Sopron Hotels

soproni szálláskatalógus

Mandarin Panzió Sopron

Soproni Múzeumok 1.részSopron a múzeumok városa, múzeumváros. Mennyire találó ez a megállapítás! A belső városrész kanyargós utcái, hangulatos terei, házainak boltíves kapui, míves erkélyei, műemlékei, középületei és az elő-elő bukkanó városfalai egyedülálló művészeti egységet alkotnak. Magyarország műemlékekben második leggazdagabb városaként méltán kapta meg 1975-ben a Műemlékvédelmi Európa Díj aranyérmét. A Fő tér különleges hangulatát színeinek és fényeinek játékossága adja, mely egy tavaszi napsugaras reggelen vagy egy aranysárga őszi délutánon a legszebb.

Először útikönyv nélkül – csupán a hangulatnak engedve – érdemes bejárni a történelmi városrész utcáit, benyomásokat szerezni egy-egy kapualjba bekukkantva. A legkülönbözőbb korokat és stílusokat képviselő emlékek a várost járó idegent azonnal rabul ejtik. A gótikus, barokk és reneszánsz építészeti megoldások mellett itt egyszerre jelen van a borpincékkel kialakított falusias városrészek hangulata.

A múzeumok és gyűjtemények értékes kiállítási anyagai teljes körű képet adnak Sopron történelmi emlékeiről, gazdag kultúrájáról és élénk művészeti életéről.

TŰZTORONY
Sopron, Fő tér 1.
Sopron város jelképe a Tűztorony. Alsó hengeres része római falmaradványokra épült, a XIII. századtól a városfalak északi kaputornyaként szolgált.

Mai alakját, barokk körerkélyét és sisakját az 1676-os nagy tűzvész után kapta. A Tűztorony őreinek fontos szerep jutott: figyelve a vidéket éjjel lámpással, nappal színes zászlókkal jelezték a tűzfészek irányát. A város lakóinak figyelmét felhívták az idegen bort szállító szekerek és a katonák közeledtére. A muzsika terén is megmutatták tehetségüket, hiszen a városi tanáccsal kötött szerződés szerint esküvőkön, temetéseken és a városi mulatságokon ők szolgáltatták a zenét. A soproniakat az idő múlására trombitaszóval a körerkélyről negyedóránként figyelmeztették, a XVI. századtól pedig a toronyórát is kezelték. A kétfejű sas II. Ferdinánd király és Eleonóra királyné ajándéka volt az 1622. évi Országgyűlés és királynői koronázás emlékére.

A torony tetejére – csak a nagy tűzvész után – Lipót császár neve napjára rendezett ünnepség alkalmával került. 1893-ban, amikor a régi városházát lebontották, a torony alapja megingott, megerősítésére Schulek Frigyes építész tervei alapján a széles kaput befalazták.

A Tűztorony a hűség jelképe. Az 1921. december 14-én tartott népszavazáson Sopron és még nyolc község fejezte ki Magyarországhoz való tartozásukat. Az esemény emlékére 1928-ban Hikisch Rezső tervei alapján barokkos kapukeret készült, felette a szoborcsoport “Hungária előtt hódoló soproniak” Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotása. A látogatók közel 200 csigalépcső után, az erkélykoszorúról, a toronyőrök hajdani őrhelyéről gyönyörködhetnek a műemlékváros csodálatos panorámájában.

STORNÓ-HÁZ, STORNÓ-GYŰJTEMÉNY
Sopron, Fő tér 8.
Sopron egyik legszebb épülete, a Fő tér egyik ékessége ez a palotaszerű barokk sarokház. A XV. században a Haberleiter család tulajdona volt, akik 1482-83 telén Mátyás királyt is vendégül látták, midőn Bécset ostromolta. A XVIII. században a ház a Festetics család birtokába került, ekkor nyerte el végleges formáját. A Storno család 1872-ben vásárolta meg az épületet, ahol vendégként 1840-ben és 1881-ben Liszt Ferenc adott hangversenyt. A ház jellegzetessége a kétemeletes, gazdag díszítésű, kerek, zárt sarokerkély és a Festetics címerrel díszített toszkán féloszlopokkal közrefogott kosáríves kapu és a remekmívű Pelikános kopogtató. A XV. században a házban Sopron első gyógyszertára, a Fekete Elefánt működött.

