Ameddig a szem ellát szőlővel vannak beültetve a hegy lejtői.

Nagyság
A város területe 4289 hektár (Eisenstadt Felsőhegy, Alsóhegy 1851 hektár, Kleinhöflein 1019 hektár, St. Georgen 1419 hektár) a Lajta hegységtől délre, a Wulka patakig terjed. A házak száma 3039. Ebből 1809 található Eisenstadtban, 181 a Felsőhegyen, 33 az Alsóhegyen, 464 Kleinhöfleinban és 552 St. Georgenban.

Lakosság (2005.10.19.)

• A lakosság száma: 14183 fő
• Állandó lakhely: 11742 fő (2001 népszámlálás)
• A lakosság megoszlása a beszélt nyelvek szerint %-ban (1991 népszámlálás)
  • német: 91,6 %
  • horvát: 0,2 %
  • horvát/német: 2,9%
  • magyar: 0,4 %
  • magyar/német: 2,6 %
  • más: 2,3 %

Városrészek
A Felsőhegyen található a Hegyi templom az egyedülálló Kálváriával és a Haydn-mauzóleummal.

Az Alsóhegyen található a régi zsidó negyed és a régi zsidó temető.

Eisenstadttól nyugatra található a bortermelő Kleinhöflein, amely a középkorban az eisenstadti uradalom része volt, a 17. században került az az Esterházy család tulajdonába, 1970-től Eisenstadt része.

Több a 17-18. századból származó ház udvara a rusztikális kapubejáróval kellemes hangulatot teremt az Eisenstadttól keletre fekvő St. Georgen borozóiban. A „Marcus Attilius” felirat a kút előtti,az i.u. 1. századból származó úgynevezett Attila kövön a római kultúrára utal a környéken.

A város színe, címere és pecsétje

A város színei fehér és piros.

Eisenstadt címere vörös pajzs, amelynek alsó részén egy ezüstszínü fekete fugás torony áll, a torony tetején 3 jól látható kiszögeléssel. A tornyon egy négyszögletes fekete rácsos ablak látható, alatta fekete, félköríves, félig leengedett rácsos kapu. A kiszögelésen fekete sas áll FIII felirattal a mellén, amely III. Ferdinándra utal. A pajzs tetején ezüstszínű kőműveskorona nyugszik öt jól látható kiszögeléssel.

A város pecsétje kerek, egyszínű, rajta a város címere és a következő felirat: „Freistadt Eisenstadt, Burgenland” (Szabad város Eisenstadt, Burgenland)

A város címere kizárólag az önkormányzat hivatalos ügyeivel kapcsolatban használható fel. A Városi Szenátus engedélyével természetes és jogi személyek is használhatják a város címerét, amennyiben az a város érdekeivel azonos.

Népszerűség: 8% [?]

Balf, az ország legnyugatibb csücskében található, ahol a szubalpin klíma és a Balfi klíma találkozik a Fertő tó nádas, mocsaras, védett élővilágával.

Fekvése
Soprontól délkeletre, 7 km távolságra fekvő település . Közel található a Fertő-tóhoz.

Nevének eredete
Egy 1199-ben írt oklevél Farkasd néven említi , 1278-ban azonban már Wolf néven szerepel az írásokban. A német névből keletkezett torzítással a ma is használatos elnevezés.

Középkori templomának védőszentje, amint például Mozart és Goethe oltalmazó keresztneve is: Szent Wolfgang. Regensburg bencés püspöke, Szent István hitvesének, Gizella királynénak a nevelője 971 táján megfordult Magyarországon is, ám a szent szerzetes kultusza csak később, az 1400-as években terjedt el – Felső-Ausztriából, a Wolfgangsee környékéről – Sopron és vidéke német ajkú lakóinak körében is.

Balf, különös módon, már 1199-ben Farkasdként, 1278-ban Wolff alakban jelentkezik írásban. A falu egy részét 1325-től Sopron birtokolja, 1342 után az egész települést bekebelezi a királyi város.

A dombtetőn álló, fallal kerített templomot 1336-ban említi először okirat, akkor még Miasszonyunk titulussal, Szent Farkast eszerint csak később választották a jobbágyközség plébániájának patrónusául.

