Sopron Hotels

A SOPRONI BORVIDÉK TÖRTÉNETE
A Soproni borvidék Magyarország egyik legrégebbi történelmi hagyományokkal rendelkező szőlőtermő vidéke. Az Alpok lábánál, a Fertő tavat szegélyező alacsony hegyoldalakon és lankákon 1400 hektáron terül el.

A Fertő tó partját övező termőterületek különleges sajátossága, hogy a vízfelület tükörfelületként felerősíti a napfény melegítő, érlelő hatását és a tó párolgásával együtt kedvező klímát biztosít. A talaj szerkezete, a löszben-csillámpalában, illetve agyagban való gazdagsága – megfelelő alapot teremt egy kiváló szőlőkultúra megteremtéséhez.

A borvidék eredete a keltákig (i.e. 300 évvel) vezethető vissza, a kedvező éghajlati és természeti adottságokat már ekkor felismerték. A szőlőművelés meghonosítását azok a szőlő magvak igazolják, melyekre a sírok régészeti feltárása során bukkantak.

A Római Birodalom idején Própus császár ültetett katonáival szőlőt az egykori Scarbantia köré. Később a Frank Birodalom védelme alatt, bajor telepesek teremtették meg a máig folyamatos szőlőtermesztés és borkészítés alapjait.

A XIV. sz elején Sopron már Magyarország legjelentősebb bortermelő vidéke és kereskedelmi kapcsolatai messze túlnyúltak az ország akkori határain. A soproni bort kitűnő volta miatt királyok és főhercegek asztalára is rendelték és olykor az európai béke megteremtésénél, civakodó fejedelmek kibékítésében is szerepet játszott. A városi levéltár több hasonló tartalmú levelet őriz, így a feljegyzések hol királynék gyomorbaj elleni gyógyszer borkénti alkalmazásáról, hol a királyi udvartartás és birodalmi gyűlések rendeléseiről tesznek említést.

Sopron a sz. kir. város kiváltságai révén számos borral kapcsolatos privilégiummal rendelkezett. Igazi fénykorát az jelentette, amikor fokozatosan a magyar, sőt az európai borkereskedelem központjává, a Kárpát-medence nyugati kereskedelmi kapujává vált. A soproni polgár a hozzáértő szőlőművelés és gondos pincekezelés mellett féltékenyen védte borainak jó hírét.

Nem csoda, hogy oly drasztikus rendszabályokat alkotott saját boraik védelmére mint a bordézsma, a bormérési jog, vagy éppen az idegen borok városba szállítására ill. a borkereskedés szabályozására vonatkozóan. A XIX. sz.-tól a szorgalmukról híres gazdapolgárok, más néven poncichterek munkája nyomán a város szőlő- és borkultúrája messze földön híressé vált. Sopronban az ország más vidékeitől eltérően a pincéket nem a szőlőterületeken, hanem a városon belül, a kőházak alá építtették.

A saját ház alatti pince így biztonságot nyújtott, és a várostól átengedett jog alapján ki-ki helyben, a saját Buschenschank-ban mérhette ki borát. A Filoxéra pusztítása azonban megtorpantotta a borvidék fejlődését, melyben sokáig az ültetvények újratelepítése sem hozott kedvező fordulatot.

Az addig fehér borairól híres Soproni borvidék területeinek háromnegyed részét a vörösborszőlő telepítések miatt ma már ezen borfajták uralják, de a fehérborszőlők továbbra is megbecsültek.

Az itt termett borok savhangsúlyosak, tanninban igen gazdagok, melyek elsősorban az igényes fogyasztók körében kedveltek. Más borvidékek bortermelői is előszeretettel vásárolják a soproni bort, hogy a sajátjaikkal házasítsák.

A borvidék uralkodó fajtája a Kékfrankos, barrique-olt változata pedig egyes termelők kezében a nemzetközi mércével is rangos elismeréseket arat. Jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot és a Pinot noir ültetvények.

A fehérborfajták közül a Zöld veltetlini, Chardonnay, Sauvignon blanc, Tramini, Irsai Olivér Zenit, Korai piros veltelini, Királyleányka emelhető ki.

SZŐLŐFAJTÁK

Vörösborszőlő-fajták:

• Kékfrankos

A kutatások szerint a Kaszpi-tenger partvidékéről származik. Jó termőképességű, és mivel fagytűrése megfelelő, termése hosszú időn keresztül a tőkén tartható. Október elején, közepén szüretelhető. Borát dús csersavtartalom, jellegzetes rubin vörös szín, kellemes, fajtajelleges zamat jellemzi.

Ajánlás: Vadszárnyasokból és vaddisznóból készült ételekhez, de jó kísérője a sertés és marhahúsból készült ételeknek is.

