A VOLT Fesztivál története

A leggyakrabban feltett kérdés a VOLT Fesztivállal kapcsolatban talán az esemény nevére vonatkozik. „Miért éppen VOLT?” Valamikor a ’90-es évek elején nagyjából húsz számot élt meg a VOLT névre hallgató pop-kulturális magazin, amely a rendszerváltás utáni években igazán új színfoltot hozott a hazai lappiacra. A magazin méretét tekintve akkora volt, hogy egy lakótelepi WC-ben képtelenség volt átlapozni, tartalmilag, szerkesztésileg, küllemileg pedig máig emlékezetes a szerencsés olvasók számára.

A lap két főszerkesztője akkortájt kultikus pesti figurának számított, és ma is meghatározó arcok. Hegyi Hill Zoltán, az egykori Sexepil magyarul beszélő frontembere, a VOLT-al párhuzamosan a Reform kultúr rovatának egyik fő eleme volt. Ligeti Nagy Tamás, ugyancsak a Reform kötelékéből volt ismerhető. Akkoriban leginkább „CULT” néven jegyezte cikkeit, amely elég beszédes és szimpatikus gesztus…

Az ő nevéhez fűződik többek között a Rockstúdió című tv-műsor, amelyet akkoriban Geszti Péter vezetett, illetve ő volt pár évig a Blikk első embere is. Tamás ma többek között a Wan2 Magazin főszerkesztője. Bár jó pár évig mindketten csak lélekben vettek részt a VOLT Fesztiválon, amióta egyszer kipróbálták, beleszerettek. Mindkettejüknek sokat köszönhet a VOLT Fesztivál!

Fülöp Zoli és Lobenwein Norbi 19 évesek voltak, amikor Ligetiéktől „kölcsönkérték” a VOLT nevet azzal a szándékkal, hogy fesztivált szervezzenek a helyi Sportcentrumban. Az első VOLT-nak a Csarnok legkisebb terme adott otthont. Április 4-ét írtunk.

1993-ban még bájos geget jelentett „(F)elszabadulásnak” hívni egy épp’ április 4-re eső bulit, utalva ezzel arra, hogy 4 évvel korábban még állami ünnepnek számított e szép tavaszi vasárnap. A vicces elnevezés egyébként Müller Péter Sziámi fejéből pattant ki. A jegyár ’93-ban 220 Ft volt, a fellépők száma 5, a közönségé 800. A fellépő ötösből a meghirdetettől eltérően hiányzott az Európa Kiadó, az őket menedzselő kft. a buli napján egy kétsoros faxban tudatta: „a koncert betegség miatt elmarad”.

Az esemény professzionalitását jelzi, hogy a plakátok tervezésekor a grafikus két apró hibát is ejtett: lefelejtette a Perfect Name zenekar felét (így cak „Perfect”-ként szerepeltek a poszteren) és a VOLT Fesztivál teljes nevét…

1993 után a VOLT Fesztivál fejlődése – mai szemmel nézve – évről-évre, lépésről-lépsre történt.

A fellépők száma egyre nőtt, velük együtt pedig évről-évre kétszeresére, háromszorosára nőtt az érdeklődők létszáma is.

Előbb a VOLT a kisteremből átköltözött a Sportcsarnok nagytermébe, majd a folyosót, a bejárat környékét, a környező utcákat és tereket is programsátrak lepték el. Később az egyre nagyobb területek is szűkösnek bizonyultak, és az intézmény kapujára sokadszorra is kikerült a „teltház” tábla.

Ebben az időben – 2001ig – a VOLT Fesztivál nagyjából a tavaszi szünet tájékán nyitotta meg a fesztiválszezont. Húsvét vasárnap gyakorta egybeesett a VOLT-al. Sopronban március-április táján még nemigen nyitottak ki a város kempingjei, sokszor az időjárás sem kedvezett a sátrazáshoz. Ennek ellenére az akkoriban már több ezres fesztiválozó turistahadak – miután megtöltötték a város kollégiumait, panzióit, de még a legjobb szállodákat is – a belváros parkjaiban tértek nyugovóra a hajnali koncertek után.

2002-ben a VOLT szervezői (akik akkor már évek óta a Sziget Szervezőiroda munkatársai voltak) megállapodást kötöttek a Szigettel, amely értelmében a VOLT az elsőszámú hazai fesztiválszervező cég portfoliójába került.

