Sopron Hotels

soproni szálláskatalógus

Mandarin Panzió Sopron

Most hunyja le a szemét néhány percre, és képzelje el, amint egy rövid időre kiszakad a hétköznapok könyörtelen világából! Egy nyitott elektromos kisbusz kényelmes bőrülésén ül. Sopron nevezetességei közel kerülnek Önhöz. A hangszóróból áradó lágy hang ismerteti a látnivalókat.

Az 53.000 lakosú Sopron hazánk egyik legvonzóbb turisztikai célpontja. A Soproni-hegység az Alpok legkeletibb nyúlványa. Kristálytiszta levegőjének köszönhetően Sopron jegyzett klimatikus gyógyüdülőhely.

Sopron változatos természeti adottságai, hangulatos utcái, történelmi műemlékei több ezer látogatót vonzanak évről évre. Sopron Magyarország műemlékekben leggazdagabb vidéki települése. A város területének több mint a fele műemléki védelem alatt áll.

Sopron környékén a bortermelés több mint 2000 éves múltra tekint vissza. 2004 óta Sopron hivatalosan is a „Kékfrankos fővárosa” cím büszke birtokosa.
A Bécsi külváros a soproni gazdapolgárok vagy poncichterek és kézművesek negyede. Itt épült fel Sopron legelső temploma, majd további három templom. Ezért a Bécsi külvárost templom negyednek is nevezik.

A Római Birodalmat védelmező légiósok a III. századtól a városokat városfallal vették körül. Scarbantia városfalának helyét a Borostyánkő-út határozta meg. Két kapun keresztül lehetett Scarbantiába bejutni. A kapuknál fegyveres őrök teljesítettek szolgálatot. A várfal erősségének és a városlakók küzdelmének köszönhetően Sopront ritkán sikerült bevennie az ostromlóknak.

A Várkerület a régi várárok külső peremén jött létre, a régi városfalak ívét követve. A 12. századtól kezdve a város kereskedelmének fő színtere.
A Tűztorony Sopron jelképe. Barokk hagymakupolája a kétfejű sassal 58 méter magasra emelkedik, így a város több pontjáról is jól látható.

A Fő tér minden épülete műemlék. Sopron egyik legszebb épülete a Storno-ház. A család három nemzedéke rendkívül gazdag és értékes magángyűjteményt hozott létre.

A Lackner- vagy Generális-ház Sopron híres polgármesterének volt a lakhelye. Másik elnevezése onnan ered, hogy ebben a házban szállásolták el évszázadokon keresztül a város katonai parancsnokait.

A Fabricius-házat egy római kori középület maradványain emelték a középkorban. Fabricius Endre – mint líceumi diák – látta el a Sopronban katonáskodó Petőfit könyvekkel.

A Patika-házban a 16. századtól működött az Angyal Patika. Neves orvosok és gyógyszerészek éltek falai között.

A Gambrinus-házat tartják Sopron legrégebbi városházának. Az erkély mögötti szobában jegyezte le Gugelweit János, városi jegyző a Soproni virágéneket, amely a magyar nyelvű világi költészet legrégibb példája.

A Fő téren álló Kecske-templom több építési korszak jegyeit viseli magán. Az épület három koronázás és öt országgyűlés színhelye volt a történelem során.

A Fő tér közepén álló Szent Háromság szobor a magyarországi barokk szobrászat egyik legértékesebb alkotása. A fogadalmi szobrot a 18. század végén fellépett pestisjárvány idején emelték.

Kirándulásunk során felkeressük Fertőrákost is. Fertőrákos Soprontól 7 kilométerre, a Fertő partján fekszik. Természeti és történelmi emlékeiért turisták tízezrei keresik fel évről évre.

Fertőrákos környékét már a rómaiak is kedvelték. Ebből a korból származik a Magyarországon egyedülálló Mithras- szentély is, amely az egykori Scarbantia környékének egyik legérdekesebb római kori emléke.

1002-ben lett a győri püspökség birtoka a település. Szép fekvése, jó levegője, a festői Fertő közelsége indíthatta a püspököket arra, hogy itt építsenek kastélyt maguknak. A kastély nyári rezidenciaként, olykor menedékként szolgálta a győri püspököket. A régi városfalakkal határolt településmag 1969 óta műemléki védelem alatt áll.