Szervírozási hőmérséklet 16-18°C.

• Cabernet sauvignon

A kékszőlők között a világfajták legismertebbje, a vörösborok királyának tartják. Későn érő és közepesen termő fajta. Bora könnyen felismerhető, kifejezetten fajtajelleges. Szín- és cserzőanyagokban gazdag, kellemes. A mély gránátvörösbe hajló színű száraz vörösbor zamata intenzív, hosszú. Bora érlelést igényel, hosszú ideig eltartható.

Ajánlás: Nagyvadak és egészben sült marhahúsok ideális kísérője.

Szervírozási hőmérséklet: 18°C.

• Merlot

A világfajták egyike, Franciaországból származik. Termőképessége közepes. Kései érésű, cukortartalma magas. Önálló borként is megállja a helyét, de inkább a Cabernet fajták lekerekítésére alkalmazzák. Bora kiváló minőségű, mélyvörös színű, illat- és zamatanyagokban gazdag. Megfelelő cserzőanyaggal bíró, mégis bársonyos bor.

Ajánlás: Vadételekhez, marhahúsokhoz illik.

Szervírozási hőmérséklet: 18°C.

• Zweigelt

Osztrák szőlőfajta, melyet Fritz Zweigelt állított elő 1920-ban, a Kékfrankos és a Szent Lőrinc fajták keresztezésével. Megfelelő tőketerhelés mellett igazán szép bort ad, és házasításhoz is kitűnő. Jellegzetesen csersavdús, színanyagban gazdag, harmonikus bor.

Ajánlás: Barna húsú szárnyasokhoz, libához, kacsához, galambhoz kínáljuk.

Szervírozási hőmérséklet: 16-18°C.

• Pinot noir

Franciaországból származik, Burgundia és Champagne egyik fő fajtája, a híres Champagne-i pezsgő egyik alapanyaga.

Termése közepes mennyiségű cukrot és színanyagot, sok savat tartalmaz. Két-három éves érlelés után, kedvező esetben meggyre emlékeztető illat- és zamatanyagok alakulnak ki benne. Csersavban nem túl gazdag, rubinvörös bor.

Ajánlás: Az igazán jó minőségűt önállóan, esetleg erdei gyümölcsökkel készített nagyvadakhoz, egyébként inkább barna húsú szárnyasokhoz kínáljuk.

Szervírozási hőmérséklet: 16-18°C

Fehérborszőlő-fajták:

• Zöld veltelini

Ausztria fő fehérszőlő fajtája. Jó termőképességű, kiegyenlített, minden évben megfelelő minőségű és mennyiségű bort ad. Fagyérzékeny. Bora kellemes illatú és zamatú, élénk-elegáns savtartalmának köszönhetően üde.

Ajánlás: Ha száraz, a legjobb halbor, de zöldséges ételeknek is kiváló kísérője lehet.

Szervírozási hőmérséklet: 10-12°C.

• Királyleányka

Erdélyi eredetű, bőtermő fajta. Közeli rokonánál, a Leánykánál illatgazdagabb bort ad. Élénk savtartalmú, zamatgazdag. Mint magyar fajta, több figyelmet érdemelne.

Ajánlás: Mandulás pisztránghoz, roston sütött fogashoz.

Szervírozási hőmérséklet: 10-12°C.

• Sauvignon blanc

Franciaországból származik, a világ egyik legismertebb fajtája. Divatos bor. Illatos, bodzára, egresre, csalánra, vágott fűre emlékeztető, jellegzetesen zöld jegyekkel.

Ajánlás: Zöldséges ételek, elsősorban kelvirág, brokkoli kiváló kísérője, de jól illik a kaporral elkészített fehér húsú halakhoz is.

Szervírozási hőmérséklet: 10°C.

• Tramini

Nevét a dél-tiroli Tramin községről kapta. Nagyon sok zöldmunkát igénylő, jó cukortermelő fajta. Bora intenzíven illatos, gyümölcsös ízű, magas savtartalmú. Ha túlérésben szüretelik, szép desszertbor készíthető belőle.

Ajánlás: Száraz borként fehér húsú szárnyasokhoz, az édes változatot gyümölcsös édességekhez kínáljuk.

Szervírozási hőmérséklet: 10-12°C.

• Chardonnay

A legismertebb világfajta. Burgundia fehérborai szinte kizárólag Chardonnayból készülnek. Bora mindig nagy kihívást jelent a borászok számára, hiszen semleges íze engedi, hogy a termőhely jellege és borászati stílusa érvényesüljön. Alkoholban gazdag, magas savtartalmú bor.

Ajánlás: Halak és fehér húsú szárnyasok kísérője lehet, de karakteresebb, nehezebb változatai a borjúhúsból készült ételekhez ajánlhatók.

