Meccs előtt megkérdeztük a szakértőket. Családi János, a csornai klubelnök így látta az esélyeket: „Mindenképpen rangadót várunk a mai meccstől, talán sikerült megismételnünk a tavalyi formánkat, akkor mi leszünk az esélyesebbek. 10. helyre vártuk a csapatot, ami még realizálódhat. Jövőre a századik évfordulóra szeretnénk egy ütős csapatot összehozni itt Csornán.”
Mesterünk így nyilatkozott meccs előtt: „Szomszédvárak rangadója lesz ma. Jó meccset várok ma, azonban ott lesz az ellenfél is, és ők is harcolni fognak a győzelemért. Izgalmas, jó meccset várhatunk, ha tudunk közelíteni a Lipót elleni formához, akkor lesz esélyünk.”
A hazai szakvezetés a Lőre – Jakab, fenyő, Tóth D, Nagy, Bán, Kiss, Horváth, Csonka, Nyerges, Tóth Z. kezdő tizeneggyet küldte a pályára. Végh Tibor a Kiss – Deák, Geeb, Párkányi, Horváth – Böcskör Gy, Kelemen, Böcskör Zs, Németh D – Legoza, Varga Zoli összeállításnak szavazott bizalmat.
Az első negyedóra inkább csornai mezőnyfölényt mutatott. A huszadik percben egy peches sérülés nehezítette a hazai csapat dolgát, kényszerű csere következett. Közeli szabadrúgást jól helyezték, majd rosszul befejezték, a vasút gólvonaláról csornai fejelte ki a labdát. 33. percig kellett csupán várnunk a csodára: hosszúnak tűnő szöktetés után Kicsi elérte, szöktette, és okosan lövés helyett a kapus feje fölött átívelte, a gólvonalon az érkező Lego még biztosított, ezzel megszereztük a vezetést, gyönyörű gól! 0:1
Az előny fellelkesítette a lila fiúkat! A mezőnyben nem lehetett látni a fölényt, a hazai kapu viszont nagy veszélyben forgott. A kisBöcsi, Lego és Zoli is futószalagon gyártotta a helyzeteket, de az előny maradt egy gól.
A szünetben a csornai szurkolók elárulták, hogy nekik az a kapu a kedvező amire a második játékrészben fognak támadni. Bárcsak ne lett volna igazuk! Elkezdődött a második félidő, és a fiúk még az öltözőben voltak, amikor egy partizánakció Kiss Szabi kapuja előtt találta magát, lőtt, kapus védett, de nem találta a megpattant landát, ellentétben a csatárral, aki így gond nélkül helyezett a kapuba. 1:1
A mérkőzés 49. percében egy partdobást követően Böcskör György kapott sárga lapot. Mi sem tudjuk miért. A hazai pályán bizonyítani vágyó csornai csapat uralta a játékot, 72-28%ban birtokolta a labdát. Egy kapu előtti kavarodást követően üresen maradt a soproni kapu, de a labda még így is mellé ment. A későbbi csornai próbálkozások rendre elhaltak a vasútas védelem hatékonysága miatt.
A találkozó utolsó tíz perce már inkább helyi rangadóra hasonlított, mint szomszédvárak küzdelmére. A csornai publikum több játékosunkat inzultálta, mert csak fokozta a hangulatot. Bánatunkat csak tetézte, egy meg nem adott büntető, és a sikertelen támadások, melyek végén maradt a döntetlen állás: 1:1
Idegenbe jó a zikszis…
Népszerűség: 2% [?]

