Ugyanebben az évben a VOLT a tavaszi időszakról nyárra költözött, és azóta a meseszép soproni Lővérekben várja vendégeit.

A VOLT Fesztivál „új időszámítása” ez idáig igazolni látszik a szervezők szándékát. Amellett, hogy a közönség visszajelzései alapján a VOLT jó hangulatúnak, tartalmasnak és színvonalasnak mondható, a fesztivál mára országosan elismert esemény lett.

2003-ban a Magyar Turizmus Rt. „Kiemelt kulturális esemény” címet adományozott a VOLT-nak, 2004. decemberében pedig a két főszervező vehetett át „Sopronért” érdemrendet Walter Dezsőtől, a város polgármesterétől.

A szervezők szándéka 1993 óta nem sokat változott. Céljuk, hogy a VOLT műfajoktól függetlenül csupa olyan programnak adjon otthont, amelyet ők maguk színvonalasnak, izgalmasnak, érdekesnek tartanak.

Így lehetséges az, hogy rock koncertek, elektronikus zenei sztárok, világzenei előadók, jazz koncertek, filmek és beszélgetések akár egy időben zajlanak, egymástól nem messze. Az eklektikus programkínálat nyitott gondolkodású fiatalokat vonzott. Talán ennek köszönhető, hogy sokak szerint a VOLT közönsége páratlanul „jó fejnek”, szeretni valónak mondható…

Akkoriban egy jelentéktelen falu volt, amely valószínűleg a fenti Szent Márton kápolnából és néhány házból állt. A 13. század végétől kb. a 14. század közepéig kismarton a Gut-Keled család birtokában volt, 1296-ban Mortunzzabou, 1300-ban pedig Zabemortun a neve.

Lajos király egyik 1371-es oklevelében a város a Hornsteini Uradalom részeként szerepel. Birtokosa a Kanizsai család, amely még ebben az évben a várost királyi engedéllyel erős fallal veteti körül („villa seu oppidum Zabamortum”). Egyidejűleg egy várat is építettek itt és ezzel megindult a város fejlődése is.

A várost az erős védőfala miatt, miután bevehetetlennek tartották „Eherne” vagy „Eiserne” névvel is illették. Ebből alakult ki a mai Eisenstadt elnevezés.

A város ősi település helyén fekszik. Számos lelet bizonyítja, hogy a Burgstallberg már a Hallstatti kultúra idején is lakott volt. Később a kelták és a rómaiak telepedtek meg itt. Az egykori római település a mai kaszárnya területén volt, amit a számos feltárt lelet is bizonyít. A népvándorlás idején a környék különböző germán törzsek és a hunok küzdőtere lett.

568-ig a longobárdok éltek a környéken. Utánuk az avarok jöttek. A karolingok idején 800 körül megkezdődött a bajuvarok letelepedése, amely a magyarok leverése után tovább folytatódott.

1118-ban „castrum ferreum”-ról tesznek említést az análék, míg az első ismert írásos említés 1264-ből származik.

1300 körül a település neve „Zabemortum”, a szó „zabe” jelentése szabad, ami arra utal, hogy „Mortun” (Klein-Martinsdorf) már bizonyos szabadságjogokkal rendelkezett, valószínűleg vásárokat tartottak itt.

1373-ban kapott „Eysenstat” városjogot, 1388-ban pedig vásárjogot. Ebben az időben emelteti a Kanizsai család az erős városfalat és a falon belül épül meg a vízivár.

1440-45-ben a Kanizsaiak elvesztik a várost, amely VI. Albrecht herceg zálogába megy át.

Az 1491-es pozsonyi béke majd 15 éves osztrák fennhatóságot eredményez a városnak. A város a következő évtizedekben különböző osztrák nemesi családokhoz kerül zálogba.

1529-ben és 1532-ben a törökök elfoglalják és innen támadják Bécset. A városfalat megerősítik és bástyákkal látják el. 1530-ban a református gondolatok elérik Eisenstadtot is, a század közepén a polgárok többsége lutheránus. 1585-ben végbement az ellenreformáció a bécsi udvar segítségével. 1589-ben a város nagy része leég.

