Az 53.000 lakosú Sopron hazánk egyik legvonzóbb turisztikai célpontja. A Soproni-hegység az Alpok legkeletibb nyúlványa. Kristálytiszta levegőjének köszönhetően Sopron jegyzett klimatikus gyógyüdülőhely.

Sopron változatos természeti adottságai, hangulatos utcái, történelmi műemlékei több ezer látogatót vonzanak évről évre. Sopron Magyarország műemlékekben leggazdagabb vidéki települése. A város területének több mint a fele műemléki védelem alatt áll.

Sopron környékén a bortermelés több mint 2000 éves múltra tekint vissza. 2004 óta Sopron hivatalosan is a „Kékfrankos fővárosa” cím büszke birtokosa.

A Bécsi külváros a soproni gazdapolgárok vagy poncichterek és kézművesek negyede. Itt épült fel Sopron legelső temploma, majd további három templom. Ezért a Bécsi külvárost templom negyednek is nevezik.

A Római Birodalmat védelmező légiósok a III. századtól a városokat városfallal vették körül. Scarbantia városfalának helyét a Borostyánkő-út határozta meg. Két kapun keresztül lehetett Scarbantiába bejutni. A kapuknál fegyveres őrök teljesítettek szolgálatot. A várfal erősségének és a városlakók küzdelmének köszönhetően Sopront ritkán sikerült bevennie az ostromlóknak.

A Várkerület a régi várárok külső peremén jött létre, a régi városfalak ívét követve. A 12. századtól kezdve a város kereskedelmének fő színtere.

A Tűztorony Sopron jelképe. Barokk hagymakupolája a kétfejű sassal 58 méter magasra emelkedik, így a város több pontjáról is jól látható.

A Fő tér minden épülete műemlék. Sopron egyik legszebb épülete a Storno-ház. A család három nemzedéke rendkívül gazdag és értékes magángyűjteményt hozott létre.

A Lackner- vagy Generális-ház Sopron híres polgármesterének volt a lakhelye. Másik elnevezése onnan ered, hogy ebben a házban szállásolták el évszázadokon keresztül a város katonai parancsnokait.

A Fabricius-házat egy római kori középület maradványain emelték a középkorban. Fabricius Endre – mint líceumi diák – látta el a Sopronban katonáskodó Petőfit könyvekkel.

A Patika-házban a 16. századtól működött az Angyal Patika. Neves orvosok és gyógyszerészek éltek falai között.

A Gambrinus-házat tartják Sopron legrégebbi városházának. Az erkély mögötti szobában jegyezte le Gugelweit János, városi jegyző a Soproni virágéneket, amely a magyar nyelvű világi költészet legrégibb példája.

A Fő téren álló Kecske-templom több építési korszak jegyeit viseli magán. Az épület három koronázás és öt országgyűlés színhelye volt a történelem során.

A Fő tér közepén álló Szent Háromság szobor a magyarországi barokk szobrászat egyik legértékesebb alkotása. A fogadalmi szobrot a 18. század végén fellépett pestisjárvány idején emelték.

Kirándulásunk során felkeressük Fertőrákost is. Fertőrákos Soprontól 7 kilométerre, a Fertő partján fekszik. Természeti és történelmi emlékeiért turisták tízezrei keresik fel évről évre.

Fertőrákos környékét már a rómaiak is kedvelték. Ebből a korból származik a Magyarországon egyedülálló Mithras- szentély is, amely az egykori Scarbantia környékének egyik legérdekesebb római kori emléke.

1002-ben lett a győri püspökség birtoka a település. Szép fekvése, jó levegője, a festői Fertő közelsége indíthatta a püspököket arra, hogy itt építsenek kastélyt maguknak. A kastély nyári rezidenciaként, olykor menedékként szolgálta a győri püspököket. A régi városfalakkal határolt településmag 1969 óta műemléki védelem alatt áll.

A fertőrákosi lajtamészkő a történelem során a közeli és a távolabbi környék kedvelt építőköve volt. Könnyen fejthető, jól alakítható és az időjárás viszontagságainak ellenálló. Már a rómaiak is használták Scarbantia falaihoz. Amikor az 1. világháború után a műkő és a vasbeton elterjedt, egyre jobban kiszorult az építkezéseknél a terméskő.

A fertőrákosi kőfejtőben 1948-ban megszűnt a bányászat. Az utókornak egy hatalmas katlan és ehhez kapcsolódó gigantikus termek földalatti labirintusa maradt vissza. Itt alakították ki a Barlangszínházat, amely 1970 óta a Soproni Ünnepi Hetek előadásainak egyik helyszíne.