A család Svájc Tessin tartományából származik. Idős Storno Ferenc 1821-ben Kismartonban született és Landshutban nevelkedett. Korán megmutatkozott rajztehetsége, ám a szegény kéményseprő család nem tudta taníttatni, így folytatni kényszerült apja mesterségét, de minden szabadidejét rajzolással töltötte.

Vándorlásai során 1845-ben telepedett le Sopronban, ahol azonnal munkába állt egy kéményseprő mesternél. Annak halála után az özvegyet feleségül vette, így a vállalkozás megélhetését biztosította. Pártfogói révén, akik felismerték és méltányolták művészi tehetségét, csakhamar a Monarchia egyik legkeresettebb restaurátora lett. Az 1850-es években hónapokat dolgozhatott Bécsben, ahol műemlékek felmérésével, tárgyak tervezésével foglalkozott, többek között Habsburg Lipót főherceg részére. Az 1860-as évektől bekapcsolódott a hazai műemlékfeltáró munkákba.

Nevéhez fűződik többek között a soproni Szt. Mihály templom, valamint a pannonhalmi bencés apátság kriptájának, majd templomának restaurálása. A hetvenes évektől már fiaival – Ferenccel és Kálmánnal dolgozott együtt, akik a családi hagyománynak megfelelően kitanulták a kéményseprést, majd külföldi akadémiákon a művészi mesterséget is elsajátították. Storno Ferenc több pusztulásra ítélt műértéket mentett meg, mellyel megteremtette a híres Stornó-gyűjtemény alapjait.

A régiségekkel és a családtagok alkotásaival berendezett enteriőrök képet adnak a XIX. század végének lakáskultúrájáról. A kiállítás darabjait értékes bútorok, fegyverek, porcelán és üvegmunkák képezik, amelyek a második emeleti szobákban tekinthetők meg, ahol 1875-1984-ig a család lakott.

HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS
Sopron, Fő tér 8.

A Storno-ház első emeletén a Helytörténeti kiállítás bemutatja Sopron és a vármegye új és legújabb kori történetét. Az 1867 óta gyűjtött történelmi emlékek, dokumentumok hiteles anyagai a közben eltelt időt illusztrálják, melyek gondos áttanulmányozásával Sopron és környéke eseményekben, fejlődésekben és megtorpanásokban gazdag története tárul a látogatók elé.

A XVII. századot a török elleni honvédő- és a Habsburgok elleni függetlenségi harc jellemezte, mégis e század volt Sopron egyik fénykora. Öt országgyűlést, két királynő és egy királykoronázást tartottak itt, melyek emlékét az első terem őrzi.

Több iparág önálló céheinek kialakulását, dinamikus fejlődését a szabályzatok és mesterkönyvek bizonyítják, a kiállított kancsók, pisztolyok, szablyák, puskák és páncélöltözet pedig látványosabbá teszik a kiállítást.

Egy gazdag mészáros ebben az időben annyira fontosnak tartotta fia zenei műveltségét, hogy az evangélikus kántort felkérte tanítására. Wohlmuth János az oktatás megkönnyítésére zongoraiskolát írt a fiúnak, ezzel megszületett Magyarország első zongoratankönyve.

A XVIII. században a barokk kiteljesedését a különlegesen szép, szekrény nagyságú betlehem példázza. A XIX. századot bemutató anyagból Kossuth Lajos 1835-ből származó országgyűlési tudósításainak kézzel írott másolatát érdemes kiemelni. Széchenyi István is több szállal kötődött a városhoz. Magyarország második vasútvonala, a Sopron-Bécsújhelyi Vasút, 1847-ben az ő segítségével jött létre.