A Fraknói és az eisenstadti Uradalom elzálogosításával 1622-ben Esterházy Miklósé lesz a birtok és marad is a következő három évszázadban a család tulajdonában.

Amikor 1648-ban a nyugat-magyarországi elzálogosított részeket a császárság újra magához szerette volna venni., Eisenstadt polgármesterének, Paul Eisforthnak sikerült a várost 16000 gulden és 3000 mérő bor (értéke 9000 gulden) ellenében kivásárolnia, így lett Eisenstadt szabad királyi város.

1671-ben az eisenstadti zsidók lakóhelyüket a számukra kijelölt Alsóhegyre tették át. A gettó itt önálló egységet képezett a városon belül. 1674-ben létrehozták a kórházat és 1701-ben megkezdődött a Hegyi templom (Bergkirche) építése.

Először építőmunkások, majd a hercegi tisztviselők és művészek költöztek a Felsőhegyre.
1704-ben és 1706-ban a kurucok elfoglalják a várost. 1768-ban nagy tüzek pusztították el a várost, 1776-ban a városközpontot újjáépítették.

A virágzó polgári kultúra tükrözödött a 2-3 emeletes épületek megjelenésében. Részben még késő gótikus boltozatok, ill. barokk homlokzatok formájában. De középkori elemek is megfigyelhetők, a már említett városfal és a lőportorony esetében.

Mindezek ma is harmonikusan illeszkednek a város építészetébe, a Szent Márton templom (dóm) kimagaslásával. 1713-ban a pestis sok áldozatot szedett magának, egyebek között Esterházy Pál herceg is áldozatául esett.

1761-ben Joseph Haydn az Esterházy udvari zenekar helyettes vezetője lesz és ezzel új fejezet kezdődik az európai zenekultúra történetében, amely a várost világszerte ismertté tette.
A város I. és II. Miklós herceg idején élte virágkorát. 1809-ben a francia csapatok elfoglalják Eisenstadtot. 1813-ra a hercegi ház eladósodik, így kénytelenek lesznek takarékosabban bánni a pénzzel. A híres udvari zenekart feloszlatják .
Az 1848-as forradalom viharos eseményei a várost alig érintik. 1853-ban megkezdik a kadétképző iskola építését a város szélén.

A magyar közigazgatási reform szeint 1876-ban Eisenstadt elveszti a szabad királyi város jogot. Innentől kezdve „Stadt mit geregeltem Magistrat”, amely a vármegyének van alárendelve. 1897-ben az összekötő vasúti szakasz kiépítésével elérhetővé válik Sopron és Pozsony.

1918-ban az első világháború után, a Monarchia összeomlik és kérdésessé válik melyik országhoz is tartozik Eisenstadt.

A többéves tárgyalások eredményeként, a trianoni békeszerződés értelmében a mai Burgenland 1921. augusztus 28-án kerül Ausztriához. Miután Sopron 1922-ben a népszavazás szerint Magyaroszágon marad, ezért az új osztrák tartomány kormánya Eisenstadtban telepedik meg.

1925. április 30-án lesz hivatalosan is Eisenstadt a tartomány fővárosa és a tartományi kormány székhelye. 1938-ban elveszti a tartományi főváros funkcióját, mivel Burgenland Steiermark és Reichsgaue Niederdonau tartományba olvad be.

Eisenstadt neve magyar nyelvterületen mind a mai napig Kismarton (vö. Wien – Bécs).

A zsidók náci üldözése a Eisenstadt történetének legsötétebb fejezete.
1944. május 5-én súlyos bombatámadás éri a várost. 1945-ben a Vörös hadsereg csapatai elfoglalják a várost. A tartományi kormány székhelye az Esterházy-kastély lesz, Eisenstadt pedig úujra a tartomány fővárosa.

A szovjet megszállás vége, amikor is aláírásra kerül az osztrák államszerződés. 1960-ban a város a katolikus egyházmegye és egyidejűleg az evangelikus szuperintendancia székhelye lesz. A következő évtizedek a gazdasági növekedéssel a városképet is megváltoztatták.

• A titokzatos Eisenstadt
• Fontos tudnivalók Eisenstadtról

A település földrajzi fekvése

Tengerszint feletti magassága 204 m. Sopron felõl közelítve a faluba, a Harkai csúcs képe tárul elénk, régi nevén Kogelberg. A 276 m magas domb kõzete gnejsz, természetvédelmi terület. Védett növénye a szártalan bábakalács.