Szervírozási hőmérséklet: 10-14°C.

Népszerűség: 14% [?]

A VOLT Fesztivál története
A leggyakrabban feltett kérdés a VOLT Fesztivállal kapcsolatban talán az esemény nevére vonatkozik. „Miért éppen VOLT?” Valamikor a ’90-es évek elején nagyjából húsz számot élt meg a VOLT névre hallgató pop-kulturális magazin, amely a rendszerváltás utáni években igazán új színfoltot hozott a hazai lappiacra. A magazin méretét tekintve akkora volt, hogy egy lakótelepi WC-ben képtelenség volt átlapozni, tartalmilag, szerkesztésileg, küllemileg pedig máig emlékezetes a szerencsés olvasók számára.

A lap két főszerkesztője akkortájt kultikus pesti figurának számított, és ma is meghatározó arcok. Hegyi Hill Zoltán, az egykori Sexepil magyarul beszélő frontembere, a VOLT-al párhuzamosan a Reform kultúr rovatának egyik fő eleme volt. Ligeti Nagy Tamás, ugyancsak a Reform kötelékéből volt ismerhető. Akkoriban leginkább „CULT” néven jegyezte cikkeit, amely elég beszédes és szimpatikus gesztus…

Az ő nevéhez fűződik többek között a Rockstúdió című tv-műsor, amelyet akkoriban Geszti Péter vezetett, illetve ő volt pár évig a Blikk első embere is. Tamás ma többek között a Wan2 Magazin főszerkesztője. Bár jó pár évig mindketten csak lélekben vettek részt a VOLT Fesztiválon, amióta egyszer kipróbálták, beleszerettek. Mindkettejüknek sokat köszönhet a VOLT Fesztivál!

Fülöp Zoli és Lobenwein Norbi 19 évesek voltak, amikor Ligetiéktől „kölcsönkérték” a VOLT nevet azzal a szándékkal, hogy fesztivált szervezzenek a helyi Sportcentrumban. Az első VOLT-nak a Csarnok legkisebb terme adott otthont. Április 4-ét írtunk.

1993-ban még bájos geget jelentett „(F)elszabadulásnak” hívni egy épp’ április 4-re eső bulit, utalva ezzel arra, hogy 4 évvel korábban még állami ünnepnek számított e szép tavaszi vasárnap. A vicces elnevezés egyébként Müller Péter Sziámi fejéből pattant ki. A jegyár ’93-ban 220 Ft volt, a fellépők száma 5, a közönségé 800. A fellépő ötösből a meghirdetettől eltérően hiányzott az Európa Kiadó, az őket menedzselő kft. a buli napján egy kétsoros faxban tudatta: „a koncert betegség miatt elmarad”.

Az esemény professzionalitását jelzi, hogy a plakátok tervezésekor a grafikus két apró hibát is ejtett: lefelejtette a Perfect Name zenekar felét (így cak „Perfect”-ként szerepeltek a poszteren) és a VOLT Fesztivál teljes nevét…

1993 után a VOLT Fesztivál fejlődése – mai szemmel nézve – évről-évre, lépésről-lépsre történt.

A fellépők száma egyre nőtt, velük együtt pedig évről-évre kétszeresére, háromszorosára nőtt az érdeklődők létszáma is.

Előbb a VOLT a kisteremből átköltözött a Sportcsarnok nagytermébe, majd a folyosót, a bejárat környékét, a környező utcákat és tereket is programsátrak lepték el. Később az egyre nagyobb területek is szűkösnek bizonyultak, és az intézmény kapujára sokadszorra is kikerült a „teltház” tábla.

Ebben az időben – 2001ig – a VOLT Fesztivál nagyjából a tavaszi szünet tájékán nyitotta meg a fesztiválszezont. Húsvét vasárnap gyakorta egybeesett a VOLT-al. Sopronban március-április táján még nemigen nyitottak ki a város kempingjei, sokszor az időjárás sem kedvezett a sátrazáshoz. Ennek ellenére az akkoriban már több ezres fesztiválozó turistahadak – miután megtöltötték a város kollégiumait, panzióit, de még a legjobb szállodákat is – a belváros parkjaiban tértek nyugovóra a hajnali koncertek után.

2002-ben a VOLT szervezői (akik akkor már évek óta a Sziget Szervezőiroda munkatársai voltak) megállapodást kötöttek a Szigettel, amely értelmében a VOLT az elsőszámú hazai fesztiválszervező cég portfoliójába került.

Ugyanebben az évben a VOLT a tavaszi időszakról nyárra költözött, és azóta a meseszép soproni Lővérekben várja vendégeit.