Liszt Ferenc többször adott hangversenyt Sopronban, e témakör emlékei között megtalálható annak a hangversenynek a plakátja, melynek meghallgatására Petőfi kiszökött a kaszárnyából.
A Csatkai Endre emlékszoba, a helytörténeti munka legnagyobb alakjának, a Kossuth-díjas művészettörténésznek állít emléket.

FABRICIUS-HÁZ
Sopron, Fő tér 6.

Az épület egyik érdekessége, hogy a ház alatt római fürdő maradványaira leltek a régészek. A XIV. században a telken két ház állt, a hátulsó épület már akkor két emeletes volt. Gyönyörű a gótikus nagyterme, figyelemre méltó a XVII. században épült udvari loggia és a hátulsó traktus gótikus és barokk pincéje is.

Az épület tulajdonosai mindig gazdag és tekintélyes polgárok, kereskedők voltak. Névadója – Fabricius Endre városbíró, polgármester 1806-ban vette meg a házat. Baráti szálak fűzték Petőfi Sándorhoz, aki a laktanyából kiszökve itt öltözött át civil ruhába Liszt Ferenc koncertjére. Az épület három kiállításnak ad otthont.

A pincében Scarbanciából, a római kori Sopronból ill. környékéről előkerült kőemlékek láthatók: sírkövek, oltárkövek, szobrok, kőúrnák, szarkofágok. Ugyan miről is mesélhetnek a Római kori kőtár unalmas kövei?

A figyelmes szemek előtt ezek beszélni kezdenek! A sírkövek felirataiból az egész élet kiolvasható! Itt látható a gyűjtemény legrégebben (1541) előkerült darabja, Marcus Vibius sírkőtöredéke, melynek alsó fele az 1676-os tűzvész során megsemmisült. A városi tanács nagyon fontosnak tartotta, hogy ez a becses emlék megmaradjon, ezért a formailag nem teljesen hű másolaton az eredeti szöveg jól olvasható.

A középkori pince impozáns nagyterme méltó környezetet biztosít a több méter magas capitóliumi istenek szobrainak. Jupiter, Juno és Minerva töredékesen is lenyűgöző hatalmas márványalakjainak szentélye hajdanán Scarbantia fórumán állt. Kivételes értéket képviselnek Caius Sextilius Senecio márványból faragott, gazdagon díszített síremléke, valamint a Mithras-szentély áldozati oltárának relifje.

Az épület hátsó traktusának két emeletén a „Háromezer év a Borostyánkő út mentén című régészeti kiállítás látható. A gazdag leletanyag az illírek, kelták, rómaiak és a honfoglaló magyarság életét, kultúráját, valamint Sopron várossá válásának történetét (XIII-XVI. sz.) demonstrálja. Itt látható az a világon szinte egyedülálló kora vaskori lelet, a napkorong, melynek eredeti funkciója ma sem ismert.

Érdemes megcsodálni az illírek fekete rovásdíszes halotti urnáit, a tüzikutyákat, valamint a kelták pénzeit és ékszereit. A római kori anyag rendkívüli gazdagságát a borostyánkő ékszerek, az arany- ezüst használati tárgyak villantják fel, a népvándorlás korának egyik legértékesebb darabja pedig a kb. 1200 esztendős Cunpald-kehely.

A homlokzati szárny első és második emeletén a XVII. és XVIII. századi polgári lakáskultúra változását – korabeli tárgyakon és a bútorművészet remekein – lehet végigkövetni. Megfigyelhető, hogy a korábbi puritánabb berendezkedést hogyan váltja fel egy már igényesebb, gazdagabb későbbi lakáskultúra.

KECSKE TEMPLOM ÉS KÁPTALAN TEREM
Sopron, Templom u. 1.

A Sopronban élő ferences szerzetesek a város központjában építették fel először kolostorukat, majd 1280 körül a magyar gótikus építészet egyik legkiemelkedőbb alkotásaként templomukat. A rendet 1787-ben II. József feloszlatta, a Kecske templom (népies nevén) a bencések temploma lett.