A templom legfeltűnőbb, messziről látható része a nyugati oldalához épült tornya. Alul négyszögletes, csaknem az egész homlokzattal egyenlő szélességű, a magas toronyalja dongaboltozatú. A négyzetes keresztmetszet az első párkányszint fölött szabályos nyolcszögűvé változik.

Az emeleten tágas gótikus ablakok nyílnak, s kő gúlasisak koronázza meg e hazánkban nagyon ritka konstrukciót. A XV. században épült templom másik különlegessége, hogy a hajójához csatlakozó szentély a nyolcszög két oldalával zárul, mégpedig sarokkal kelet felé.

A hossztengelybe illesztett külső támpillér még külön ki is hangsúlyozza ezt a Magyarországon csak pár helyen előforduló alaprajzi megoldást. A gótikus szentélyt egyszerű keresztboltozat fedi, amelynek bordái kerek zárókőben találkoznak, a hajót már a XVII–XVIII. századi átépítés stílusjegyei jellemzik.

Berendezése és kegytárgyai a XIX. századból valók, kivéve egy 1692-ben Augsburgban készült kupát.

A régi, lőréses erődfal jórészt ma is áll. A kapu, félköríves szemöldökkövének bevésett évszáma szerint, 1653-ban készült, a templom ekkor az evangélikusoké volt. 1686-ban a Bécs ellen vonuló török had megrongálta az épületet, amelyet még az 1713. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv is rossz karban lévőnek ír le.

A temetőkertben szép régi kő síremlékek láthatók. A szentély déli, gótikus ablaka alatti kriptában a Wosinski família tagjai – köztük László örökös római gróf – nyugosznak.

Balf története a római korig nyúlik viszsza, a helyén álló ókori telepnek már bizonyosan virágzó bor- és fürdőkultúrája volt.

A Höller-erdő közelében fakadó gyógyvíz jótékonyan hat a mozgásszervi betegségekre, a palackozott balfi ásványvíz pedig az egyik legjobb az országban. A soproni borvidékhez tartozó szőlők – kivált az újabb telepítésűek – kiváló borokat teremnek. Szomorú nevezetessége még a községnek, hogy 1944 telén itt esett az oktalan terror áldozatául Szerb Antal, a nagyszerű író és irodalomtudós. Emlékműve a régi temető kapujának közelében található.

Kr. u. 180-ból származó emlékek bizonyítják, hogy a balfi gyógyvizet már a rómaiak is használták. Balf történelme szinte a kezdetektől összefonódik Sopron város történelmével, Sopron polgárai a középkortól használták fürdésre az itteni gyógyvizeket.
1342-ben a falut meg is vásárolta a város. 1560-tól új fürdőépületeket emeltettek és számos nemesi és főnemesi család is felkereste a fürdőt.

Egy 1631-ból származó kézirat szélesebb körben is népszerűsíti a gyógyhelyet, és mind a fürdésre, mind az ivókúrára alkalmas vizét.

A fürdőhely 1876-ban, a vasút megépülésével indult igazából fejlődésnek. A millenniumi években szálloda és gyógy pavilonok épültek, kialakult a ma is látható ‘gyógypark’. A századfordulón kezdődött a különösen a hurutos gyomorpanaszok ellen javallott gyógyvíz palackozása.

A Trianoni békeszerződést követően, más hazai üdülőhelyekhez hasonlóan a balfi is virágzásnak indult.

A II. világháborúban munkaszolgálatos tábort rendeztek be a községben, ahol mintegy 2000 ember lelte halálát, közöttük Szerb Antal író, irodalomtörténész.
A fürdő az 1960-as években kezdett újjáéledni.
A település 1985-ben került Sopronhoz, és közigazgatásilag ma is a városhoz tartozik.

Látnivalók
A hajdani nevére utaló templom a Szent Farkas templom
Neobarokk kastélyszálló és a barokk fürdőkápolna, Dorfmeister István faliképeivel.
Tánc és Muzsikaház.

Népszerűség: 28% [?]

Megközelíthető
Közúton, a 8-as úton Körmendig, aztán északi irányban a 86-os úton szombathelyig, majd észak fele Vasasszonyfán keresztül Meszlen után kb. 3 km.-re fekszik a település.