Ön is szívesen felkeresné ezeket a helyszíneket? Akkor miért ne szakítana rá időt? Legyen része Önnek is egy felejthetetlen soproni kirándulásban!

Ismerje meg Ön is Szerdahelyi Gergely idegenvezető soproni kirándulóprogramjait!

SOPRONI KIRÁNDULÓPROGRAMOK CSALÁDOKNAK

Akkoriban egy jelentéktelen falu volt, amely valószínűleg a fenti Szent Márton kápolnából és néhány házból állt. A 13. század végétől kb. a 14. század közepéig kismarton a Gut-Keled család birtokában volt, 1296-ban Mortunzzabou, 1300-ban pedig Zabemortun a neve.

Lajos király egyik 1371-es oklevelében a város a Hornsteini Uradalom részeként szerepel. Birtokosa a Kanizsai család, amely még ebben az évben a várost királyi engedéllyel erős fallal veteti körül („villa seu oppidum Zabamortum”). Egyidejűleg egy várat is építettek itt és ezzel megindult a város fejlődése is.

A várost az erős védőfala miatt, miután bevehetetlennek tartották „Eherne” vagy „Eiserne” névvel is illették. Ebből alakult ki a mai Eisenstadt elnevezés.

A város ősi település helyén fekszik. Számos lelet bizonyítja, hogy a Burgstallberg már a Hallstatti kultúra idején is lakott volt. Később a kelták és a rómaiak telepedtek meg itt. Az egykori római település a mai kaszárnya területén volt, amit a számos feltárt lelet is bizonyít. A népvándorlás idején a környék különböző germán törzsek és a hunok küzdőtere lett.

568-ig a longobárdok éltek a környéken. Utánuk az avarok jöttek. A karolingok idején 800 körül megkezdődött a bajuvarok letelepedése, amely a magyarok leverése után tovább folytatódott.

1118-ban „castrum ferreum”-ról tesznek említést az análék, míg az első ismert írásos említés 1264-ből származik.

1300 körül a település neve „Zabemortum”, a szó „zabe” jelentése szabad, ami arra utal, hogy „Mortun” (Klein-Martinsdorf) már bizonyos szabadságjogokkal rendelkezett, valószínűleg vásárokat tartottak itt.

1373-ban kapott „Eysenstat” városjogot, 1388-ban pedig vásárjogot. Ebben az időben emelteti a Kanizsai család az erős városfalat és a falon belül épül meg a vízivár.

1440-45-ben a Kanizsaiak elvesztik a várost, amely VI. Albrecht herceg zálogába megy át.

Az 1491-es pozsonyi béke majd 15 éves osztrák fennhatóságot eredményez a városnak. A város a következő évtizedekben különböző osztrák nemesi családokhoz kerül zálogba.

1529-ben és 1532-ben a törökök elfoglalják és innen támadják Bécset. A városfalat megerősítik és bástyákkal látják el. 1530-ban a református gondolatok elérik Eisenstadtot is, a század közepén a polgárok többsége lutheránus. 1585-ben végbement az ellenreformáció a bécsi udvar segítségével. 1589-ben a város nagy része leég.

A Fraknói és az eisenstadti Uradalom elzálogosításával 1622-ben Esterházy Miklósé lesz a birtok és marad is a következő három évszázadban a család tulajdonában.

Amikor 1648-ban a nyugat-magyarországi elzálogosított részeket a császárság újra magához szerette volna venni., Eisenstadt polgármesterének, Paul Eisforthnak sikerült a várost 16000 gulden és 3000 mérő bor (értéke 9000 gulden) ellenében kivásárolnia, így lett Eisenstadt szabad királyi város.

1671-ben az eisenstadti zsidók lakóhelyüket a számukra kijelölt Alsóhegyre tették át. A gettó itt önálló egységet képezett a városon belül. 1674-ben létrehozták a kórházat és 1701-ben megkezdődött a Hegyi templom (Bergkirche) építése.

Először építőmunkások, majd a hercegi tisztviselők és művészek költöztek a Felsőhegyre.
1704-ben és 1706-ban a kurucok elfoglalják a várost. 1768-ban nagy tüzek pusztították el a várost, 1776-ban a városközpontot újjáépítették.