Falai között királynékat és királyt is koronáztak, valamint országgyűlések színtere volt. Jó arányú, finom kiképzésű tornya egyik meghatározó eleme a páratlan szépségű Fő térnek. A templom freskófestőinek, díszítőinek mesterművei, a csúcsíves ablakok, a különleges Kapisztrán-szószék kiemelt értéket képviselnek.

A déli oldalhoz csatlakozó kolostor copfstílusú kapuja vezet a káptalan teremhez, amely imahelyként szolgált, majd temetkezési, végül Lorettó kápolna lett. A feltárások során napfényre kerültek a csúcsíves oszlopok, a gyámkövek érdekes faragványai és a középkori freskók töredékei.

A szimbolikus alakokkal díszített oszlopfejezeteken a levélornamentikába bújtatott maszkok és állattestű, emberfejű figurák a főbűnöket jelenítik meg. Ez a terem a gótikus egyházépítészet egyik legszebb alkotása.

PATIKA MÚZEUM
Sopron, Fő tér 2.

E házhoz fűződik Magyarország első „műemlékvédelmi intézkedése. II. Lajos király idején a városi tanács a tér megnövelése érdekében le akarta bontani az épületet, azonban a király az engedély kiadását megtagadta azzal, hogy az a tér harmonikus szépségét megbontaná. Az épületben a XVII. század közepétől az egykori Angyal patika működött, s ettől kezdve gyógyszerész, orvos családok lakhelyéül szolgált. Közülük az egyik leghíresebb Gensel Ádám (1677-1720) orvos meteorológus volt, aki az időjárási frontok emberi szervezetre gyakorolt hatását már ekkor felfedezte. A ház az 1850-es átalakításig lábasház volt.

A Gensel család a patika bővítését azonban az árkádos homlokzat és a folyosórész elfalazásával oldotta meg. Az épületben az 1966-67-beli helyreállítás után a soproni Patika Múzeum nyert elhelyezést.

A kiállítás egy régi gyógyszerkiadó helyiség, melynek munkaasztala, szekrényei és a gyönyörű edényzete a XIX. század elejéről származik. Különösen szépek a bécsi, angyalfej díszítésű Altwien porcelántégelyek és az alkimistajelzéssel ellátott üvegcsék. Kuriózumnak számít az a szülésznő oklevél is, amelyen Semmelweis Ignác aláírása szerepel. A gyógyszerkészítés régi eszközei mellett a népi gyógymód ill. a kuruzslás, a babona tárgyi emlékeit is kiállították: ilyenek a szemmel verés ellen védő amulettek és a gyermekfrász ellen védő sapka. A kiállítás értékes könyvanyaga a gyógyászat és orvostudomány tárgyköréből került ki. Pl. Paracelsus: Colligatuma 1572-ből, vagy Agricola-Poppius: Observationese 1638-ból.

SCARBANTIA FÓRUMA
Sopron, Új u. 1.

Az egykori Római Birodalom Pannónia provinciájának egyik határállomása Scarbantia, a mai Sopron, volt. Kiemelt szerepét a Borostyánkő út, mint fontos kereskedelmi útvonal, menti fekvésének köszönhette.

A város magját, a mai belvárost, a középkorban várfal és várárok vette körül, mely erődrendszer az utcaszerkezet kialakulására is hatással volt. A római oppidum központja a fórum volt, melynek legfontosabb épületét – a capitoliumi templomot – 1893 telén a városháza építésekor találták meg. Az 1960- és 1970-es évek ásatásaival végül sikerült meghatározni a fórum teljes kiterjedését és elhelyezkedését.

Az egykori tér lajtamészkő burkolólapjait a fertőrákosi kőbányából szállították ide. A tér déli részén három bronz lovas szobor talapzata került elő, a fórum egyes oldalain pedig különböző istenek oltáraira bukkantak. A három főisten Jupiter, Juno és Minerva temploma a város legmagasabb pontján állt.

A gladiátorjátékok megrendezéséhez tágas oszlopközöket mértek ki, az oszlopcsarnokokban pénzváltó bódékat, az emeleten pedig erkélyeket alakítottak ki. Scarbantia igazi római városként működött, az itáliai utazó mindent megtalált, amit hazai földön megszokott: nyüzsgő piacot, istenek szentélyeit, kényelmes fürdőt és természetesen gladiátorjátékokat.