Történelmi áttekintés
A falu nevének elsõ írásos említése egy Székesfehérváron 1245 májusában kelt oklevélen található.Harka környéke már a rómaiak korában lakott terület volt, Kr. elõtt 18-ban érkeztek erre a vidékre. Itt tartózkodásuknak néhány tárgyi bizonyítéka került elõ a századok során. A XVI. században egy hatalmas szarkofágot találtak Harkán, feliratán a Scarbantia névvel (Sopron ókori neve). 900-ban a Kecske patakkal párhuzamos vízvezetéket találtak, amely a Keresztúri telephez vitte a vizet.

Néhány év múlva Reitner Mihály harkai gazda a Naphegy közelében újabb római szarkofágot talált nõi csontvázzal, szaglóüregekkel és üveggyöngyökkel.

A krónikából, valamint Bíborban született Konstantin császár mûvébõl több, mint hetven magyar férfinevet ismerünk. Ezen nevek egyike Harka.

A honfoglaló hét magyar törzs Kér nevû törzsének vezérét Téténynek hívták és a harka méltóságot viselte, ami bírót jelentett. Tétény vezér fiának, a jövendõ harkának a Harka személynevet adta. Harka, mint vezér részt vett a honfoglalásban.

A X. században a szálláshelyeket (településeket is) úgy hívták, ahogy az ott szállásolót (pl. Szabolcs, Gyula). Így volt ez Harka esetében is, tehát a honfoglaló törzsek egyikétõl származtathatja a nevét (Harkától), mint annak a szállásbirtoka. Harka unokájának, a kalandozó, és 955-ben Augsburgnál kivégzett Bulcsu harkának szálláshelyét a Szombathely melletti Bulcsu (ma Bucsu) nevû faluban kereshetjük. 1245-ben a tatárjárás után említi Harkát elõször írásos dokumentum.

IV. Béla királyunk adománylevelében: „A község a XIII. század közepén a Küllõi család birtoka lesz. Ezt a birtoklást örökös perek, sõt gyilkosság is kísérte, majd 1429-ben Harka Sopron jobbágyközsége lett.”

Az 1500-as évek elején Harka a különbözõ birodalmak egymással vívott csatájának a színhelye volt. A lándzséri vár ura (ma Landsee Burgenlandban) megtámadja, kifosztja, és felgyújtja Harkát. 1529-ben a Bécs ellen vonuló törökök ismét kirabolják, és felégetik a községet. Az õslakos szájhagyomány szerint egy ideig török félhold volt az 1300-as évek elején épült Péter-Pál templom tornyán.

A XVI. század második felében Harkán is elterjednek a reformáció tanai, igaz egy ideig még tilos volt evangélikus istentiszteletet tartani, a jobbágyok a tilalom ellenére Sopronkeresztúrra vagy Nyékre jártak, ahol evangélikus lelkész prédikált.

Különösen sokat szenvedett a község lakossága a Bocskay felkelés alatt, majd az egymással csatázó Bethlen Gábor és II. Ferdinánd hadai fosztogatva, rabolva, dúltak végig Harkán. A harkaiak szorgalmának és hazaszeretetüknek köszönhetõen ismét felépült és felvirágzott a falu. II. József türelmi rendelete után 1787-ben megépült az evangélikus templom, igaz, tornya még nem lehetett, csak száz év múlva, építették hozzá.

A katolikusok és az evangélikusok megegyeztek, hogy az evangélikus gyülekezet tulajdonát képezõ harangot közösen használják a katolikus templomban. A harangon levõ felirat ma is olvasható: „A harkai evangélikus gyülekezet tulajdona, öntötték 1658-ban!”
1707. október 2.-án a Rákóczi szabadságharc egyéb eseményeként kuruc-labanc csata volt Harka határában.

A harkai oktatás tetõpontja a Nemesi Akadémia volt. Ekkor országos hírû lett a község.
1784-89 között egész Magyarország területérõl jöttek a nemes ifjak, Nagy György evangélikus lelkész iskolájába tanulni, ahol fél év alatt elsajátították a német nyelvet. 1862-ben Petz lelkész megalapította híres négyszólamú Concordia kórust, akik 1879-ben Bécsben egy kórusvetélkedõn elsõ díjat nyertek.