A VOLT Fesztivál „új időszámítása” ez idáig igazolni látszik a szervezők szándékát. Amellett, hogy a közönség visszajelzései alapján a VOLT jó hangulatúnak, tartalmasnak és színvonalasnak mondható, a fesztivál mára országosan elismert esemény lett.
2003-ban a Magyar Turizmus Rt. „Kiemelt kulturális esemény” címet adományozott a VOLT-nak, 2004. decemberében pedig a két főszervező vehetett át „Sopronért” érdemrendet Walter Dezsőtől, a város polgármesterétől.

A szervezők szándéka 1993 óta nem sokat változott. Céljuk, hogy a VOLT műfajoktól függetlenül csupa olyan programnak adjon otthont, amelyet ők maguk színvonalasnak, izgalmasnak, érdekesnek tartanak.

Így lehetséges az, hogy rock koncertek, elektronikus zenei sztárok, világzenei előadók, jazz koncertek, filmek és beszélgetések akár egy időben zajlanak, egymástól nem messze. Az eklektikus programkínálat nyitott gondolkodású fiatalokat vonzott. Talán ennek köszönhető, hogy sokak szerint a VOLT közönsége páratlanul „jó fejnek”, szeretni valónak mondható…

Népszerűség: 8% [?]

Kőszeg története A kőszegiek (ezután már így nevezték magukat Henrik és utódai) folytonosan gyarapították birtokaikat. Ezért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel is, aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is. Ekkor pusztult el a város Ferences kolostora.

A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A család leszármazottai sem voltak különbek Iván nevű ősüknél (akit a korabeliek békétlen természete miatt “lupus repax” ragadozó farkas névvel illettek), így 1327-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és az ország belsejében adott birtokokkal, a nyugati határról eltávolította őket.

1328-ban Kőszegnek királyi városi címet adott, megerősítette a Kőszegiektől kapott kiváltságokat, és azokat önkormányzati, valamint vásártartási joggal egészítette ki. A későbbiekben még engedélyt kaptak az itt élők a helyi és a környékbeli borok külföldi eladására is. Bár az uralkodó ígérete szerint a város örökre királyi kézben maradt volna, 1392-ben Zsigmond mégis Garai Miklós nádornak adományozta örökjogon, a várhoz tartozó uradalommal együtt.

Az új birtokos megerősítette a város kiváltságait és jelentős építkezésekbe kezdett (Szt. Jakab-templom). 1445-ben V. László nevében, de saját részére foglalta el III. Frigyes német-romai király. Tőle kapták 1446-ban a polgárok azt a címert, amelyet ma is használ a város.

A város határában kőkori és bronzkori eszközöket találtak, amelyek közül kiemelkedik az 1841-ben, az Óház környékén talált 44 bronzsarló. A korábbi időkben a környéken inkább Szent Vidnek volt jelentősebb szerepe, de a középkortól már Kőszeg története bővelkedik eseményekben. Egyes vélemények szerint itt, a korabeli település környékén, amelyet akkor castellum Guntionisnak neveztek, vívott 802-ben az avar és a frank sereg egymással. A honfoglaló magyarok is letelepedtek ezen a tájon, a mai Kőszegfalva határában jelentős vasfeldolgozó telepet hoztak létre.

A környék a 12-13. századtól, a német katonai betörések elhárítása miatt, hadászati fontosságú lett. Sorra épültek a Kőszegi-hegységben a kővárak, amelyek közül az egyik az Óházon emelt ún. Felsővár volt.

Ma még nem tudjuk, hogy pontosan mikor építették, de a tatárjárás idején már állt, mert IV. Bélának kellett visszafoglalnia az osztrák hercegtől. Ennek emlékét megörökítő oklevélben írták le először nevét: castrum Kuszug (1248). A 13. század második felében a Németújvári család ide tette át székhelyét. Henrik és fia, Iván, jelentős építkezéseket kezdett. A régi vár alatti, Gyöngyös-parti területen felépítették új erősségüket, a reprezentációs igényeket is kielégítő Alsóvárat.

Megalapították Kőszeg városát, amelyet falakkal is megerősítettek. Az első lakók egy része német telepes volt, akiknek különböző kedvezményeket és kiváltságokat adtak.

1483-ban Mátyás ugyan visszafoglalta Kőszeget, de halála után újra Habsburg zálogbirtok lett, egészen 1647-ig, amikor III. Ferdinánd újra a magyar korona fennhatósága alá helyezte.

1532-ben Jurisics Miklós várkapitánysága idején, a Bécs ellen támadó török sereg ostromolta a várost. Augusztus 5. és 30. között Szulejmán szultán személyes felügyelete mellett, 19 heves támadást állt ki, amelyet kisszámú katonaság, a polgárok és a környékről idemenekült jobbágyok védtek. Az utolsó roham után, az éhségtől sokat szenvedő janicsárok lázadása az ostrom feladására kényszeríttette Ibrahim nagyvezírt.