A kiállítás a hatalmas építészeti mű feltárt részleteivel felidézi a látogatóban az egykori római kori városberendezkedést. A lelet jelentősége abban rejlik, hogy ez az egyetlen Pannónia földjén megmaradt fórum, mely itáliai minta szerint épült.

Ó-ZSINAGÓGA
Sopron, Új u. 22.

A zsidók soproni letelepedésének pontos időpontja nem ismert, az azonban bizonyos, hogy az Új utcában már a XIII. században 10-16 család élt. A kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdagok, mégis a XIV. század elején felépítették ezt a Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát. A zsidó vallás szerint csak egy olyan templom van, ahol a Teremtő a maga személyében jelen van, az pedig Jeruzsálemben található.

A zsinagóga tehát imaház, gyűlésterem, iskola is egyben. Mellette a vándoroknak is szállást adó ispotály állt, valamint a ma is megtekinthető rituális fürdő. A zsinagóga bejáratától folyosó vezet a nagyterembe, melynek csúcsíves, timpanonnal díszített főbejárata és két oldalsó kávája 1300-ból, a zsinagóga építési idejéből származik.

A zsinagóga két középpontja az Áronfülke és a szószék. Az Áronfülkét gazdagon díszített kőkeret és timpanon díszíti, rajta a természet színeivel kifestett szőlőfürtök és levelek motívumai. A hatszögletű szószéknek csak az alapja eredeti, de elrendezése, lépcsője, magas korlátja, kelet felé forduló olvasópultja az eredeti mintát követi.

A nőknek külön imatermük volt saját kijárattal, a nagyteremben zajló eseményeket csak a keskeny ablakréseken keresztül követhették. A műemlék múzeum érdekes része a rituális fürdő. A zsidó vallás ősidőktől szigorúan megkülönböztette a tiszta és a tisztátalan dolgokat, ezért a fürdőnek mindig kiemelt szerep jutott.

A mózesi törvények folyóvízben való alámerülést írnak elő, de ezt itt csak a kút természetes vizével lehetett megoldani. 1526-ban a zsidókat elüldözték Sopronból, így a zsinagóga is pusztulásnak indult, majd lakóházakká alakították át. Ez a különlegesen szép épület az 1967-es kutatások során kaphatta vissza régi fényét.

második rész

Népszerűség: 26% [?]

KőszegKőszeg története A kőszegiek (ezután már így nevezték magukat Henrik és utódai) folytonosan gyarapították birtokaikat. Ezért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel is, aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is. Ekkor pusztult el a város Ferences kolostora.

A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A család leszármazottai sem voltak különbek Iván nevű ősüknél (akit a korabeliek békétlen természete miatt “lupus repax” ragadozó farkas névvel illettek), így 1327-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és az ország belsejében adott birtokokkal, a nyugati határról eltávolította őket.

Kőszeg1328-ban Kőszegnek királyi városi címet adott, megerősítette a Kőszegiektől kapott kiváltságokat, és azokat önkormányzati, valamint vásártartási joggal egészítette ki. A későbbiekben még engedélyt kaptak az itt élők a helyi és a környékbeli borok külföldi eladására is. Bár az uralkodó ígérete szerint a város örökre királyi kézben maradt volna, 1392-ben Zsigmond mégis Garai Miklós nádornak adományozta örökjogon, a várhoz tartozó uradalommal együtt.

Az új birtokos megerősítette a város kiváltságait és jelentős építkezésekbe kezdett (Szt. Jakab-templom). 1445-ben V. László nevében, de saját részére foglalta el III. Frigyes német-romai király. Tőle kapták 1446-ban a polgárok azt a címert, amelyet ma is használ a város.