A fertőrákosi lajtamészkő a történelem során a közeli és a távolabbi környék kedvelt építőköve volt. Könnyen fejthető, jól alakítható és az időjárás viszontagságainak ellenálló. Már a rómaiak is használták Scarbantia falaihoz. Amikor az 1. világháború után a műkő és a vasbeton elterjedt, egyre jobban kiszorult az építkezéseknél a terméskő.

A fertőrákosi kőfejtőben 1948-ban megszűnt a bányászat. Az utókornak egy hatalmas katlan és ehhez kapcsolódó gigantikus termek földalatti labirintusa maradt vissza. Itt alakították ki a Barlangszínházat, amely 1970 óta a Soproni Ünnepi Hetek előadásainak egyik helyszíne.

Ön is szívesen felkeresné ezeket a helyszíneket? Akkor miért ne szakítana rá időt? Legyen része Önnek is egy felejthetetlen soproni kirándulásban!
Ismerje meg Ön is Szerdahelyi Gergely idegenvezető soproni kirándulóprogramjait!
SOPRONI KIRÁNDULÓPROGRAMOK CSALÁDOKNAK

Népszerűség: 15% [?]

A VOLT FesztiválA VOLT Fesztivál története
A leggyakrabban feltett kérdés a VOLT Fesztivállal kapcsolatban talán az esemény nevére vonatkozik. „Miért éppen VOLT?” Valamikor a ’90-es évek elején nagyjából húsz számot élt meg a VOLT névre hallgató pop-kulturális magazin, amely a rendszerváltás utáni években igazán új színfoltot hozott a hazai lappiacra. A magazin méretét tekintve akkora volt, hogy egy lakótelepi WC-ben képtelenség volt átlapozni, tartalmilag, szerkesztésileg, küllemileg pedig máig emlékezetes a szerencsés olvasók számára.

A lap két főszerkesztője akkortájt kultikus pesti figurának számított, és ma is meghatározó arcok. Hegyi Hill Zoltán, az egykori Sexepil magyarul beszélő frontembere, a VOLT-al párhuzamosan a Reform kultúr rovatának egyik fő eleme volt. Ligeti Nagy Tamás, ugyancsak a Reform kötelékéből volt ismerhető. Akkoriban leginkább „CULT” néven jegyezte cikkeit, amely elég beszédes és szimpatikus gesztus…

A VOLT FesztiválAz ő nevéhez fűződik többek között a Rockstúdió című tv-műsor, amelyet akkoriban Geszti Péter vezetett, illetve ő volt pár évig a Blikk első embere is. Tamás ma többek között a Wan2 Magazin főszerkesztője. Bár jó pár évig mindketten csak lélekben vettek részt a VOLT Fesztiválon, amióta egyszer kipróbálták, beleszerettek. Mindkettejüknek sokat köszönhet a VOLT Fesztivál!

Fülöp Zoli és Lobenwein Norbi 19 évesek voltak, amikor Ligetiéktől „kölcsönkérték” a VOLT nevet azzal a szándékkal, hogy fesztivált szervezzenek a helyi Sportcentrumban. Az első VOLT-nak a Csarnok legkisebb terme adott otthont. Április 4-ét írtunk.

A VOLT Fesztivál1993-ban még bájos geget jelentett „(F)elszabadulásnak” hívni egy épp’ április 4-re eső bulit, utalva ezzel arra, hogy 4 évvel korábban még állami ünnepnek számított e szép tavaszi vasárnap. A vicces elnevezés egyébként Müller Péter Sziámi fejéből pattant ki. A jegyár ’93-ban 220 Ft volt, a fellépők száma 5, a közönségé 800. A fellépő ötösből a meghirdetettől eltérően hiányzott az Európa Kiadó, az őket menedzselő kft. a buli napján egy kétsoros faxban tudatta: „a koncert betegség miatt elmarad”.

Az esemény professzionalitását jelzi, hogy a plakátok tervezésekor a grafikus két apró hibát is ejtett: lefelejtette a Perfect Name zenekar felét (így cak „Perfect”-ként szerepeltek a poszteren) és a VOLT Fesztivál teljes nevét…

1993 után a VOLT Fesztivál fejlődése – mai szemmel nézve – évről-évre, lépésről-lépsre történt.

A fellépők száma egyre nőtt, velük együtt pedig évről-évre kétszeresére, háromszorosára nőtt az érdeklődők létszáma is.

