Sopron Hotels

soproni szálláskatalógus

Mandarin Panzió Sopron

Fertőd történelmeSoprontól délkeletre a Fertő- Hanság kistájon fekszik. 1234.-ben írásos oklevelek még „Villa Ferteud” néven említették, mai nevét az ország közigazgatás átszervezése idején kapta.

Eszterháza a fertődi nevet 1950.-ben vette fel, majd később egyesült Süttörrel.

Süttör ősibb település volt, Eszterháza nevét először 1766.-ban említették.

A település közepén található a barokk stílusú kastély, mely a város legjelentősebb látnivalója, Eszterházy József az 1720-as években kezdte meg a kastély építését. J. Haydn közel két évtizedet töltött Eszterházy Miklós szolgálatában, emlékét emlékszoba őrzi. Az „Eszterházi vigasságok” Európában számos helyen ismertek voltak.

1946.-ban Kertészeti Középiskolát és Kollégiumot hoztak létre a kastély egyik szárnyában.

A Fertő-Hansági Nemzeti Park nagy vonzóerő a turisták számára, kerékpárút köti össze a települést a szomszédos Ausztriával. A településen két templom található a süttöri részen a Szent András templom és az Eszterháza részen az 1986.-ban épült Szent Kereszt templom. Fertőd 1995-ben lett várossá nyilvánítva.

A Fertőd-Pomogy közötti határátkelőhelyet 1990.-ben nyitották meg.

Fertőd történelmeFertőd történelme

Népszerűség: 8% [?]

IvánA falu első írásos említése 1243-ból való. Történelme során a falu birtokosai a Nyugat-Dunántúl meghatározó földesurai voltak. 1401-től a Kanizsaiak, a XVI. század közepétől a Nádasdyak. 1741-ben szerezték meg a Széchenyiek, és a hatalmas Széchenyi-birtok egyik központjává tették.

A település címeréből és a településképből kiolvasható a földrajzi környezet és a századokra visszatekintő gazdálkodás. Iván címerének szimbolikáját a falu 1691-es pecsétjéből emelték át.

A hármashalomból kiemelkedő makkszemet kétoldalt búzakalász öleli körül. Talaja az ún. cseri föld, ami vízzel feltöltődve képlékeny, szinte járhatatlan lesz, kiszáradva viszont kőkeménnyé válik. A talajnak ezeket a nagy változásait a csertölgy viseli el a legjobban, és ez határozza meg a táj képét.

Erre utal a makkszem a címerben. Ugyanígy jellemzőek voltak a kaszálórétek és a legelők, amelyeket fáradságos munkával törtek fel és vontak mezőgazdasági művelés alá. A búzaszál jelzi ezt a gazdálkodást.

Népszerűség: 2% [?]

Magyar Kupa továbbjutás Csapatunk a Magyar Kupa 2007/2008-as megyei fordulójának 3. körében lépett pályára Egyházasfalun. Az osztálykülönbség végig érződött a találkozón, 6:2 arányban győztünk és jutottunk tovább. A Magyar Kupa megyei kiírásának alapján még két fordulón kell továbbjutni ahhoz, hogy az ott győztes csapatok az országos táblára kerüljenek. A következő fordulóra május közepén kerül sor.

Népszerűség: 1% [?]

Remek mérkőzésen, 9 emberrel bravúros győzelem!Első tavaszi hazai mérkőzésünkre került sor ma az SVSE Lővér körúti Sporttelepén. Ellenfelünk a jó erőkből – s a meccs előtt csapatunkkal pontegyenlőséggel álló – Sárvár gárdája volt. A hirtelen lehűlt időjárás ellenére, csaknem 300 néző előtt óvatosan kezdtek a felek, többnyire mezőnyjáték folyt a pályán,

Read the rest of this entry »

Népszerűség: 2% [?]

A fotóalbum menüpontba felkerült 17 kép az SVSE- GYSEV- FTC mérkőzésről.

A képeket Németh Péter készítette.

Népszerűség: 2% [?]

Erhardt Panzió Sopron
Pihenőkereszt Panzió Hotel Sopron