A hagyomány szerint az utolsó seregrész 11 órakor hagyta el a környéket, ennek emlékére szólalnak meg a város harangjai 1777-től máig ebben az időpontban.

A romhalmazzá tett városfalak felépítésére a polgárok adómentességet és kiváltságokat kaptak I. Ferdinándtól. Az újjáépítés során nyerte el nagyjából mai formáját az erődítményrendszer. A következő mintegy két évszázad a város legvirágzóbb időszaka volt, mert a török hódoltság miatt áthelyezett, a Bécset az Adriai-tengerrel összekötő, távolsági kereskedelem egyik fontos állomása lett. Ez kedvezett a város hagyományos termékeinek, a bor (amely az egész középkor folyamán a legfontosabb volt) és különböző iparcikkek értékesítésében is.

A 16. század végén már céhekbe tömörült iparosok nagy számban dolgoztak a környék és távolabbi vidékek számára. Ez a gazdagság és a távoli területekkel való szoros kapcsolat tükröződik a Jurisics tér reneszánsz stílusban épített lakóházain.

A reformáció idején a város lakossága szinte teljes számban protestáns lett, de nyelvükben különböző gyülekezeteket alkottak. Ezért amikor a Szt. Jakab-templomot a német gyülekezet kapta, a magyarok számára 1615 és 1618 között új templomot építettek. Ez a Magyar templom lett, a katolikus hitre való visszatérés után, a Szt. Imre-templom.

A Bocskai- és Bethlen-felkelés idején a várat birtokló földesurak, Nádasdyak, Széchyek, a felkelők oldalára álltak, de a város polgárai féltek a császáriak bosszújától. Ennek az ellentétnek a magyar és német külvárosok látták többször kárát, de a város is többször cserélt gazdát.

1648-ban a Magyarországhoz visszakerült város szabad királyi címet kapott (Vas megyében egyetlenként), és 1848-ig követeket küldhetett az országgyűlésre is. A bécsi udvar ellenreformációs törekvéseinek csak az 1670-es évekig tudtak ellenállni, amikor a Wesselényi-összeesküvésben való részvétel miatt, bele kellett egyezniük a jezsuiták letelepedésébe. Az 1677-ben Széchényi György érsek által alapított katolikus gimnáziumot (ma Jurisics Miklós Gimnázium) is ők vezették.

A város a Rákóczi-szabadságharc után fokozatosan elveszítette korábbi jelentőségét. Bár a város képén ez nem látszott, mert az elkövetkező egy évszázad a legnyugalmasabb gyarapodás időszaka volt. 1712-ben az emberveszteség pótlására német telepeseket hívtak, akik Schwabendorfot (1896 óta Kőszegfalva) alapították. 1724 és 1869 között itt működött a dunántúli nemesek nagyobb peres ügyeit tárgyaló Kerületi Tábla.

Ennek köszönhetően sok neves nemesi család (Sigray, Festetics, Nádasdy, stb.) vásárolt itt házat és tanult, főleg jőleg jogvégzett emberek telepedtek le.

A 19. században azonban már kézzelfogható jelei voltak a város visszaesésének. A lakosságszám alig növekedett, a város adósságai egyre nagyobbak lettek. A kereskedelmi központ jellegének csökkenését mutatja, hogy a fontos vasútvonalak építésekor már nem vették figyelmbe. A 19. század első felében, az itt élő értelmiségnek köszönhetően még, legalább kultúrális értelemben, a megyében az elsők közé tartozott (Olvasó Egylet, Zene Egylet, Takarékpénztár alapítása).

A kiegyezés után azonban az addig jelentős posztókészítő kisipara is elvesztette a csatát az olcsó gyári termékekkel. Ráadásul megszűnt a Kerületi Tábla is (1869) amelynek következtében a mozgató szellemi erő jelentős részét veszítette el a város. Az így nehéz helyzetbe került polgárok laktanyák, iskolák építésével próbálták bevételeiket pótolni. Saját költségen hozták létre a vasúti összeköttetést Szombathellyel. Jelentős segítséget adtak a letelepülni szándékozó gyáraknak.

Ekkor alakult meg a környék természeti szépségeinek kihasználását elősegítő Turista Egylet is, amely a hegyekben kiszolgáló és információs létesítményeket, kilátókat épített, először csak a helybeliek, majd később az ide látogató idegenek számára.

Az első világháború utáni békeszerződéssel a kőszegi járás nagy részét Ausztriához csatolták. Ezzel a környékbeli piacokat is elveszítették a helybeliek. Ekkor már csak iskola (polgári, evangélikus leány líceum, katonai képző, főgimnázium, tanítóképzők), kaszárnya és idegenforgalmi város irányában tudott átalakulni.