KőszegA város határában kőkori és bronzkori eszközöket találtak, amelyek közül kiemelkedik az 1841-ben, az Óház környékén talált 44 bronzsarló. A korábbi időkben a környéken inkább Szent Vidnek volt jelentősebb szerepe, de a középkortól már Kőszeg története bővelkedik eseményekben. Egyes vélemények szerint itt, a korabeli település környékén, amelyet akkor castellum Guntionisnak neveztek, vívott 802-ben az avar és a frank sereg egymással. A honfoglaló magyarok is letelepedtek ezen a tájon, a mai Kőszegfalva határában jelentős vasfeldolgozó telepet hoztak létre.

A környék a 12-13. századtól, a német katonai betörések elhárítása miatt, hadászati fontosságú lett. Sorra épültek a Kőszegi-hegységben a kővárak, amelyek közül az egyik az Óházon emelt ún. Felsővár volt.

Ma még nem tudjuk, hogy pontosan mikor építették, de a tatárjárás idején már állt, mert IV. Bélának kellett visszafoglalnia az osztrák hercegtől. Ennek emlékét megörökítő oklevélben írták le először nevét: castrum Kuszug (1248). A 13. század második felében a Németújvári család ide tette át székhelyét. Henrik és fia, Iván, jelentős építkezéseket kezdett. A régi vár alatti, Gyöngyös-parti területen felépítették új erősségüket, a reprezentációs igényeket is kielégítő Alsóvárat.

Megalapították Kőszeg városát, amelyet falakkal is megerősítettek. Az első lakók egy része német telepes volt, akiknek különböző kedvezményeket és kiváltságokat adtak.

1483-ban Mátyás ugyan visszafoglalta Kőszeget, de halála után újra Habsburg zálogbirtok lett, egészen 1647-ig, amikor III. Ferdinánd újra a magyar korona fennhatósága alá helyezte.

1532-ben Jurisics Miklós várkapitánysága idején, a Bécs ellen támadó török sereg ostromolta a várost. Augusztus 5. és 30. között Szulejmán szultán személyes felügyelete mellett, 19 heves támadást állt ki, amelyet kisszámú katonaság, a polgárok és a környékről idemenekült jobbágyok védtek. Az utolsó roham után, az éhségtől sokat szenvedő janicsárok lázadása az ostrom feladására kényszeríttette Ibrahim nagyvezírt.

A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai 1777-től máig ebben az időpontban.

A romhalmazzá tett városfalak felépítésére a polgárok adómentességet és kiváltságokat kaptak I. Ferdinándtól. Az újjáépítés során nyerte el nagyjából mai formáját az erődítményrendszer. A következő mintegy két évszázad a város legvirágzóbb időszaka volt, mert a török hódoltság miatt áthelyezett, a Bécset az Adriai-tengerrel összekötő, távolsági kereskedelem egyik fontos állomása lett. Ez kedvezett a város hagyományos termékeinek, a bor (amely az egész középkor folyamán a legfontosabb volt) és különböző iparcikkek értékesítésében is.

A 16. század végén már céhekbe tömörült iparosok nagy számban dolgoztak a környék és távolabbi vidékek számára. Ez a gazdagság és a távoli területekkel való szoros kapcsolat tükröződik a Jurisics tér reneszánsz stílusban épített lakóházain.

A reformáció idején a város lakossága szinte teljes számban protestáns lett, de nyelvükben különböző gyülekezeteket alkottak. Ezért amikor a Szt. Jakab-templomot a német gyülekezet kapta, a magyarok számára 1615 és 1618 között új templomot építettek. Ez a Magyar templom lett, a katolikus hitre való visszatérés után, a Szt. Imre-templom.

A Bocskai- és Bethlen-felkelés idején a várat birtokló földesurak, Nádasdyak, Széchyek, a felkelők oldalára álltak, de a város polgárai féltek a császáriak bosszújától. Ennek az ellentétnek a magyar és német külvárosok látták többször kárát, de a város is többször cserélt gazdát.

1648-ban a Magyarországhoz visszakerült város szabad királyi címet kapott (Vas megyében egyetlenként), és 1848-ig követeket küldhetett az országgyűlésre is. A bécsi udvar ellenreformációs törekvéseinek csak az 1670-es évekig tudtak ellenállni, amikor a Wesselényi-összeesküvésben való részvétel miatt, bele kellett egyezniük a jezsuiták letelepedésébe. Az 1677-ben Széchényi György érsek által alapított katolikus gimnáziumot (ma Jurisics Miklós Gimnázium) is ők vezették.