Előbb a VOLT a kisteremből átköltözött a Sportcsarnok nagytermébe, majd a folyosót, a bejárat környékét, a környező utcákat és tereket is programsátrak lepték el. Később az egyre nagyobb területek is szűkösnek bizonyultak, és az intézmény kapujára sokadszorra is kikerült a „teltház” tábla.

Ebben az időben – 2001ig – a VOLT Fesztivál nagyjából a tavaszi szünet tájékán nyitotta meg a fesztiválszezont. Húsvét vasárnap gyakorta egybeesett a VOLT-al. Sopronban március-április táján még nemigen nyitottak ki a város kempingjei, sokszor az időjárás sem kedvezett a sátrazáshoz. Ennek ellenére az akkoriban már több ezres fesztiválozó turistahadak – miután megtöltötték a város kollégiumait, panzióit, de még a legjobb szállodákat is – a belváros parkjaiban tértek nyugovóra a hajnali koncertek után.

2002-ben a VOLT szervezői (akik akkor már évek óta a Sziget Szervezőiroda munkatársai voltak) megállapodást kötöttek a Szigettel, amely értelmében a VOLT az elsőszámú hazai fesztiválszervező cég portfoliójába került.

Ugyanebben az évben a VOLT a tavaszi időszakról nyárra költözött, és azóta a meseszép soproni Lővérekben várja vendégeit.

A VOLT Fesztivál „új időszámítása” ez idáig igazolni látszik a szervezők szándékát. Amellett, hogy a közönség visszajelzései alapján a VOLT jó hangulatúnak, tartalmasnak és színvonalasnak mondható, a fesztivál mára országosan elismert esemény lett.
2003-ban a Magyar Turizmus Rt. „Kiemelt kulturális esemény” címet adományozott a VOLT-nak, 2004. decemberében pedig a két főszervező vehetett át „Sopronért” érdemrendet Walter Dezsőtől, a város polgármesterétől.

A szervezők szándéka 1993 óta nem sokat változott. Céljuk, hogy a VOLT műfajoktól függetlenül csupa olyan programnak adjon otthont, amelyet ők maguk színvonalasnak, izgalmasnak, érdekesnek tartanak.

Így lehetséges az, hogy rock koncertek, elektronikus zenei sztárok, világzenei előadók, jazz koncertek, filmek és beszélgetések akár egy időben zajlanak, egymástól nem messze. Az eklektikus programkínálat nyitott gondolkodású fiatalokat vonzott. Talán ennek köszönhető, hogy sokak szerint a VOLT közönsége páratlanul „jó fejnek”, szeretni valónak mondható…

Népszerűség: 8% [?]

Az FC Sopron történeteAz üzleti alapon újjászerveződő magyar labdarúgás szakmai és média körei az FC Sopront minta egyesületként tartják számon. A klub az elmúlt évtizedben amatőr egyesületből profi sportszervezetté vált.

2000 júniusában első alkalommal került a Nemzeti Bajnokság legmagasabb osztályába.

A 2000 július végén elkezdődött kvalifikációs bajnokság küzdelem sorozatából (14 mérkőzés) 4. helyen 55%-os teljesítménnyel a klub bejutott a 12 legjobb magyar labdarúgó csapat által létrehozott elitligába ( Borsodi Liga )

Csapatunk januárban részt vett a Nemzeti Teremlabdarúgó Kupán, majd március 12-én folytatódott a Borsodi Liga, küzdelem sorozata. A tavaszi szezon 17 fordulójában a Matáv Compaq Sopron 7 győzelmet, 3 döntetlent és 7 vereséget könyvelhetett el, 21 rúgott 23 kapott góllal a 9. helyen fejezte be a bajnokságot.

A klub azzal a céllal kezdte meg szereplését a Borsodi Ligában, hogy a Matáv Rt. és Sopron Megyei Jogú Város elvárásainak megfelelően az első év biztos bennmaradását követően a 2001/2002-es bajnoki szezonban az 1-8 hely valamelyikét szerezze meg.

A klubnak szurkoló és vele szimpatizáló közvélemény valamint szponzoraink elégedetten nyugtázhatták, hogy az első évben a csapat elé kitűzött célokat szakmai stábunk vezetésével labdarúgóink maradéktalanul megvalósították.

A 2001 augusztusában kezdődő Nemzeti Bajnokságban csapatunk megerősített kerettel vágott a küzdelem sorozatba. A Ferencváros bajnokcsapatától ekkor kerül Sopronba Csiszár Ákos és a kitűnő

center, Tóth Mihály, aki a bajnokság végéig megszerzett 17 találatával, igazolva képességeit, holtversenyben a harmadik legjobb góllövő lett.