A virágzó polgári kultúra tükrözödött a 2-3 emeletes épületek megjelenésében. Részben még késő gótikus boltozatok, ill. barokk homlokzatok formájában. De középkori elemek is megfigyelhetők, a már említett városfal és a lőportorony esetében.

Mindezek ma is harmonikusan illeszkednek a város építészetébe, a Szent Márton templom (dóm) kimagaslásával. 1713-ban a pestis sok áldozatot szedett magának, egyebek között Esterházy Pál herceg is áldozatául esett.

1761-ben Joseph Haydn az Esterházy udvari zenekar helyettes vezetője lesz és ezzel új fejezet kezdődik az európai zenekultúra történetében, amely a várost világszerte ismertté tette.
A város I. és II. Miklós herceg idején élte virágkorát. 1809-ben a francia csapatok elfoglalják Eisenstadtot. 1813-ra a hercegi ház eladósodik, így kénytelenek lesznek takarékosabban bánni a pénzzel. A híres udvari zenekart feloszlatják .
Az 1848-as forradalom viharos eseményei a várost alig érintik. 1853-ban megkezdik a kadétképző iskola építését a város szélén.

A magyar közigazgatási reform szeint 1876-ban Eisenstadt elveszti a szabad királyi város jogot. Innentől kezdve „Stadt mit geregeltem Magistrat”, amely a vármegyének van alárendelve. 1897-ben az összekötő vasúti szakasz kiépítésével elérhetővé válik Sopron és Pozsony.

1918-ban az első világháború után, a Monarchia összeomlik és kérdésessé válik melyik országhoz is tartozik Eisenstadt.

A többéves tárgyalások eredményeként, a trianoni békeszerződés értelmében a mai Burgenland 1921. augusztus 28-án kerül Ausztriához. Miután Sopron 1922-ben a népszavazás szerint Magyaroszágon marad, ezért az új osztrák tartomány kormánya Eisenstadtban telepedik meg.

1925. április 30-án lesz hivatalosan is Eisenstadt a tartomány fővárosa és a tartományi kormány székhelye. 1938-ban elveszti a tartományi főváros funkcióját, mivel Burgenland Steiermark és Reichsgaue Niederdonau tartományba olvad be.

Eisenstadt neve magyar nyelvterületen mind a mai napig Kismarton (vö. Wien – Bécs).

A zsidók náci üldözése a Eisenstadt történetének legsötétebb fejezete.
1944. május 5-én súlyos bombatámadás éri a várost. 1945-ben a Vörös hadsereg csapatai elfoglalják a várost. A tartományi kormány székhelye az Esterházy-kastély lesz, Eisenstadt pedig úujra a tartomány fővárosa.

A szovjet megszállás vége, amikor is aláírásra kerül az osztrák államszerződés. 1960-ban a város a katolikus egyházmegye és egyidejűleg az evangelikus szuperintendancia székhelye lesz. A következő évtizedek a gazdasági növekedéssel a városképet is megváltoztatták.

• A titokzatos Eisenstadt
• Fontos tudnivalók Eisenstadtról

A település földrajzi fekvése

Tengerszint feletti magassága 204 m. Sopron felõl közelítve a faluba, a Harkai csúcs képe tárul elénk, régi nevén Kogelberg. A 276 m magas domb kõzete gnejsz, természetvédelmi terület. Védett növénye a szártalan bábakalács.

Történelmi áttekintés
A falu nevének elsõ írásos említése egy Székesfehérváron 1245 májusában kelt oklevélen található.Harka környéke már a rómaiak korában lakott terület volt, Kr. elõtt 18-ban érkeztek erre a vidékre. Itt tartózkodásuknak néhány tárgyi bizonyítéka került elõ a századok során. A XVI. században egy hatalmas szarkofágot találtak Harkán, feliratán a Scarbantia névvel (Sopron ókori neve). 900-ban a Kecske patakkal párhuzamos vízvezetéket találtak, amely a Keresztúri telephez vitte a vizet.

Néhány év múlva Reitner Mihály harkai gazda a Naphegy közelében újabb római szarkofágot talált nõi csontvázzal, szaglóüregekkel és üveggyöngyökkel.

A krónikából, valamint Bíborban született Konstantin császár mûvébõl több, mint hetven magyar férfinevet ismerünk. Ezen nevek egyike Harka.

A honfoglaló hét magyar törzs Kér nevû törzsének vezérét Téténynek hívták és a harka méltóságot viselte, ami bírót jelentett. Tétény vezér fiának, a jövendõ harkának a Harka személynevet adta. Harka, mint vezér részt vett a honfoglalásban.