1881. április 7.-én Liszt Ferenc Sopronból Harkán át hintón ment Doborjánba, szülõfalujába. A Concordia férfikórus köszöntésül elõadta a Szózatot, Liszt így szólt: „Uraim, önöknek arany van a torkukban.”

Harka gazdasági és kulturális élete minõséget jelentett a környezõ települések között. A lakosok földmûves emberek voltak, áruikat Sopronban adták el. Hazájukat és a falut szeretõ német ajkú lakosság két emlékmûvet is adományozott Harkának, az 1896-ban állított millenniumi emlékmûvet és az Amerikába kivándorolt harkaiak az I. Világháborúban elesett rokonaik és barátaik emlékére a hõsi emlékmûvet.
1946-ban véget ért a falu történetének több évszázados, példaértékû korszaka. A német ajkú magyar lakosságot kitelepítették, mindössze 15-en maradhattak. Az új lakosok elsõsorban a Rábaköz falvaiból, de az Alföldrõl és Erdélybõl is jött néhány család.

1947-ben Rajk László belügyminiszter, akkor Harka község képviselõjelöltje, a félrevezetett harkai magyar telepesek követelésére a falu nevét Magyarfalvára változtatta, és önkényesen rendelte el a honfoglaláskori magyar Harka falunév eltörlését, és a sebtében kitalált Magyarfalva falunév bevezetését.

1947. augusztus 20.-án az avatási ünnepségen részt vett Rajk László is, õ volt a nap szónoka. Majd 43 év múlva egy helyi népszavazás után 1990. április 1-én a falu újra visszakapta az õsi, Harka nevet.

1558 körül már majorságot alakított itt ki Nádasdy Tamás. Nádasdy Ferenc lefejezése után a Draskovics-család vette meg. 1731-ben osztozkodás után gr. Zinzendorf Joachimné kapta, akinek lánya 1775-ben adta el Jankovich Antal grófnak.

Egy 1784-es összeírás már említette. 1813-ban csak a majorsági juhász és az erdőőr családja lakott itt. Egy későbbi jelentés a veszélyes majorok között regisztrálja, mert a közelében gyilkoltak az útonállók. Ennek ellenére nem javasolták lebontását. 1850-ben két épületben 31-en éltek.

A 18. század második felében a Markovich-család birtoka volt, tőlük vette meg a Bauer-család, akik mintagazdaságot hoztak létre az 1860-as évektől. A major a gazdaság központja volt, így kapott önálló vasúti megállóhelyet. Bauer Ottó a mintagazdaság mellett a cselédek gyermekeinek iskolát is nyitott.

A község főútja mellett álló kétszintes Bauer-kastély, amelyet Bauer Ferenc építtetett 1883-ban, a sok átalakítás miatt mára teljesen jellegtelen épületté lett. Egyedül az egyszerű bejárat feletti ívelt díszítés és kis korlát a homlokzaton mutatja régi funkcióját.

A vele szemben álló kis parkban 1868-ban Bauer Ferenc által építtetett, egykori kas-télykápolna átalakításával nyert, 1996-ban bővített Szűz Mária titulusú római katolikus templom áll.

A kis méretű épület historizáló stílusú tornya a homlokzat felett áll. A hajónál kisebb szentélye a sokszög oldalaival záródik. Neogót faoltára felett Szűz Mária képe látható.

A sopronkeresztúri alattvalóknak egy része is Újkéren lakott. 1635-1641-ig Bácsmegyei János záloga a falu. 1694-ben mankóbüki Horváth Zsigmond kúriája van itt, 50 hold földdel. A jobbágyság telki állományból él. Helyzete a 17. században kielégítő. A század második felében a török háborúk miatt katonafaluvá vált község robotmentességet ás több kiváltságot kapott. 1639-ben és 1677-ben 30 hold szántó, 4 kaszás rét tartozik egy-egy telekhez. A talaj rosszul termő 1766-ban kétnyomásos, 1800-as évek elején háromnyomásos. Közös legelő elkülönülése eredményeként 26 jobbágytelek 28 zsellér, 10 házatlan zsellér után 312 hold erdőt adott a földesúr, legelőnek, erdőnek.