A város a Rákóczi-szabadságharc után fokozatosan elveszítette korábbi jelentőségét. Bár a város képén ez nem látszott, mert az elkövetkező egy évszázad a legnyugalmasabb gyarapodás időszaka volt. 1712-ben az emberveszteség pótlására német telepeseket hívtak, akik Schwabendorfot (1896 óta Kőszegfalva) alapították. 1724 és 1869 között itt működött a dunántúli nemesek nagyobb peres ügyeit tárgyaló Kerületi Tábla.

Ennek köszönhetően sok neves nemesi család (Sigray, Festetics, Nádasdy, stb.) vásárolt itt házat és tanult, főleg jőleg jogvégzett emberek telepedtek le.

A 19. században azonban már kézzelfogható jelei voltak a város visszaesésének. A lakosságszám alig növekedett, a város adósságai egyre nagyobbak lettek. A kereskedelmi központ jellegének csökkenését mutatja, hogy a fontos vasútvonalak építésekor már nem vették figyelmbe. A 19. század első felében, az itt élő értelmiségnek köszönhetően még, legalább kultúrális értelemben, a megyében az elsők közé tartozott (Olvasó Egylet, Zene Egylet, Takarékpénztár alapítása).

A kiegyezés után azonban az addig jelentős posztókészítő kisipara is elvesztette a csatát az olcsó gyári termékekkel. Ráadásul megszűnt a Kerületi Tábla is (1869) amelynek következtében a mozgató szellemi erő jelentős részét veszítette el a város. Az így nehéz helyzetbe került polgárok laktanyák, iskolák építésével próbálták bevételeiket pótolni. Saját költségen hozták létre a vasúti összeköttetést Szombathellyel. Jelentős segítséget adtak a letelepülni szándékozó gyáraknak.

Ekkor alakult meg a környék természeti szépségeinek kihasználását elősegítő Turista Egylet is, amely a hegyekben kiszolgáló és információs létesítményeket, kilátókat épített, először csak a helybeliek, majd később az ide látogató idegenek számára.

Az első világháború utáni békeszerződéssel a kőszegi járás nagy részét Ausztriához csatolták. Ezzel a környékbeli piacokat is elveszítették a helybeliek. Ekkor már csak iskola (polgári, evangélikus leány líceum, katonai képző, főgimnázium, tanítóképzők), kaszárnya és idegenforgalmi város irányában tudott átalakulni.

A II. világháborút követően azonban ez a fejlődés is megakadt. A határzár évtizedekre elzárta, nem csak a külföldtől, hanem az ország belsejétől is. Idegenforgalma az 1970-es években kezdett újra fellendülni, de a megközelítés bonyodalmai miatt, csak a “Vasfüggöny” 1989-ben történt lebontása után élénkülhetett meg.

Népszerűség: 37% [?]

Kapuvár története11.000 lakosú Kapuvár, Magyarország északnyugati részén, a Kisalföld két tájegységének – a Rábaköznek és a Hanság-medencének – találkozásánál, kedvező közlekedésföldrajzi helyzetben, a 85-ös fő út két oldalán Győrtől 49, Soprontól mintegy 39 km-re található. A város központjától 12 km-re észak felé található a pamhageni határátkelő.A város nagy kincse a 62 C°-os, 1762 méter mélyről előtörő minősített gyógyvíz, melyet bő hozamú források táplálnak. Minden irányból 2-3 km-es távolságban erdők veszik körül a várost, remek kirándulási lehetőséget nyújtva, a természetet szerető turistáknak.

Már az őskortól lakott terület. Őskori, kelta, római, avar, népvándorlás kori temetők leletei, Árpád-kori település feltárt anyaga utal a múltban itt élt emberek életformájára.