A II. világháborút követően azonban ez a fejlődés is megakadt. A határzár évtizedekre elzárta, nem csak a külföldtől, hanem az ország belsejétől is. Idegenforgalma az 1970-es években kezdett újra fellendülni, de a megközelítés bonyodalmai miatt, csak a “Vasfüggöny” 1989-ben történt lebontása után élénkülhetett meg.

Népszerűség: 37% [?]

11.000 lakosú Kapuvár, Magyarország északnyugati részén, a Kisalföld két tájegységének – a Rábaköznek és a Hanság-medencének – találkozásánál, kedvező közlekedésföldrajzi helyzetben, a 85-ös fő út két oldalán Győrtől 49, Soprontól mintegy 39 km-re található. A város központjától 12 km-re észak felé található a pamhageni határátkelő.A város nagy kincse a 62 C°-os, 1762 méter mélyről előtörő minősített gyógyvíz, melyet bő hozamú források táplálnak. Minden irányból 2-3 km-es távolságban erdők veszik körül a várost, remek kirándulási lehetőséget nyújtva, a természetet szerető turistáknak.

Már az őskortól lakott terület. Őskori, kelta, római, avar, népvándorlás kori temetők leletei, Árpád-kori település feltárt anyaga utal a múltban itt élt emberek életformájára.

Kapuvár település létrejötte a honfoglalás utánra tehető. A kalandozó magyarok Augsburgi veresége után (955) a magyarok – kortárs krónikások szerint – megtorló hadműveletektől tartva az ország nyugati oldalán elárasztásokkal, mocsarakkal, akadályrendszerek építésével erős gyepűrendszert alakítottak ki, melyek szűk átjáróit megerősített kapukkal őrizték.

Ezek egyike a már 1162-ből adatolható Kapuvár (castrum illud quod vulgariter Capuu dicitur), melynek első ismert várnagyát (comes Dytricus castellanus de Kopu) egy III. Andrásnak címzett jelentés említ. A királyi várat birtokszervezetével együtt Zsigmond király nem sokkal koronázása után hívének Kanizsay Jánosnak és fiainak adományozza, akik több-kevesebb viszálykodás árán (Újlaki és Rozgonyi foglalás) megőrzik a család fiága kihalásáig, majd leányágon öröklődve Nádasdy Tamásé lett.

A település várának hadászati jelentősége a török időkben ismét növekedett, az oszmán csapatok többször elfoglalták, de tartósan nem tudták megvetni a lábukat Kapuváron. Időközben a település mezővárossá vált (1558), a várvédőinek Nádasdy Ferenc telkeket adományozott (1639-től).

De Kapuvár urát a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt kivégezték, város a kincstár kezelésébe került, majd I. Lipót császártól 1671-ben és 1676-ban kiváltságleveleket nyert. 1681-ben Esterházy Pál nádor örökjogon szerezte meg magának, így Kapuvár az óriási Esterházy uradalom része lett.

Rákóczi-szabadságharc kitörése után, a Rábaköz hadszíntérré vált. Kapuvára szabadságharc idején többször gazdát cserélt, mígnem a várát 1709-ben a visszavonuló kuruc csapatok felrobbantották, nehogy a labancok erődítménye legyen.

Az Eszterházyak barokk stílusú kastéllyá építették újjá, és akkor nyerte el a ma is látható formáját. E kastélynak lakója volt rövid ideig a legendás víziember, Hany Istók.
Kapuvár mezővárost az 1871. évi törvénykezés újból “községgé” minősítette vissza, de pecsétjén öntudatosan továbbra is feltüntették a “mezőváros” szót.

A XIX. század végére Kapuvár környékén erős kapitalizálódási folyamat indult meg. 1864-ben a kapuvári uradalmat báró Berg Gusztáv vette bérbe, aki továbbfejlesztette a gazdaságot, a csatornázások folytatásával további szántóföldeket nyert a Hanság lápterületeiből, 1880-ban gazdasági vasutat épített Kapuvár vasútállomás és Öntésmajor között, mely a századfordulóra az egész béruradalmat behálózta.

Meghonosította a korszerű cukorrépa termesztést. A nyersanyagot az 1879-ben épült petőházi cukorgyárba szállította. Emellett malmot, szeszgyárat valamint fűrésztelepet is létesített.

1875-ben, báró Berg Gusztáv hosszadalmas szervező munkája eredményeként megépült a Győr-Sopron-Ebenfurti vasút, a majorokat, fő útvonalakat ma is meglévő, impozáns fasorokkal díszíttette. Nem véletlen, hogy 1900-ban a párizsi világkiállításon első díjat nyert a kapuvári uradalom mintagazdasággá alakításáért.