Az 1800-as évek elején kiirtották, felosztották szántónak, helyette 50 hold erdőt telepítettek. Az erdőirtásnak általában nagy szerepe van itt, a 18. századi nagyerdői erdőirtásokból a major (1793-1810) 700 kisholdra növelte a szántót.

Családjai közül Varga és Takács nevűekkel már 1518-ban találkozunk. Az 1848-49-es szabadságharc résztvevőiként Lipovíts János, Molnár József, Bősze József, Lipovits István, Kovács Ferenc szerepelnek írásos emlékeinkben.

A 48-as események kapcsán a telkes jobbágyok megkapták a földet, és utódaik képezték a község 1900-as években módosodó parasztjait. A 20. század elején a Széchenyiek újkéri birtokrészét is a Solymosyak vették meg (2088 kát.holdat). A kis földterülettel rendelkező lakosok megélhetése nehéz egyéb jövedelemforrás híján. Egy kis vagyonszerzés reményében többen kimentek Amerikába a 20. század elején. Temploma a XVI. század második felében az evangélikusok kezébe került.

1659-ben a szoporiak nem hajlandók az újkéri evangélikus paplak és iskola tatarozási költségeihez hozzájárulni. 1661.-ben, gróf Nádasdy Ferenc elvetette a templomot az evangélikusoktól, és visszaadta a katolikusoknak. 1696-ban Rácz István volt a tanító. 1950-ben hozzácsatolták Felszoport, Alszoport, és Makkoshetyét. Lakói a római katolikus vallást gyakorolják.

A XV. században oklevelek már német nevén Pfinkstmarktnak említik, amiből kialakult a magyar Pünkösdvásár elnevezés. 1683-ban, Bécs sikertelen ostroma után a törökök, -a többi környékbeli településhez hasonlóan – kifosztották és felgyújtották. Az elpusztult falu helyén a magyaróvári uradalomhoz tartozó major jött létre. A XIX. században Heidhof (Szénaföld, Mezőudvar) néven Habsburg főhercegi birtok volt.

Lakói uradalmi cselédek és idénymunkások voltak. A híres uradalmi jószágigazgató – Jesse Vilmos – emlékére 1880 után a neve Jessemajor lett. 1938-ban az állam megvásárolta a Jessemajor környéki földeket, s helybeli és alföldi cselédeknek adtak házat, földet. A község amelyet nem hivatalosan Pünkösdvásárnak hívtak gyorsan fejlődött 1938-43 között.

Ebben az időben közel ezer lakosa volt, iskola, posta, kultúrház épült, szövetkezetek működtek. 1948 január 1-től Jessemajor, Albertkázmér, Újszajda – Várbalog néven önálló községgé alakult. A “vasfüggöny” leeresztése jelentősen visszavetette a község fejlődését. 1970-1990-ig Jánossomorjához tartozott mint társközség. Várbalog község 1991-ben nyerte vissza önállóságát.

Fekvése
Soprontól délkeletre, 7 km távolságra fekvő település . Közel található a Fertő-tóhoz.

Nevének eredete
Egy 1199-ben írt oklevél Farkasd néven említi , 1278-ban azonban már Wolf néven szerepel az írásokban. A német névből keletkezett torzítással a ma is használatos elnevezés.

Középkori templomának védőszentje, amint például Mozart és Goethe oltalmazó keresztneve is: Szent Wolfgang. Regensburg bencés püspöke, Szent István hitvesének, Gizella királynénak a nevelője 971 táján megfordult Magyarországon is, ám a szent szerzetes kultusza csak később, az 1400-as években terjedt el – Felső-Ausztriából, a Wolfgangsee környékéről – Sopron és vidéke német ajkú lakóinak körében is.

Balf, különös módon, már 1199-ben Farkasdként, 1278-ban Wolff alakban jelentkezik írásban. A falu egy részét 1325-től Sopron birtokolja, 1342 után az egész települést bekebelezi a királyi város.

A dombtetőn álló, fallal kerített templomot 1336-ban említi először okirat, akkor még Miasszonyunk titulussal, Szent Farkast eszerint csak később választották a jobbágyközség plébániájának patrónusául.