A X. században a szálláshelyeket (településeket is) úgy hívták, ahogy az ott szállásolót (pl. Szabolcs, Gyula). Így volt ez Harka esetében is, tehát a honfoglaló törzsek egyikétõl származtathatja a nevét (Harkától), mint annak a szállásbirtoka. Harka unokájának, a kalandozó, és 955-ben Augsburgnál kivégzett Bulcsu harkának szálláshelyét a Szombathely melletti Bulcsu (ma Bucsu) nevû faluban kereshetjük. 1245-ben a tatárjárás után említi Harkát elõször írásos dokumentum.

IV. Béla királyunk adománylevelében: „A község a XIII. század közepén a Küllõi család birtoka lesz. Ezt a birtoklást örökös perek, sõt gyilkosság is kísérte, majd 1429-ben Harka Sopron jobbágyközsége lett.”

Az 1500-as évek elején Harka a különbözõ birodalmak egymással vívott csatájának a színhelye volt. A lándzséri vár ura (ma Landsee Burgenlandban) megtámadja, kifosztja, és felgyújtja Harkát. 1529-ben a Bécs ellen vonuló törökök ismét kirabolják, és felégetik a községet. Az õslakos szájhagyomány szerint egy ideig török félhold volt az 1300-as évek elején épült Péter-Pál templom tornyán.

A XVI. század második felében Harkán is elterjednek a reformáció tanai, igaz egy ideig még tilos volt evangélikus istentiszteletet tartani, a jobbágyok a tilalom ellenére Sopronkeresztúrra vagy Nyékre jártak, ahol evangélikus lelkész prédikált.

Különösen sokat szenvedett a község lakossága a Bocskay felkelés alatt, majd az egymással csatázó Bethlen Gábor és II. Ferdinánd hadai fosztogatva, rabolva, dúltak végig Harkán. A harkaiak szorgalmának és hazaszeretetüknek köszönhetõen ismét felépült és felvirágzott a falu. II. József türelmi rendelete után 1787-ben megépült az evangélikus templom, igaz, tornya még nem lehetett, csak száz év múlva, építették hozzá.

A katolikusok és az evangélikusok megegyeztek, hogy az evangélikus gyülekezet tulajdonát képezõ harangot közösen használják a katolikus templomban. A harangon levõ felirat ma is olvasható: „A harkai evangélikus gyülekezet tulajdona, öntötték 1658-ban!”
1707. október 2.-án a Rákóczi szabadságharc egyéb eseményeként kuruc-labanc csata volt Harka határában.

A harkai oktatás tetõpontja a Nemesi Akadémia volt. Ekkor országos hírû lett a község.
1784-89 között egész Magyarország területérõl jöttek a nemes ifjak, Nagy György evangélikus lelkész iskolájába tanulni, ahol fél év alatt elsajátították a német nyelvet. 1862-ben Petz lelkész megalapította híres négyszólamú Concordia kórust, akik 1879-ben Bécsben egy kórusvetélkedõn elsõ díjat nyertek.

1881. április 7.-én Liszt Ferenc Sopronból Harkán át hintón ment Doborjánba, szülõfalujába. A Concordia férfikórus köszöntésül elõadta a Szózatot, Liszt így szólt: „Uraim, önöknek arany van a torkukban.”

Harka gazdasági és kulturális élete minõséget jelentett a környezõ települések között. A lakosok földmûves emberek voltak, áruikat Sopronban adták el. Hazájukat és a falut szeretõ német ajkú lakosság két emlékmûvet is adományozott Harkának, az 1896-ban állított millenniumi emlékmûvet és az Amerikába kivándorolt harkaiak az I. Világháborúban elesett rokonaik és barátaik emlékére a hõsi emlékmûvet.
1946-ban véget ért a falu történetének több évszázados, példaértékû korszaka. A német ajkú magyar lakosságot kitelepítették, mindössze 15-en maradhattak. Az új lakosok elsõsorban a Rábaköz falvaiból, de az Alföldrõl és Erdélybõl is jött néhány család.

1947-ben Rajk László belügyminiszter, akkor Harka község képviselõjelöltje, a félrevezetett harkai magyar telepesek követelésére a falu nevét Magyarfalvára változtatta, és önkényesen rendelte el a honfoglaláskori magyar Harka falunév eltörlését, és a sebtében kitalált Magyarfalva falunév bevezetését.