Kapuvár története

Kapuvár település létrejötte a honfoglalás utánra tehető. A kalandozó magyarok Augsburgi veresége után (955) a magyarok – kortárs krónikások szerint – megtorló hadműveletektől tartva az ország nyugati oldalán elárasztásokkal, mocsarakkal, akadályrendszerek építésével erős gyepűrendszert alakítottak ki, melyek szűk átjáróit megerősített kapukkal őrizték.

Ezek egyike a már 1162-ből adatolható Kapuvár (castrum illud quod vulgariter Capuu dicitur), melynek első ismert várnagyát (comes Dytricus castellanus de Kopu) egy III. Andrásnak címzett jelentés említ. A királyi várat birtokszervezetével együtt Zsigmond király nem sokkal koronázása után hívének Kanizsay Jánosnak és fiainak adományozza, akik több-kevesebb viszálykodás árán (Újlaki és Rozgonyi foglalás) megőrzik a család fiága kihalásáig, majd leányágon öröklődve Nádasdy Tamásé lett.

A település várának hadászati jelentősége a török időkben ismét növekedett, az oszmán csapatok többször elfoglalták, de tartósan nem tudták megvetni a lábukat Kapuváron. Időközben a település mezővárossá vált (1558), a várvédőinek Nádasdy Ferenc telkeket adományozott (1639-től).

De Kapuvár urát a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt kivégezték, város a kincstár kezelésébe került, majd I. Lipót császártól 1671-ben és 1676-ban kiváltságleveleket nyert. 1681-ben Esterházy Pál nádor örökjogon szerezte meg magának, így Kapuvár az óriási Esterházy uradalom része lett.

Rákóczi-szabadságharc kitörése után, a Rábaköz hadszíntérré vált. Kapuvára szabadságharc idején többször gazdát cserélt, mígnem a várát 1709-ben a visszavonuló kuruc csapatok felrobbantották, nehogy a labancok erődítménye legyen.

Az Eszterházyak barokk stílusú kastéllyá építették újjá, és akkor nyerte el a ma is látható formáját. E kastélynak lakója volt rövid ideig a legendás víziember, Hany Istók.
Kapuvár mezővárost az 1871. évi törvénykezés újból “községgé” minősítette vissza, de pecsétjén öntudatosan továbbra is feltüntették a “mezőváros” szót.

A XIX. század végére Kapuvár környékén erős kapitalizálódási folyamat indult meg. 1864-ben a kapuvári uradalmat báró Berg Gusztáv vette bérbe, aki továbbfejlesztette a gazdaságot, a csatornázások folytatásával további szántóföldeket nyert a Hanság lápterületeiből, 1880-ban gazdasági vasutat épített Kapuvár vasútállomás és Öntésmajor között, mely a századfordulóra az egész béruradalmat behálózta.

Meghonosította a korszerű cukorrépa termesztést. A nyersanyagot az 1879-ben épült petőházi cukorgyárba szállította. Emellett malmot, szeszgyárat valamint fűrésztelepet is létesített.

1875-ben, báró Berg Gusztáv hosszadalmas szervező munkája eredményeként megépült a Győr-Sopron-Ebenfurti vasút, a majorokat, fő útvonalakat ma is meglévő, impozáns fasorokkal díszíttette. Nem véletlen, hogy 1900-ban a párizsi világkiállításon első díjat nyert a kapuvári uradalom mintagazdasággá alakításáért.

Sopron vármegyében Kapuváron építettek először polgári iskolát, s ezzel egy időben közkórházat.

Az I. világháborút követően fél évig településünk adott helyet a Sopron vármegye
hivatalainak.

Az Esterházy Hercegi Hitbizomány modern, szociálisan érzékeny, az alkalmazottaknak viszonylag magas életszínvonalat biztosító nagybirtokként került a II. világháború után államosításra.

1950-es években számottevő ipartelepítés kezdődött melynek köszönhetően Kapuvár 1969-ben ismét visszakapta városi rangját és azóta is körzeti központként működik.

Népszerűség: 8% [?]

Erhardt Panzió Sopron
Pihenőkereszt Panzió Hotel Sopron