A templom legfeltűnőbb, messziről látható része a nyugati oldalához épült tornya. Alul négyszögletes, csaknem az egész homlokzattal egyenlő szélességű, a magas toronyalja dongaboltozatú. A négyzetes keresztmetszet az első párkányszint fölött szabályos nyolcszögűvé változik.

Az emeleten tágas gótikus ablakok nyílnak, s kő gúlasisak koronázza meg e hazánkban nagyon ritka konstrukciót. A XV. században épült templom másik különlegessége, hogy a hajójához csatlakozó szentély a nyolcszög két oldalával zárul, mégpedig sarokkal kelet felé.

A hossztengelybe illesztett külső támpillér még külön ki is hangsúlyozza ezt a Magyarországon csak pár helyen előforduló alaprajzi megoldást. A gótikus szentélyt egyszerű keresztboltozat fedi, amelynek bordái kerek zárókőben találkoznak, a hajót már a XVII–XVIII. századi átépítés stílusjegyei jellemzik.

Berendezése és kegytárgyai a XIX. századból valók, kivéve egy 1692-ben Augsburgban készült kupát.

A régi, lőréses erődfal jórészt ma is áll. A kapu, félköríves szemöldökkövének bevésett évszáma szerint, 1653-ban készült, a templom ekkor az evangélikusoké volt. 1686-ban a Bécs ellen vonuló török had megrongálta az épületet, amelyet még az 1713. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv is rossz karban lévőnek ír le.

A temetőkertben szép régi kő síremlékek láthatók. A szentély déli, gótikus ablaka alatti kriptában a Wosinski família tagjai – köztük László örökös római gróf – nyugosznak.

Balf története a római korig nyúlik viszsza, a helyén álló ókori telepnek már bizonyosan virágzó bor- és fürdőkultúrája volt.

A Höller-erdő közelében fakadó gyógyvíz jótékonyan hat a mozgásszervi betegségekre, a palackozott balfi ásványvíz pedig az egyik legjobb az országban. A soproni borvidékhez tartozó szőlők – kivált az újabb telepítésűek – kiváló borokat teremnek. Szomorú nevezetessége még a községnek, hogy 1944 telén itt esett az oktalan terror áldozatául Szerb Antal, a nagyszerű író és irodalomtudós. Emlékműve a régi temető kapujának közelében található.

Kr. u. 180-ból származó emlékek bizonyítják, hogy a balfi gyógyvizet már a rómaiak is használták. Balf történelme szinte a kezdetektől összefonódik Sopron város történelmével, Sopron polgárai a középkortól használták fürdésre az itteni gyógyvizeket.
1342-ben a falut meg is vásárolta a város. 1560-tól új fürdőépületeket emeltettek és számos nemesi és főnemesi család is felkereste a fürdőt.

Egy 1631-ból származó kézirat szélesebb körben is népszerűsíti a gyógyhelyet, és mind a fürdésre, mind az ivókúrára alkalmas vizét.

A fürdőhely 1876-ban, a vasút megépülésével indult igazából fejlődésnek. A millenniumi években szálloda és gyógy pavilonok épültek, kialakult a ma is látható ‘gyógypark’. A századfordulón kezdődött a különösen a hurutos gyomorpanaszok ellen javallott gyógyvíz palackozása.

A Trianoni békeszerződést követően, más hazai üdülőhelyekhez hasonlóan a balfi is virágzásnak indult.

A II. világháborúban munkaszolgálatos tábort rendeztek be a községben, ahol mintegy 2000 ember lelte halálát, közöttük Szerb Antal író, irodalomtörténész.
A fürdő az 1960-as években kezdett újjáéledni.
A település 1985-ben került Sopronhoz, és közigazgatásilag ma is a városhoz tartozik.

Látnivalók
A hajdani nevére utaló templom a Szent Farkas templom
Neobarokk kastélyszálló és a barokk fürdőkápolna, Dorfmeister István faliképeivel.
Tánc és Muzsikaház.

Megközelíthető

Fekvése
Szombathelytől északkeletre az Ablánc patak mellett található Acsád. Környező települései Salköveskút, Vasszilvágy, Meszlen, Gór, Csepreg.

Nevének eredete
Nevét Acsádról a honfoglaló magyarok egyik vezéréről kapta, régi magyar Acsád személynévből ered, mely az Acsa név kicsinyítős változata.