1947. augusztus 20.-án az avatási ünnepségen részt vett Rajk László is, õ volt a nap szónoka. Majd 43 év múlva egy helyi népszavazás után 1990. április 1-én a falu újra visszakapta az õsi, Harka nevet.

Csak később kezdett el terjeszkedni délre a Wulka patak irányába, majd az elmúlt pár évtizedben északra is a Lajta hegység lejtőire, egyre inkább kiszorítva a szőlőket.

A Lajta hegység majd 400 m magas, lombos erdővel borított, rajta szőlő, sárgabarack, őszi barack és mandula terem. Ameddig a szem ellát szőlővel vannak beültetve a hegy lejtői.

Nagyság
A város területe 4289 hektár (Eisenstadt Felsőhegy, Alsóhegy 1851 hektár, Kleinhöflein 1019 hektár, St. Georgen 1419 hektár) a Lajta hegységtől délre, a Wulka patakig terjed. A házak száma 3039. Ebből 1809 található Eisenstadtban, 181 a Felsőhegyen, 33 az Alsóhegyen, 464 Kleinhöfleinban és 552 St. Georgenban.

Lakosság (2005.10.19.)

• A lakosság száma: 14183 fő
• Állandó lakhely: 11742 fő (2001 népszámlálás)
• A lakosság megoszlása a beszélt nyelvek szerint %-ban (1991 népszámlálás)
  • német: 91,6 %
  • horvát: 0,2 %
  • horvát/német: 2,9%
  • magyar: 0,4 %
  • magyar/német: 2,6 %
  • más: 2,3 %

Városrészek
A Felsőhegyen található a Hegyi templom az egyedülálló Kálváriával és a Haydn-mauzóleummal.

Az Alsóhegyen található a régi zsidó negyed és a régi zsidó temető.

Eisenstadttól nyugatra található a bortermelő Kleinhöflein, amely a középkorban az eisenstadti uradalom része volt, a 17. században került az az Esterházy család tulajdonába, 1970-től Eisenstadt része.

Több a 17-18. századból származó ház udvara a rusztikális kapubejáróval kellemes hangulatot teremt az Eisenstadttól keletre fekvő St. Georgen borozóiban. A „Marcus Attilius” felirat a kút előtti,az i.u. 1. századból származó úgynevezett Attila kövön a római kultúrára utal a környéken.

A város színe, címere és pecsétje

A város színei fehér és piros.

Eisenstadt címere vörös pajzs, amelynek alsó részén egy ezüstszínü fekete fugás torony áll, a torony tetején 3 jól látható kiszögeléssel. A tornyon egy négyszögletes fekete rácsos ablak látható, alatta fekete, félköríves, félig leengedett rácsos kapu. A kiszögelésen fekete sas áll FIII felirattal a mellén, amely III. Ferdinándra utal. A pajzs tetején ezüstszínű kőműveskorona nyugszik öt jól látható kiszögeléssel.

A város pecsétje kerek, egyszínű, rajta a város címere és a következő felirat: „Freistadt Eisenstadt, Burgenland” (Szabad város Eisenstadt, Burgenland)

A város címere kizárólag az önkormányzat hivatalos ügyeivel kapcsolatban használható fel. A Városi Szenátus engedélyével természetes és jogi személyek is használhatják a város címerét, amennyiben az a város érdekeivel azonos.

Az Esterházy család kriptája (Eisenstadt)
1682. március 31-én halt meg Esterházy Orsolya, I. Pál herceg felesége. Az akkori divatnak megfelelően állva temették el. A titokzatos és a máig megmagyarázhatatlan a dologban az, hogy a holtteste mumifikálódott és nem porladt el. Miután emiatt az elmúlt évszázadokban a kripta többé-kevésbé zarándokhely lett, ezért a 20. század elején a holttestet koprsóba helyezték és a kriptát bezárták.

„Élesztőputtony” fa (Kleinhöflein)
A kleinhöfleini erdőben (a Pröstlweg felé), az erdei utat követve kb. 20 percnyi gyaloglás után érjük el a fát. A legenda szerint egy csempész fagyott meg itt a fánál álmában. A férfi élesztőt csempészett egy nagy puttonyban Alsó-Ausztriából az akkori Nyugat-Magyarországra. Ez a történet annyira elijesztette a csempészeket, hogy soha többé nem használták ezt az ösvényt.