December elején befejeződött őszi szezonban nem sikerült a klubvezetés által célként megjelölt legjobb nyolcba kerülés, ezért a Felügyelő Bizottság felmentette Reszeli-Soós István vezetőedzőt, aki másfél évig irányította a csapat szakmai munkáját.

2001. december 12-én került bemutatásra új vezetőedzőnk, Simon Tibor. 2002 tavaszán a bajnoki alapszakasz 3. körével folytatódó küzdelemsorozatban csapatunk a kilencedik helyről folytatta a bajnokságot.

A kiemelkedő szereplés fiatal vezetőedzőnk tragikus haláláig tartott. 4 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség után májusban immáron Bognár Györggyel nem tudtuk folytatni sikerszériánkat, hiszen 5 döntetlen mellett az utolsó fordulóban vereséget szenvedve lecsúsztunk a 9. helyre.

A 2002/03 évi bajnokság 4 vesztes mérkőzését követően a csapat szakmai munkájáért felelős Bognár György lemondott posztjáról. Szeptember 4-én került kinevezésre Komjáti András.

A válsághelyzetben lévő csapat az új tréner vezetésével megerősítette tagságát a középmezőnyben és egyenletes teljesítményt nyújtva maradt tagja az élvonalnak.

A PRIVATIZÁCIÓ ELSŐ SZAKASZA:

2003. májusában sikeresen zárultak azok a tárgyalások, amelyek a 100%-os egyesületi tulajdonhányadot megbontotta, s 3 új tulajdonos ( Sopron MJV Önkormányzata, Antók Zoltán, Gőbl Gábor ) belépésével megtörtént a klub privatizációjának első szakasza. Változás történt a klub szakmai stábjában is. Csapatunk szakvezetője az UEFA PRO licences diplomával rendelkező fiatal, ambiciózus Pintér Attila lett, aki 37 évesen edzőként klubunknál debütált az élvonalban. A reményteljes őszi szereplés után 2003. decemberében Pintér Attila elfogadta a Ferencváros invitálását így a klubvezetés újabb edzőváltásra kényszerült.

A LEGSIKERESEBB SZEZON:

2004. januárjától Dajka László szakmai vezetésével folytatódott a bajnokság, és kezdődött meg az a sikerszéria, „ tavaszi hadjárat”, amely a soproni labdarúgás eddigi történetének legszebb pillanataiként vésődhetnek a szurkolók emlékezetébe.

A Matáv FC Sopron 15 mérkőzésen (ebből 10 a felsőházban 5 2 3) 7 győzelmet, 4 döntetlent és 4 vereséget könyvelhetett el, és az ötödik helyen végzett az Arany Ászok Ligában.

A Matáv FC Sopron a felsőházi csapatok közül a legtöbb gólt érte el (53).

Első alkalommal végzett a góllövőlista élén soproni labdarúgó. A városi képviselőtestület által SOPRONÉRT díjjal kitűntetett Tóth Mihály 17 találattal lett a Liga gólkirálya.

A válogatottban 2004. tavaszán bemutatkozó 30 éves csatárunk az MFC Sopron mezében 52 bajnoki gólt lőtt.

A Matáv FC Sopron a kiváló szereplésnek köszönhetően először indulhatott a nemzetközi porondon, a várost az UEFA Intertotó Kupa keretein belül képviselte. Az első fordulóban a cseh FK Teplice volt az ellenfél, mely csapat az UEFA Kupában a tavalyi szezonban a Kaiserslauternt és a Feyenoordot is búcsúztatta és 2004. februárjában csak a Celtic Glasgow ellen esett ki.

Az erősen tartalékos csapatunk hazai környezetben 1:0-ra ugyan legyőzte neves vetélytársát és a visszavágón is vezetést szerzett Sira góljával. Az óriási meglepetés azonban elmaradt, így végül 3:1-es vereséget követően 3:2-es összesítéssel a Teplice jutott tovább.

Városunk kedvező földrajzi elhelyezkedését sportszakmailag is igyekszünk maximálisan kiaknázni: Kiváló sportbaráti kapcsolataink révén az elmúlt két évben olyan sikeres klubokkal játszottunk barátságos mérkőzéseket Sopronban, mint a Sturm Graz 4-3, Rapid Wien 3-2, Austria Wien 1-1, SV Mattersburg 2-0, Inter Bratislava 1-0, Artmedia Petrazalka 2-0 vagy a távolabbról idelátogató Levszki Szófia 3-3.