Története

A község már a római korban lakott település volt. 1930-ban, határában egy római kőszarkofág került elő. Nevét 1255.-ben Achad néven említik először. Ablánc nevü határészén feküdt a középkori Ablánc falu, melynek templomát 865-ben szentelték. A faluban 1910.-ben 860 lakos élt, ekkor Vas vármegye Szombathelyi járásához tartozott a település. A két nagy háború a község lakói közül is sok áldozatot követelt az I. világháborúban 37-en, a II. –ban pedig 15.-en haltak meg a lakosok közül.

Látnivalók
Középkori eredetű római katolikus templom, a 15. században épült, majd később átalakították barokk stílusban.
Szegedy-kastélya egy 1723-ban épült udvarház felhasználásával épült, 1824-ben alakították át Klasszicista stílusban, a kastélyt 5 hektáros park veszi körül.
Itt található Magyarország legidősebb páfrányfenyője, amit 1820-ban telepítettek.
Az evangélikus imaház 1989-ben épült meg.

Híres emberek
Acsádon született Rákosy Jenő 1842.-ben aki újságíró, költő, a Népszínház első igazgatója és a Budapesti Hírlap alapítója volt.

Története
Ősidők óta lakott település, ezt bizonyítják az őskori kőeszközök melyekre a határában leltek. Innen indult a római kori Savariát vízzel ellátó vezeték egyik ága.

1273-as okiratban szerepel először Villa Bosuk néven IV. László oklevelében. A királyi kegy a Batthyány és a Sibrik családoknak jutatta a települést a leghosszabb ideig. A Sibrik kastély Mátyás király egyik legkedveltebb vadászkastélya volt. A Batthyány családnak ugyancsak volt kastélya, melyhez a Szent József Kápolna tartozott. 1698.-ban itt vendégeskedett II. Rákóczi Ferenc. 1532.-ben Kőszeg várának ostromakor Bozsokot is elpusztították, majd később német és horvát anyanyelvű lakosok települtek ide. A Sibrik kastélyt 1614.-ben építették át várkastéllyá, ennek oka volt a török veszély.

A XX. Század elején még három nyelven beszéltek a lakosok, németül, horvátul és magyarul.
A község és környéke igencsak alkalmas túrázásra és lehetőség van lovaglásra is. Kerékpárútja összeköti a környező településekkel és Ausztriával, az Írottkő Natúrpark tagja.

Nevezetességek

• A Sibrik kastély mely jelenleg idegenforgalmi célokat szolgál, 7 hektáros kastélyparkja, védett terület.
• Batthyány kastélyrom, amit 1841.-ben villámcsapás ért és leégett, viszont a hozzá tartozó cselédházak még ma is állnak.
• A római katolikus templomot Szent Anna tiszteletére szentelték, középkori eredetű, mai formájában 1630.-ban épült, 1773.-ban újították meg, 1773.-ban pedig bővítették.
• Szent József Kápolna 1775.-ben épült.
• A régi elpusztult szobrok helyett 1996.-ban állították fel a Szent Flórián és a Nepomuki Szent János szobrait.

Története
Az Osl nemzetségben gyakori Belud személynévtől kapta falu a nevét. 1230.-ban említik először oklevelek a települést. Az Osl nemzetségből leszármazó családok voltak a középkori birtokosai. 1536.-ban a Nádasdyak, majd 1681-től az Esterházyak lettek a birtokosok.

A XVII. Század elején Cziráky Mózes szerezte meg magának a község nagyobb felét, ekkor alakította meg a Cziráky-birtoktestet. A törökök 1594-ben pusztították el a falut, a lakosságnak köszönhetően az újjá építés hamar megindult. Vica jelenleg Beled településrésze, 1938-ban 300 lakossal olvadt be Beled nagyközségbe. Vica a Vicay család birtoka volt, földesuraik békés, vallásos emberek voltak. Jobbágyaik szintén ezt az utat járták.

Nevezetességek

• A római katolikus templom 1738-ban épült, barokk stílusban 1863.-ban építették át.
• Evangélikus templom 1805-1806.-ban épült,
• A temetőben létható a Pieta szobor mely 1849.-ből származik,
• A település két régi malom épülete a Kis-Rába mellett található,
• Barthodeiszky-kastélyban kapott helyet a helytörténeti kiállítás.