Fekvése
Szombathelytől északkeletre az Ablánc patak mellett található Acsád. Környező települései Salköveskút, Vasszilvágy, Meszlen, Gór, Csepreg.

Nevének eredete
Nevét Acsádról a honfoglaló magyarok egyik vezéréről kapta, régi magyar Acsád személynévből ered, mely az Acsa név kicsinyítős változata.

Története

A község már a római korban lakott település volt. 1930-ban, határában egy római kőszarkofág került elő. Nevét 1255.-ben Achad néven említik először. Ablánc nevü határészén feküdt a középkori Ablánc falu, melynek templomát 865-ben szentelték. A faluban 1910.-ben 860 lakos élt, ekkor Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott a település. A két nagy háború a község lakói közül is sok áldozatot követelt az I. világháborúban 37-en, a II. –ban pedig 15.-en haltak meg a lakosok közül.

Látnivalók
Középkori eredetű római katolikus templom, a 15. században épült, majd később átalakították barokk stílusban.
Szegedy-kastélya egy 1723-ban épült udvarház felhasználásával épült, 1824-ben alakították át Klasszicista stílusban, a kastélyt 5 hektáros park veszi körül.
Itt található Magyarország legidősebb páfrányfenyője, amit 1820-ban telepítettek.
Az evangélikus imaház 1989-ben épült meg.

Híres emberek
Acsádon született Rákosy Jenő 1842.-ben aki újságíró, költő, a Népszínház első igazgatója és a Budapesti Hírlap alapítója volt.

Népszerűség: 5% [?]

A község Győr-Moson-Sopron megyében, a Kapuvári kistérségben található.
Fekvése: a Hanság déli részén fekszik a település kapuvártól 8 km.-re.

Története
A község 1927.-ben jött létre két falu: Agyagos és Fertőszergény egyesítésével, ekkor a neve Fertőszergényagyagos volt, majd egy évvel később módosult a neve Agyagosszergényre.

Nevezetességei

• A Római katolikus templom, amely műemlékjellegű és romantikus stílusban épült, a XVIII. században a Barokk templom átépítésével és megnagyobbításával 1883-ban.
• Nepomuki szent János-szobor egy klasszicista stílusú alkotás 1831-ben készült.
• Kőkereszt ugyancsak Klasszicista stílusú 1832-ből
• Mária szobor 1762-ből származik
• Kálvária szoborcsoport XVIII. század végén készült el
• a díszes oszlopon álló Mária, amely szobor 1889-ből származik,
• Népi parasztházak

Népszerűség: 7% [?]

Győr- Moson- Sopron megyében a Répce mellett található a település, Kapuvártól 22 km.-re. A község jelenleg 259 lakosú.

Története
A falu nevét 1382.-ben „ Chapford” néven említették oklevélben. Már a rómaiak korában is éltek itt emberek, ezt egy római kori település feltárt maradványai bizonyítják. A római katolikus kápolna már a középkorban is állt, viszont a törökök felgyújtották és egy 1713.-as írásból tudjuk, hogy ekkor még a kis kápolna romokban állt. A falu két község Répcejánosfa és Répcecsáford összevonásával jött létre 1939.-ben. A kis kápolna Jánosfa területén állt. Jánosfát először 1414.-ben említették oklevelek.

A lakosság 1796 és 1899 között katolikus és evangélikus felekezetű volt. A Répce mellett található nagy kiterjedésű rét termése az állattartásra igencsak alkalmas.

A termőföldeken kukorica, árpa, búza, zab, napraforgó és burgonya nagy mennyiségben és jó minőségben termeszthető termeszthető.

A község lakosa volt Simon Elemér, aki a Nemzetközi Vöröskereszt elnöke volt, az ő tulajdona volt a csáfordi kastély parkkal, ahol ma Szociális Otthon működik.

A falu külterületén a jánosfai malomnál rendezi a Forráshely alapítvány a Magyar Gyermekek Világtalálkozóját, mely egész nyáron át tartó táborozás.

Nevezetességek

• Kocsányos tölgyerdő a tölgyek 250-300 évesek lehetnek.
• A községbe vezető közúton található a magyar- és magas kőris, a kőrisfák életkora 140 év körüli. Magyarországnak ez a legidősebb magyar kőris fasora.

Népszerűség: 3% [?]