Az eddigi legnagyobb siker: KUPAGYŐZTES 2005!

2005. május 11-én késő este Székesfehérváron 6000 néző előtt és 1 milliós televíziós nézettség mellett megrendezett Magyar Kupa döntőjében csapatunk 5:1 arányban diadalmaskodott a címvédő Ferencváros ellen. Az ellen a csapat ellen, amelyet bajnoki mérkőzésen két héttel korábban 3 – 0ra győztünk le, és amely klub költségvetése négyszer, adósságai, pedig tízszer nagyobbak, mint a Matáv FC Soproné… A Hűség Városából közel 2500-an kísérték el a hétköznap megrendezett döntőre, és bíztatták mindvégig sportszerűen csapatunkat.

A siker eredményeként klubunk másod ízben indulhatott nemzetközi kupa sorozatban, és első alkalommal képviselheti hazánkat az UEFA kupagyőztesek Európa kupájában. A bajnokság végén az eddigi fő támogató a Matáv Rt. nem kívánta folytatni a klub további támogatását, s ugyanígy tett az Antók Kft. is.

A menedzsment munkájának köszönhetően azonban új befektető érkezett a klubhoz, Vízer László Máriusz személyében, aki a romániai Nagyszalontán futball akadémiát működtet, ezen felül az Európai Judo Szövetség első embere is. Vízer Úr a klub többségi tulajdonosa lett, így a költségvetés jelentős hányadát is ő biztosítja.

A csapaton belül is nagy volt a fluktuáció, hiszen sok alapember távozott, az új játékosok azonban – Csank János mesteredző vezetésével – jól mutatkoztak be, hiszen három napos „felkészülés” után a Szuper Kupa első mérkőzésén 4:2-re verték a bajnok Debrecent.

Az UEFA Kupában csapatunk a Metallurg Donyeck együttesét kapta ellenfélül, akik negyedik éve tagjai az UEFA Kupa mezőnyének, a két mérkőzésen a nemzetközi rutin és a nagyobb tudás érvényesült, s az ukrán csapat végül megérdemelten jutott tovább.

Az eddigi bajnoki szereplés nem úgy sikerült, ahogy azt a tulajdonosi kör elvárta, ezért a kispadon váltás történt, Csank János munkáját az edzőként a csapatnál debütáló, korábbi nagyszerű labdarúgó, Selymes Tibor folytatta, majd rövid ideig Nagy Tamás és lászlócsaba is vezette a csapatot, melyet 2006 tavaszától Dario Bonetti irányított. Az edző váltásokat már a soproniak sem tudták követni, így felsorolni si kár, de alényeg a csapat egyre lejebb csúszott.

Igazi világsztár is Sopronban folytatatta pályafutását, a háromszoros olasz gólkirály, az olasz Seria A-ban csaknem kétszáz gólt szerző GIUSEPPE SIGNORI 2006 nyárig ölti magára a piros-fehér soproni mezt.

A csapat román-magyar-oszták tulajdonosa Vízer László Márius magamutogató, diktátori hajlmú vezetési stilúsa, és az azóta sem tisztázott csapateladása következtében az FC Sopron 2007 telén megszünt.

Népszerűség: 8% [?]

Badacsonytomaj, 400 néző. Játékvezető: Szurda.
Gólszerzők: Molnár Zs., Hujber G., illetve Böcskör Zs. (2) Read the rest of this entry »

Népszerűség: 1% [?]

A szép eredmények ellenére az időjárás közel nem volt kegyes az ünneplő évet záró csapathoz, így aztán a nagy eső miatt a Sporttelep fedett részén került sor az évzárásra. Elsőként Jabronka Béla foglalta össze gondolatait:

Read the rest of this entry »

Népszerűség: 1% [?]

SVSE-GySEV – Tapolca 3-1 (2-0) Sopron, 300 néző. V.: Tuczai.

Gsz.: Legoza (2), Varga Z., ill. Viski.

SVSE-GySEV: Fentős – Deák, Geeb, Párkányi, Horváth T., Böcskör Gy., Jókuti (Varga D.), Böcskör Zs., Németh D., (Homor), Legoza (Vörös A.), Varga Z. Edző: Végh Tibor.