Szűcs bánya (Kürschnergrube)(Eisenstadt)
Az Esterházy-kastélytól indulva a kastély parkján át északra, a János barlang mellett, mindig a kijelölt túristaúton kb 1,5 órás gyaloglás után érjük el a Szűcs bányát, amely egy régi kőbánya
mély barlanggal. A barlang szükség idején az eisenstadti lakosokat szolgálta. A bánya a nevét finom homokjáról kapta, amit a szűcsök szívesen használtak fel munkájuk során.

Antal kápolna (Eisenstadt)
Az Antal szurdok a Lajta hegység egy szűk völgye, a Gloriett-től nyugatra. Itt imádkoztak a lányok Szent Antalhoz, hogy jó férjük legyen. A kápolnát 1700 körül emelték, 1900-ban újgótikus fülkét építettek a tetejére.

Az elásott kincs (Eisenstadt)
A Fő után vagy a Pfarrgassén (ebben nem egyeznek meg teljesen az elbeszélők) a törökkorban elrejtett kincs található. Évente egyszer a telihold bizonyos éjszakáján a templomtorony árnyéka mutatja az elásott kincs helyét.

Ördög szikla (Teufelskirnstein) (St. Georgen)
A régi időkben élt egyszer egy ördög a tölgyerdőben. Az ördög összeveszett a pokolban a főördöggel, aki elkergette onnan. Így került az ördög ide.

Nappal kihajtotta az állatait a legelőre, az éjszakát pedig egy nagy szikla alatt töltötte, amelyet ma is ördög sziklának hívnak. Este felmászott a szikla tetejére, ahonnan hangos kiáltozással és ostorcsapkodással hívta vissza legelésző állatait. Minden este nagy lármát csapott, ami nagy örömmel töltötte el.

A környék lakói kevésbé örültek a lármának, felállt a hátukon a szőr, ha hallották.
Az állatok rémülten rohangáltak össze-vissza, a tehenek pedig nem akartak tejet adni. A gazdák a pokolba kívánták az ördögöt. Egy szép napon idegen öreg ember érkezett fogságból. Egy csendes helyet keresett magának, ahol remeteként letelepedhetett. A polgármester felajánlotta neki, hogy maradjon a faluban, de volt egy kívánsága, segítsen elűzni az ördögöt, ezt állítólag csak egy jámbor idegen tudja megtenni.

Az öreg megígérte, hogy segít. Másnap ki ment a sziklához és elkezdett szállást építeni magának. Nem tartott sokáig, míg az ördög odament hozzá és megkérdezte, hogy mit épít. Az öreg azt felelte neki, hogy a falu építtet házat az ördögnek. Az ördög örömében átugrotta az erdőt és megint olyan hatalmas zajt csapott, hogy a falusiak egész éjjel nem tudtak aludni.

A rákövetkező napokban segített az öregnek a házépítésben. Közben a faluban nagy titokban felszentelték a harangot és az épülő házhoz vitték. Este először kongatták meg a harangot a háznál, az ördög úgy megijedt a harangzúgástól, hogy elszaladt és azóta sem látták többet. Ettől kezdve megvolt a nyugodalma a falu lakóinak. Ma a sziklán kívül semmi sem emlékeztet arra, hogy itt járt.

1558 körül már majorságot alakított itt ki Nádasdy Tamás. Nádasdy Ferenc lefejezése után a Draskovics-család vette meg. 1731-ben osztozkodás után gr. Zinzendorf Joachimné kapta, akinek lánya 1775-ben adta el Jankovich Antal grófnak.

Egy 1784-es összeírás már említette. 1813-ban csak a majorsági juhász és az erdőőr családja lakott itt. Egy későbbi jelentés a veszélyes majorok között regisztrálja, mert a közelében gyilkoltak az útonállók. Ennek ellenére nem javasolták lebontását. 1850-ben két épületben 31-en éltek.

A 18. század második felében a Markovich-család birtoka volt, tőlük vette meg a Bauer-család, akik mintagazdaságot hoztak létre az 1860-as évektől. A major a gazdaság központja volt, így kapott önálló vasúti megállóhelyet. Bauer Ottó a mintagazdaság mellett a cselédek gyermekeinek iskolát is nyitott.

A község főútja mellett álló kétszintes Bauer-kastély, amelyet Bauer Ferenc építtetett 1883-ban, a sok átalakítás miatt mára teljesen jellegtelen épületté lett. Egyedül az egyszerű bejárat feletti ívelt díszítés és kis korlát a homlokzaton mutatja régi funkcióját.