Sopron vármegyében Kapuváron építettek először polgári iskolát, s ezzel egy időben közkórházat.

Az I. világháborút követően fél évig településünk adott helyet a Sopron vármegye
hivatalainak.

Az Esterházy Hercegi Hitbizomány modern, szociálisan érzékeny, az alkalmazottaknak viszonylag magas életszínvonalat biztosító nagybirtokként került a II. világháború után államosításra.

1950-es években számottevő ipartelepítés kezdődött melynek köszönhetően Kapuvár 1969-ben ismét visszakapta városi rangját és azóta is körzeti központként működik.

Népszerűség: 8% [?]

A Fertő-tó Ausztria és Magyarország területén található, így a két ország közös felterjesztése alapján került fel a Világörökségi Listára. A tó a Fertő-Hanság Nemzeti Park része, 1979-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánította, és Európa nemzetközi jelentőségű vadvizeként tartják számon.

A számos ritka, csakis itt élő növény és a kétszáznál is több fészkelő, vonuló madárfaj védelme érdekében a Nemzeti Park egyes részei csak engedéllyel és kísérővel látogathatók. A Fertő vízi telepe nyáron népszerű, strand; lehet itt fürdeni, szörfözni, csónakázni és vitorlázni. A tó körül kerékpárút épült.

A Fertő az eurázsiai sztyep tavak legnyugatibb képviselője, s egyben Európa legnagyobb szikes (alkaline) tava. A víz sekély, a vízmélység állandóan változik, de átlagosan az egy métert sem éri el. Többször is kiszáradt már a tó, legutóbb 1867-1871 között.

Elsősorban a talajvíz és csapadékvíz táplálja, továbbá két patak folyik belé. Természetes lefolyása nincs, vizét a Hanság-főcsatorna vezeti el.

A Fertő-Neusiedler régió viszonylag kis területén különböző klimatikus viszonyok uralkodnak; a kontinentális, a szub-mediterrán és az alpesi éghajlati hatások találkozása változatos növény- és állatvilágot eredményez.

A tó partját a kontinentális szikes tavakra és tengerpartokra jellemző sótűrő vegetáció díszíti. A sűrű nádasok és a mintegy 80 sós mocsárfolt valóságos madár-paradicsom.

A tó környéke 8000 éve különböző kultúrák találkozópontja. A régészeti feltárások során az i.e. VI. századból származó, emberi településre utaló eszközöket találtak. Kelták és rómaiak is éltek itt, megtalálták például egy fürdő maradványait Marcus Aurelius (161-180) idejéből.

Már a rómaiak is bányászták az itteni mészkövet; a fertőrákosi kőfejtő ma színházi- és operaelőadások különleges díszlete. A vidéknek a természeti értékek mellett figyelemre méltó a népi építészete.

A Fertő-tó közelében található települések – Balf, Hidegség, Fertőboz, Hegykő – középkori eredetűek. A környék jelentős kastélyai a XVIII. században épültek.

A fertődi, pompás Esterházy-kastélyban több mint egy évtizedet töltött udvari zeneszerzőként Joseph Haydn. Nagycenken a Széchenyi-család egykori kastélyában Széchenyi István, a “legnagyobb magyar” életművét bemutató kiállítás látható. A kastélytól kisvasút vezet Fertőbozra. A klasszicista Gloriettről páratlan kilátás nyílik a tóra.

A földművelés, állattartás mellett hosszú múltra tekint vissza a szőlő- és borkultúra ezen a tájon. A dombokra felkúszó szőlőültetvényekről zamatos vörösbor, a híres kékfrankos kerül a palackokba.

A táj állandó változását az itt élők mindig is mondákkal, mesékkel támasztották alá, melyek elválaszthatatlanul hozzátartoznak e vidék kulturális örökségéhez.

A Fertő-tó – Neusiedler See környéke olyan egyedülálló, természeti és földrajzi fejlődés eredménye, melynek alakulásában nagy szerep jutott az egymást követő népcsoportok kultúraváltásainak.

A tó háromnegyede Ausztriában fekszik, a régiót azonban mégis olyan természeti egységnek tekinthetjük, amelyet nem jellemez a földrajzi megosztottság.

Népszerűség: 62% [?]

Soprontól délkeletre a Fertő- Hanság kistájon fekszik. 1234.-ben írásos oklevelek még „Villa Ferteud” néven említették, mai nevét az ország közigazgatás átszervezése idején kapta.

Eszterháza a fertődi nevet 1950.-ben vette fel, majd később egyesült Süttörrel.

Süttör ősibb település volt, Eszterháza nevét először 1766.-ban említették.