Tapolca: Radnai – Berta, Bárány, Lendvai, Markó (Weisz), Marton, Tóth Sz., Viski, Horváth J., Németh A. (Kutasi), Nagy Z. (Sinkó). Edző: Kutasi Gábor. Read the rest of this entry »

Népszerűség: 2% [?]

Fertőd történelmeSoprontól délkeletre a Fertő- Hanság kistájon fekszik. 1234.-ben írásos oklevelek még „Villa Ferteud” néven említették, mai nevét az ország közigazgatás átszervezése idején kapta.

Eszterháza a fertődi nevet 1950.-ben vette fel, majd később egyesült Süttörrel.

Süttör ősibb település volt, Eszterháza nevét először 1766.-ban említették.

A település közepén található a barokk stílusú kastély, mely a város legjelentősebb látnivalója, Eszterházy József az 1720-as években kezdte meg a kastély építését. J. Haydn közel két évtizedet töltött Eszterházy Miklós szolgálatában, emlékét emlékszoba őrzi. Az „Eszterházi vigasságok” Európában számos helyen ismertek voltak.

1946.-ban Kertészeti Középiskolát és Kollégiumot hoztak létre a kastély egyik szárnyában.

A Fertő-Hansági Nemzeti Park nagy vonzóerő a turisták számára, kerékpárút köti össze a települést a szomszédos Ausztriával. A településen két templom található a süttöri részen a Szent András templom és az Eszterháza részen az 1986.-ban épült Szent Kereszt templom. Fertőd 1995-ben lett várossá nyilvánítva.

A Fertőd-Pomogy közötti határátkelőhelyet 1990.-ben nyitották meg.

Fertőd történelmeFertőd történelme

Népszerűség: 8% [?]