A vele szemben álló kis parkban 1868-ban Bauer Ferenc által építtetett, egykori kas-télykápolna átalakításával nyert, 1996-ban bővített Szűz Mária titulusú római katolikus templom áll.

A kis méretű épület historizáló stílusú tornya a homlokzat felett áll. A hajónál kisebb szentélye a sokszög oldalaival záródik. Neogót faoltára felett Szűz Mária képe látható.

A sopronkeresztúri alattvalóknak egy része is Újkéren lakott. 1635-1641-ig Bácsmegyei János záloga a falu. 1694-ben mankóbüki Horváth Zsigmond kúriája van itt, 50 hold földdel. A jobbágyság telki állományból él. Helyzete a 17. században kielégítő. A század második felében a török háborúk miatt katonafaluvá vált község robotmentességet ás több kiváltságot kapott. 1639-ben és 1677-ben 30 hold szántó, 4 kaszás rét tartozik egy-egy telekhez. A talaj rosszul termő 1766-ban kétnyomásos, 1800-as évek elején háromnyomásos. Közös legelő elkülönülése eredményeként 26 jobbágytelek 28 zsellér, 10 házatlan zsellér után 312 hold erdőt adott a földesúr, legelőnek, erdőnek.

Az 1800-as évek elején kiirtották, felosztották szántónak, helyette 50 hold erdőt telepítettek. Az erdőirtásnak általában nagy szerepe van itt, a 18. századi nagyerdői erdőirtásokból a major (1793-1810) 700 kisholdra növelte a szántót.

Családjai közül Varga és Takács nevűekkel már 1518-ban találkozunk. Az 1848-49-es szabadságharc résztvevőiként Lipovíts János, Molnár József, Bősze József, Lipovits István, Kovács Ferenc szerepelnek írásos emlékeinkben.

A 48-as események kapcsán a telkes jobbágyok megkapták a földet, és utódaik képezték a község 1900-as években módosodó parasztjait. A 20. század elején a Széchenyiek újkéri birtokrészét is a Solymosyak vették meg (2088 kát.holdat). A kis földterülettel rendelkező lakosok megélhetése nehéz egyéb jövedelemforrás híján. Egy kis vagyonszerzés reményében többen kimentek Amerikába a 20. század elején. Temploma a XVI. század második felében az evangélikusok kezébe került.

1659-ben a szoporiak nem hajlandók az újkéri evangélikus paplak és iskola tatarozási költségeihez hozzájárulni. 1661.-ben, gróf Nádasdy Ferenc elvetette a templomot az evangélikusoktól, és visszaadta a katolikusoknak. 1696-ban Rácz István volt a tanító. 1950-ben hozzácsatolták Felszoport, Alszoport, és Makkoshetyét. Lakói a római katolikus vallást gyakorolják.

Római kori kőépület kő- és téglamaradványait is fellelték a község határában. A község nevét 1291-ben írták le először egy latin nyelvű birtokeladási oklevélben, ekkor Zenk-nek hívták.

A két Cenk megkülönböztetésére időnként jelzős nevek is feltűnnek, pl. 1359-ből: Gudurzenk (Gödörcenk) A Nagy Czenk név 1544 óta ismeretes. Kiscenk első ismert neve Tótcenk volt. 1544-től már Dávid Czenknek írják.

A község első birtokosai Czenki Demeter és Lőrinc, majd Osli Gergely. Később a Kanizsay-család, a Poki-család, majd az Ember-család volt a birtokos. Ez utóbbi család kihalása után 1570-ben a Nádasdyak birtokába került a két (Kiscenk és Nagycenk) község. A török időkben, német és vallon katonaság járta és pusztította a környéket (1590). Később Bethlen Gábor hadjárata idején szenvedett a lakosság.

A Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért Nádasdy III. Ferencet kivégezték, és a cenki birtok a királyi kincstárra szállt át, és evvel a Nádasdyak birtokossága 1671-ben megszűnt. I. Lipót, Draskovich Miklósnak adományozta az elkobzott Nádasdy birtokok közül Sárvárt, és a hozzá tartozó Alsó -és Felsővidéket, amelyhez Cenk is tartozott.

Hogy örökjogon a Draskovich-család birtokába kerülhessen a terület, egy nagyobb mennyiségű pénzre lett volna szüksége. Mivel Draskovich ezt megfizetni nem tudta, így Széchenyi György I., akkori gazdag győri püspökhöz fordult, hogy készpénzért elzálogosítaná-e neki a birtokok egy részét.