A település közepén található a barokk stílusú kastély, mely a város legjelentősebb látnivalója, Eszterházy József az 1720-as években kezdte meg a kastély építését. J. Haydn közel két évtizedet töltött Eszterházy Miklós szolgálatában, emlékét emlékszoba őrzi. Az „Eszterházi vigasságok” Európában számos helyen ismertek voltak.

1946.-ban Kertészeti Középiskolát és Kollégiumot hoztak létre a kastély egyik szárnyában.

A Fertő-Hansági Nemzeti Park nagy vonzóerő a turisták számára, kerékpárút köti össze a települést a szomszédos Ausztriával. A településen két templom található a süttöri részen a Szent András templom és az Eszterháza részen az 1986.-ban épült Szent Kereszt templom. Fertőd 1995-ben lett várossá nyilvánítva.

A Fertőd-Pomogy közötti határátkelőhelyet 1990.-ben nyitották meg.

Népszerűség: 8% [?]

átalakítás alatt

Népszerűség: 2% [?]

Bő község a Répce partján fekszik, Sárvártól északnyugati irányba 21 km.-re, Szombathelytől északkeletre 31 km.-re.

1239.-ben említik először írásos oklevelekben. A birtokot a 14. században a Johanniták kapták meg. 1500.-ban a környéken folyó harcok miatt a település elpusztult, de hamar újjá építették. A Nádasy család 1522.-ben birtokot szerzett a településen. 1580.-ban a faluban tűzvész pusztított.

A Johanniták birtokát 1636.-ban a Jezsuiták szerezték meg, majd később a birtokrész a Jankovich család kezébe került. A 17. században a településnek négy országos állatvására volt, a mezőváros jelentős fejlődésnek indult, a településen több céh is alakult. Mezőváros rangját 1872.-ben vesztette el a község.

A II. világháború óta a falu népessége 40 %.-al csökkent, jelenleg 683 fő a lakosok száma, 1990-es évektől állt meg a népesség csökkenés és kis mértékű növekedés észlelhető. Bükfürdő közelsége meghatározó a település életében, a lakosság jelentős része él a vendéglátásból.

Nevezetességek
Római katolikus templom Szent Imre herceg tiszteletére szentelték, középkori eredetű, barokk stílusban 1747.-ben építették át. 1834.-ben tornyát klasszicista stílusban átépítették.

Népszerűség: 5% [?]

A falu első írásos említése 1243-ból való. Történelme során a falu birtokosai a Nyugat-Dunántúl meghatározó földesurai voltak. 1401-től a Kanizsaiak, a XVI. század közepétől a Nádasdyak. 1741-ben szerezték meg a Széchenyiek, és a hatalmas Széchenyi-birtok egyik központjává tették.

A település címeréből és a településképből kiolvasható a földrajzi környezet és a századokra visszatekintő gazdálkodás. Iván címerének szimbolikáját a falu 1691-es pecsétjéből emelték át.

A hármashalomból kiemelkedő makkszemet kétoldalt búzakalász öleli körül. Talaja az ún. cseri föld, ami vízzel feltöltődve képlékeny, szinte járhatatlan lesz, kiszáradva viszont kőkeménnyé válik. A talajnak ezeket a nagy változásait a csertölgy viseli el a legjobban, és ez határozza meg a táj képét.

Erre utal a makkszem a címerben. Ugyanígy jellemzőek voltak a kaszálórétek és a legelők, amelyeket fáradságos munkával törtek fel és vontak mezőgazdasági művelés alá. A búzaszál jelzi ezt a gazdálkodást.

Népszerűség: 2% [?]

A 19. század végéig Berénynek nevezett település 1234-ben jelent meg először írásban Beren formában. Nevéből kiindulva egy, a magyarokhoz kapcsolódó török eredetű törzs szállásterületét feltételezik itt.Első ismert birtokosa az Osl nemzetséghez tartozó Miklós volt, mégis története során szinte végig köznemesi birtokosok uralták.

Legtöbben a Berényi-család tagjai, illetve leszármazottaik voltak. 1597-ben nemesi kúria épületéről is megemlékeztek itt. A 18. század közepén azonban már két jobbágy is élt itt a Szelestey-család szolgálatában. Az 1787-es népszámlálás szerint a 24 házban 121 fő lakott. 1850-ben már csak 17 házban élt 26 család. A lakosságból 95 volt katolikus, 23 evangélikus és 6 izraelita.

Érdekesség, hogy 1831-ben egy akció során, a szolgabíró 45 veréb fejének beszolgáltatására kötelezte a falu lakóit.

A 19. század második felétől használták az Iklan előtagot megkülönböztetésül az ország más Berény nevű községeitől. 1906-ban rögzült a most is használt, egybeírt változat.

Népszerűség: 3% [?]