Ha üzleti úton jár, konferenciára érkezik vagy egyszerűen csak pihenni, vágyik a hűség városában Mandarin Panzió – Sopron, Baross u 1. – telefon: 99 523 524
Ha üzleti úton jár, konferenciára érkezik vagy egyszerűen csak pihenni, vágyik a hűség városában, Panziónkban mindezt modern, kényelmes és barátságos körülmények között teheti meg. Szobáink televízióval, telefonnal felszereltek, az épületben lift segíti a közlekedést.
Palatinus Szálló Palatinus Szálló – Sopron, Új utca 23. – telefon: 99 523 816
A Palatinus Szálló Sopron egyik legszebb részén, a történelmi belvárosban, a város jelképétől, a Tűztoronytól alig 200 m-re, páratlan szépségű műemlékek karéjában található. Az I. osztályú panzió meghitt, családias hangulatú, összesen 60 fő befogadására alkalmas.
Pihenőkereszt Panzió Sopron Pihenőkereszt Panzió – Sopron, Töpler K. u. 8. – telefon: 99 317 117
2005. júniusában nyitottuk meg panziónkat Sopron egyik nevezetes helyén, a Pihenőkeresztnél, a balfi gyógyfürdőtől 4-km-es távolságra, páratlan kilátással Sopronra és az ausztriai hegyvonulatokra. A történelmi filmekből ismert, ódon hangulatú belvárosba 15-20 perces sétával juthatnak el.
Jégverem Panzió Sopron Jégverem Panzió – Sopron, Jégverem u. 1. – telefon: 99 510 113
A panzió ideális kiindulópont Sopron felfedezéséhez, hiszen a történelmi belváros szomszédságában, a régi poncichter-negyedben található. 250 esztendős, fagerendázatú fogadóban összkomfortos, Tv-vel, fürdővel felszerelt 2 és 4 ágyas szobák, galériás lakosztályok várják a pihenni vágyókat.
Moha Erdei Panzió Moha Erdei Panzió – Sopron, Muck-Lővérek – telefon: 99 319 015
A 11.000 négyzetméteres Moha Pihenőpark a Soproni Hegység Naturpark területén fekszik, a várostól 5 kilométernyi távolságban. 1906-ban kilátót épített e szépséges helyen, melyet Muck Messzelátónak neveztek el, s melyből festői kép tárult a szemlélődő elé a városra.
Vadászkürt Panzió Vadászkürt Panzió – Sopron, Udvarnoki u. 6. – telefon: 99 314 385
Közel a belvároshoz az Alsólőverekben – igényesen berendezett és felszerelt tágas szobákkal. Igazi házias, magyar és nemzetközi ízeket kínáló étteremmel, és kiváló borokkal teli pincével várjuk Önöket panziónkban és vendéglőnkben.
Dali Panzió Sopron Dali Panzió – Sopron, Sport u. 48. – telefon: 99 510 477
A panzió zöldövezetben, a Lővérek aljában, csendes, nyugodt környéken található. A városközpont 5-10 perc alatt könnyen elérhető. Kétágyas szobáink /pótágyazható/ – panorámásak és kertre néznek – színes televízióval, rádióval és hűtőszekrénnyel felszereltek.
Fehér Rózsa Fogadó Sopron Fehér Rózsa Fogadó – Sopron, Pócsi u. 21. – telefon: 99 335 270
Panziónk a belvárostól pár percre mégis csendes, nyugodt környezetbe található. Jól felszerelt, igényes szobákkal éttermünkben házias ételekkel várjuk kedves vendégeinket. Parkolási lehetőség, zárt parkolóban. Szálló vendégeinknek lehetőségük van kerékpárbérlésre.
Villa Cecile Villa Cecile – Sopron, Károlymagaslati u.2. – telefon: 20 9419138
Villánk a soproni fenyőerdő lábánál helyezkedik el.Minden szobánk rendelkezik fürdőkádas fürdőszobával,hajszárítóval,légkondicionálóval televízióval.Az autóval érkező vendégeink zárt parkolónkat vehetik igénybe.
Jägermeister Panzió Jägermeister Panzió – Sopron, Bécsi u. 81. – telefon: 99 349 045
Panziónk ideális helyszín kisebb családi, baráti összejövetelek vagy üzleti megbeszélések lebonyolítására. Kiváló bázis az ausztriai, mindössze 1 órányira lévő sípályák megközelítésére is.
Club Vital Club Vital Panzió – Sopron, Kertvárosi út 38. – telefon: 99 523 937 A városi zajtól és nyüzsgéstől távoleső, kertvárosi környezetben várjuk kikapcsolódni, felfrissülni vágyó Kedves Vendégeinket. Az ideérkezők kényelmét az esztétikusan kialakított új szobák, a panziónk saját wellness-részlege biztosítja.
Erhardt Panzió Sopron Erhardt Panzió – Sopron, Balfi u. 10 – telefon: 99 506 711
Sopron poncichter negyedében XVIII. Századi alapokon álló épületben 2005. májusában nyitottuk meg éttermünket. Idén ősszel kezdetét vették a munkálatok, és 2010. március 4-től sok szeretettel várjuk szállóvendégeinket is újonnan kialakított szobáinkkal!
Marika Panzió Marika Panzió – Hidegség, Széchenyi u. 5-7. – telefon: 99 376 005
1-1 éjszakára szállást kereső vendégeinket, a főépületünkben, családias hangulatú, de hotelszobák kényelmét és komfortját biztosító szobáinkban tudjuk elszállásolni. Galériás vendégházaink elsősorban családdal érkező vendégeink részére lettek kialakítva, 4-6 fő kényelmes elhelyezését teszik lehetővé.

Átrium Panzió Sopron | Anna Panzió és Vendégház Sopron | Bástya Panzió Sopron | Biancó Panzió Sopron | Borostyán Panzió Fertőd | Carmen Panzió Tómalom | Classic Panzió Nagycenk | Csőszkunyhó Fogadó Sopron | Haller Villa Sopron | Huber Panzió Fertőrákos | Lavanda Panzió Kópháza | MKB Aréna Panzió Sopron | Patonai Panzió Fertőd | Pólus Panzió Sopron | Rabensteiner Panzió Fertőd | Sas Fogadó Sopron | Szentesi Panzió Fertőrákos | Tercia Panziók | Tornácos Panzió Hegykő | Ujvári Panzió Sopron | Villa Mimi Panzió Sopron | Wieden Panzió

Népszerűség: 88% [?]

forrás: Nemzeti Sport Online

Szerződést bontott Lendvai Miklós a Zalaegerszeggel, és a 31 éves, 23-szoros válogatott védekező középpályás az NB III Bakony csoportjában szereplő Soproni VSE-GYSEV játékos-edzője lett. Lendvai Miklós ezer szállal kötődött a ZTE-hez, hiszen saját nevelésű labdarúgóként Zalaegerszegen vált ismert játékossá.

Read the rest of this entry »

Népszerűség: 1% [?]

Erhardt Panzió Sopron
Pihenőkereszt Panzió Hotel Sopron