A létrejött egyezség (1678) után Széchényi György érsek, valamint testvére és gyermekei harmadíziglen birtokolhatták a javakat. A Széchényi-családra véglegesen csak utódja, Széchényi György II. révén szállt át a vagyon 1711-ben, amely lehetőséget adott arra, hogy a család a magyarországi főnemesek közé emelkedjen.

Soprontól mindössze 12 km-re fekszik a község, a 84. sz, és a 85. sz. főközlekedési utak találkozásánál. A településen 1860 fő él.

A nyugat-magyarországi peremvidék Sopron-Vasi síkságán helyezkedik el. A határ dél-nyugati rész dombos és a Soproni-hegység nyúlványihoz kapcsolódik, (legmagasabb pontja a Dombháti dűlő 234m. tszf.), a keleti része már síkság, alföldies jellegű. Legalacsonyabb része az Ikva és az Arany-patak völgye.

Ez utóbbiban helyezkedik el a község, ezért is hívták hajdan Gödörcenknek. A két főútvonalon közlekedő autóbusz -járatokon, és a most már GySEV üzemeltetésű Sopron- Szombathely vasútvonalon is megközelíthető településünk. Községünkben általános iskola, óvoda, alapfokú orvosi ellátás, gyógyszertár működik. Az elmúlt 15 évben minden közmű kiépült.

Története
Az Árpád-házi királyok idejében már létezett Közép-Bük, itt épült a román kori műemléktemploma. Alsó- és Felső-Bük kisnemesi település volt. Felsőbüki Nagy Pál a híres országgyűlési szónok az itt élő Felső-büki Nagy család legismertebb tagja volt, a család építette a kastélyt és a Kúriát is.
A települést 1271.-ben Byk néven említik először, temploma már a 12. században állt. 15. században már három Bik nevű falu létezett egymás mellett, legnagyobb birtokosa a Büki család volt.

A vasútvonal az 1860-as években épült ki, 1869-ben a cukorgyár is megkezdte a termelést. 1910.-ben 2655 lakosa volt Büknek ekkor Sopron vármegye Csepregi járásához tartozott. A cukorgyár 1917.-ben leégett és a későbbiekben nem építették újjá, ennek volt köszönhető a tömeges elvándorlás a községből.

1950.-ben Büköt vas megyéhez csatolták. Majd 7 évvel később a település határában kőolajat kerestek, viszont olaj helyett melegvizet hoztak a felszínre. Ekkor kezdték el a fürdő építését mely 1962-re lett kész, vízét három évvel később nyilvánították hivatalosan is gyógyvízzé. 1972.-ben már egész évi gyógyüdülésre is alkalmassá vált a fedett fürdő elkészültével. 1973.-ban gyógyfürdővé, majd 1979.-ben gyógyhellyé nyilvánították.

A rekreációs park 1992.-re épült meg, ekkor már a fürdő közelében szállodák, üzletek, kempingek, vendéglők épültek fel. Jelenleg az ország második legnagyobb gyógyfürdője, a település, pedig üdülővárossá alakult. 2007. júl. 01. Bük városi címet kapott.

Története
Az Osl nemzetségben gyakori Belud személynévtől kapta falu a nevét. 1230.-ban említik először oklevelek a települést. Az Osl nemzetségből leszármazó családok voltak a középkori birtokosai. 1536.-ban a Nádasdyak, majd 1681-től az Esterházyak lettek a birtokosok.

A XVII. Század elején Cziráky Mózes szerezte meg magának a község nagyobb felét, ekkor alakította meg a Cziráky-birtoktestet. A törökök 1594-ben pusztították el a falut, a lakosságnak köszönhetően az újjá építés hamar megindult. Vica jelenleg Beled településrésze, 1938-ban 300 lakossal olvadt be Beled nagyközségbe. Vica a Vicay család birtoka volt, földesuraik békés, vallásos emberek voltak. Jobbágyaik szintén ezt az utat járták.

Nevezetességek

• A római katolikus templom 1738-ban épült, barokk stílusban 1863.-ban építették át.
• Evangélikus templom 1805-1806.-ban épült,
• A temetőben létható a Pieta szobor mely 1849.-ből származik,
• A település két régi malom épülete a Kis-Rába mellett található,
• Barthodeiszky-kastélyban kapott helyet a helytörténeti kiállítás.